Tikkasztó nyári kora délután volt. A fák leveleit meg-megrezegtette egy friss szénaillatot hordozó, bágyadt szellő, aztán az is gyorsan továbbállt, mint akinek sietős, a már-már tüzes katlanná lett faluból. Lali, a vándorcigány, kedvetlenül baktatott felfelé a főutcán. Szénfekete, egykor jobb napokat is látott ruhája valósággal szívta magába a könyörtelen napsugarakat, s a hatalmas lepedő, ami csak úgy dudorodott a mindenféle - potom pénzért beszerzett - limlomtól, egyre jobban húzta a vállát. De szerencse,  az a gyönyörű mintás rézmozsár és a kifogástalan állapotú szenes vasaló is ott lapul, bizonyára segít majd jó pénzt kicsikarni abból a vén zsugori régiségkereskedőből, aki ilyenkor valami hűvös kocsmában ücsörög, öntelten kortyolgatja a jéghideg sörét, és csak várja a sültgalambot. Most az egyszer nem fogja egykönnyen hagyni a portékát a gazembernek, nagyon megszenvedett érte! Ebben a dög melegben még a kutyák sem ugatják már, amikor rekedtes hangjával régiségek után kurjongat, ahogy a torkán kifér.

Teljesen kihalt volt a falu, mintha mindenkit elnyelt volna a föld. Csak a forróság hömpölygött végig az utcán, mint valami láthatatlan gonosz láva. Éppen egy kókadozó levelű orgonabokor mellett haladt el, amikor emberi hangok ütötték meg a fülét. Valaki vidáman csevegett és nevetett is hozzá. Ösztönösen meggyorsította a lépteit, mint aki fél, hogy lemarad valamiről.  A hegyes orrú poros cipők most már szaporábban kopogtak a járda kövén, és gazdájuk hamarosan meg is pillantotta a társalgókat. Két férfi ült a padon és tárgyalták a világ dolgait. Egy nagyon kövér, az árnyékban is verejtékező kopasz, és egy vidám, kissé gúnyos tekintetű, szikár ember. Félrecsapott szalmakalap a fején, a szája sarkában cigaretta... szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarta a meleg, sőt, mintha élvezte volna.   

-Én mondom, komám! Ennek a bolondériának, ami most folyik a világban, nem lesz jó vége!-jelentette ki nevetve, amikor Lali odaért.
Kíváncsian méregették a fekete tüneményt. Emez meg letette a batyuját, izzadt homlokáról feltolta a sötét, széles karimájú kalapot, köszönt illedelmesen, s tért is a tárgyra rögtön:                                                         
-Valami eladó régiség van-e?
 -Persze!-vágta rá a szalmakalapos, és furcsa mosoly suhant át az arcán egy pillanatra.
-Jöjjön velem!

Azzal felállt, és sirült is be a tulipános utcaajtón, a cigánnyal a nyomában. Mentek fel a a kőlépcsőkön, be a tornácra, s a tornác végében egy zöld ajtón benyitott. A szoba sarkában szokásos délutáni álmát aludta a  kilencvenéves apja.    
-Na, ez elég régi???- kacagott Lali elhűlt képébe a házigazda.
Ennek pedig több sem kellett, szörnyülködve sarkon fordult, és gacsos lábai már vitték is lefele a lépcsőn, ki az utcára a batyuhoz. Onnan a falu vége felé vette az irányt, ahol békésen legelészett a lova az öreg szilvafák alatt, a szekér mellett meg az asszony várt rá, és a frissen főtt puliszka.