Évtizedekig szorongva figyeltem, hogy határainkon túl rekedt nemzettársaink milyen keserves küzdelmet folytatnak megmaradásukért, magyarságukért. A mindenkori regnáló hatalom „húzd meg – ereszd meg!” politikája egyre rafináltabban működött, melynek következtében majd’ minden területen folyamatosan hátrányt szenvedtek magyarjaink. S ki gondolta volna, e fene nagy uniós demokráciába ájulva, hogy tovább súlyosbodik a helyzet! A diktatúrákkal, parancsuralmi rendszerekkel szemben még meglehetős ellenállást tanúsítottak, de mostanság, amikor már bátrabban állhatnának ki jogaikért, mintha fogytán volna az erő, gyöngül a szándék, s a maradék energiát is felemészti a pártoskodás. Az alábbiakban egy, valami miatt szemérmesen elhallgatott területtel szeretnék foglalkozni: az egyházakkal meg a fennen hangoztatott ökumenizmussal. Ez utóbbi lényege a különféle keresztény felekezetek egymás hitnézeti különbségei ellenére tanúsított toleranciája, a felekezeti különbségek helyett a közös pontok, az alapvető hitnézeti egyezőségek hangsúlyozása; közösségvállalás, az együttműködés keresése – lenne.

Esettanulmányként hadd idézzem parajdi élményeimet. Gyógyulást remélve félévente keresem fel e székelyföldi település világhírű sóbányáját. Már első alkalommal örömmel fedeztem fel, hogy lenn, a mélyben - a testiek mellett lelkiekre és szellemiekre is gondolva – egy ökumenikus kápolnát alakítottak ki. Hetente háromszor tartanak délelőtti istentiszteletet: szerdán ortodox, csütörtökön református, pénteken pedig római katolikus híveknek. Mivel kissé félreeső helyen van, elvonulásra, elmélkedésre is igen alkalmas. Gyakran húzódok be ide gyermekzsivaj vagy hangoskodó turistacsoport elől.

Itt minden berendezési tárgy fából készült – szorgos székelyek kezemunkája. A klasszikus szerkezetű, tengelyesen szimmetrikus kápolna főhangsúlyos részén magasodik a szószék, előtte egy úrasztalaként vagy alkalmi oltárként használható faragott sótömb. Az ökumenikus tér „működtetése” már eredendően is aszimmetrikus. A baloldalon két egyház osztozik (katolikus, református), míg a teljes jobb oldalt az ortodox foglalja el szent képeivel, zászlajával, perselyeivel… S a sófal minden kis résében kártyanagyságú szentképecskék, könyörgőcédulácskák. Híveik azonban e kegyességi szokást előszeretettel gyakorolják a másik térfélen is! Nem tartva tiszteletben a társfelekezetek érzékenységét, övezték körül képecskéikkel a magyar református egyházkerületek címereit, s ékesítették fel Nepomuki Sz. János – megkapón bumfordi – sóból faragott szobrát (hozzáértők szerint ez egyfajta ördögűző rítusnak tekinthető!).  Idő telve aztán már a kápolna előterét is kisajátította magának az államegyház, rönkfából méretes könyv- és kegytárgybutikot építtetett – természetesen a másik fél oldalára. Valamiből a kollégának is élnie kell – jegyezte meg fanyar iróniával lelkészismerősöm. Kétségtelen, a bánya látogatóinak tetemes része ortodox felekezetű - a felszínen azonban arányuk nem számottevő. Egyre többen jönnek ide gyógyulni Ó-Romániából, előszeretettel Bukarestből, mert Parajdon kitűnő az ellátás, rend és tisztaság van mindenütt, udvariasak a vendéglátók s áraik is barátiak.
Idén újabb, lényegi változásokat tapasztaltam. A rusztikus szószéket könnyedebbre cserélték, s megtörve az eddigi szimmetriát most már csak jobbról lehet megközelíteni. Nepomuki bal hátul egy szoborfülkébe kényszerült, a protestánsok címerei meg lekerültek a falról, mint ahogyan mindenünnen eltűntek az erdélyi templomokra oly jellemző nagyírásos varrottasok is. Ugyanakkor, ismét csak baloldalon, egy sekrestye-szerű benyílót alakítottak ki az ortodox templomi kellékeknek, újabb teret sajátítva el mások territóriumából.

Régről tudom, hogy templomi szertartásaik meglehetősen marathoniak, de itt a mélyben még a szabott időt is jócskán túlteljesítik, s az erős hangosítás miatt szinte fél délelőtt zeng az egész bánya. Hatalmi szóval állíttatták le a szomszéd csarnokban zajló aznapi tornafoglalkozást is mondván, hangoskodásuk zavarja a szertartást.
Az ökumenizmus szellemében egyenlőnek deklarált felekezetek között határainkon túl mindenütt vannak egyenlőbbek és kevésbé azok – a magyar felekezetek ez utóbbiak közé soroltatnak. De ugyanez jellemző a hétköznapok „felszíni” gyakorlatára is. Kisebbségi keresztelőn, esküvőn vagy temetésen ma már - néhány más ajkú kedvéért - illik a többségi nyelvet is használni, s a lelkész vagy a plébános „természetesen” úgy is elmondja az imát. Ennek fordítottját még soha, sehol nem tapasztaltam, ortodox pópa szájából még egyszer sem hallottam édes anyanyelvemen megismételni egy miatyánkot - magyar többségű egybegyűltek előtt sem.

Önveszélyes e más felekezetek felé ennyire megengedő ökumenikus összeborulás! A görögkatolikusok „bedarálása” és a napjainkban zajló hagymakupolás honfoglalás után sejthető, milyen jövőt szánnak a mieinknek….

(Megjelent a Magyar Hírlap 2015. július 2-i számában.)

2013-ban...

                                                                                                                          

...és 2015 tavaszán: