Gyermekkoromban, a nagyecsedi labdarúgó-csapat sok száz kisfröccsöt látott törzsszurkolói még félig angolul, félig magyarul társalogtak a látottakról. Taccsról és kornerről beszéltek, s mindannyiunk kedvence volt a sziklaszilárd bekk meg az ördöngösen cselező centerhalf. De így volt ez országszerte! Aztán történt valami. Sportújságíróink, mintha összebeszéltek volna, felcsaptak nyelvművelőnek, és elkezdtek magyarul írni-beszélni: bedobásról meg szögletről szóltak, a hátvéd és a középcsatár lett a csapat erőssége. S mit ad Isten, egy emberöltő alatt teljesen elfogadottá, általánossá lett a magyar sport-szakszókincs! A vége felé már olyan nyelvi finomságokba is belebonyolódott Vitray meg Szepesi, hogy most a ’null’  helyes-e vagy pedig a ’nulla’. A sportújságírókat azért zártam végképp szívembe, mert Trianonban elcsatolt városainkat változatlanul és következetesen eredeti néven nevezték: Kassa az Kassa volt és nem Kosice, Zilina helyett Zsolnát, Ruzomberok helyett Rózsahegyet, Oradea helyett Nagyváradot, Rijeka helyett meg Fiumét mondtak s írtak akkor, amikor aktuális külügyminiszterünk a televízióban éppen így nyilatkozott: Most tárgyaltam Bratislavában.  Nem a szomszéd népek „érzékenységére” voltak tekintettel, hanem olvasóikra meg hallgatóikra. Sajnos, az említett újságíró-nemzedék tagjainak zöme rég visszavonult, vagy már az égi pályákról közvetít, csak - utolsó mohikánként - Novothny Zoltán tartja még magát.

Aztán jöttek az újak, akik a Novi Sadi-i Vojvodináról áradoztak, meg arról, hogy a debreceniek üdvöskéje a zalaui Silcotubhoz szerződött, s a Mihalovce egyik tehetséges kézilabdázóját Terézia Szöllösiovának hívják. A mégújabbak meg elkezdtek „külföldiül” szépelegni! A partjelző asszisztens lett, „Dzsudzsák célja 5 gól, 8 assziszt”, a csapatok a final fourba kerülésért játszanak, vagy már a playoffban küzdenek. E sorok írása közben hallgatom az esti olimpiai közvetítést, melyben épp arról tájékoztatnak, hogy emberfórba került vízilabdacsapatunk, meg melegítenek a sprinterek. Ismét csak üdítő kivétel Novothny, aki két szám közt azon tűnődik, hogy a fejhallgatók világában ezeket a mostani kütyüket hogyan is kellene néven nevezni…
Kedves újságíró barátaim, s különösen a legifjabbak! Ha kérhetném, írjanak-beszéljenek ismét magyarul, mint tették azt szeretett eleik!  S ha kezdetben nehezen menne, forduljanak bizalommal Zoli bácsihoz.

(Megjelent a Magyar Hírlap 2012. augusztus 11-i számában.)