Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.



Kelet-Magyarország talán legnagyobb egészségügyi intézményében vagyunk. Két héttel előbb, a mai nap kilenc óra tízre jegyzett elő bennünket az asszisztens, külön felhívva a figyelmünket arra, hogy már fél kilenckor legyünk a kartonozóban. Leányommal kéthónapos felülvizsgálatra jöttünk, egy csontműtét utáni szövettani eredményre várunk, meg röntgenre is kell mennünk, hogy minden rendben van-e. Ismerve a magyar egészségügy állapotát, többórás itt-tartózkodásra készültünk fel, szendvics-üdítő becsomagolva, olvasnivaló meg keresztrejtvény mellékelve.

Időben érkezünk, az előtérből egy pinceajtó-szerűségen átlépve lépcsőzünk le az alagsori kartonozóba, harmadikok vagyunk a sorban.  Adatfelvétel után közlik, hogy az 1. számú rendelő előtt várakozzunk. Két kanyarral arrébb, ugyanezen a szinten, egy L-alakú előtérben már vagy harmincan sorjáznak négy rendelő ajtaja előtt. Tolókocsisok kísérőikkel, kisgyerekkel nyűglődők, közben két mentőautó ereszkedik le hozzánk a rámpán, az egyik több mint száz kilométerről érkezett. A fenti osztályokról is hoznak betegeket, időnként egy-egy fehérköpenyes kíséri be páciensét valamelyik ajtón, s az asszisztens is be-beinti ismerőseit. Jól látni, kapcsolat nélkül nem megy, nyomulni kell! Ez a baráti instrukció 11 óra körül jut eszembe, szólok is rögtön az asszisztensnek, hogy már fél kilenc óta itt vagyunk. Nemsokára sorra kerülünk, mondja, várakozzunk türelemmel. Közben kiderül, hogy egy szál doktornő rendel, s ez a rengeteg nép mind reá vár. Hogy odafent hogy működik a rendszer nem tudni, de itt lent három rendelőt is munkába fognak: az egyik a vizsgáló, a másikban az adminisztrációt intézik, a harmadikban előkészülnek, s mindezt forgószínpad-szerűen. (Vajon mi lehet a titokzatos negyedik ajtó mögött?) Közben a nagy természetfelelős magasabb fűtésre kapcsol, s bár süllyesztett helyszínen vagyunk, egyre nagyobb a hőség, az ablakok tárva-nyitva, mégis alig mozdul a levegő. A gyerekek nyüzsögnek, páran futkároznak is, az ügyesebb apukák papírrepülőt hajtogatnak – az elégedettségi vizsgálat kérdőívei a legalkalmasabbak erre – unaloműzésből. Mi már túl vagyunk az első szendvicseken, a szomszédos anyuka meg a második pelenkacserén. A kávéautomata nagy forgalmat bonyolít, az árak 90 Ft-tól indulnak, egyre szaporodnak az üres műanyagpoharak, meg a legeldugottabb helyeken landoló papírrepülők.  11.25-kor végre beszólítanak bennünket! A doktornő örömmel közli, hogy a szövettani eredmény negatív, majd háromperces gyorsvizsgálat következik, ezalatt egy kolléga hozza be ismerősét, kit az asszisztens kiokosít, hogy mikor-hova-kihez kell majd mennie. Lehet öltözni, s átmenni a röntgenre. Fent, a szomszéd intézetben kellemes környezetben múlatjuk a következő másfél órát, elegáns, frissen festett és hűvös a váró, csak egy-egy diszkrét hívóhangra, utóbb meg a nevünkre kapjuk fel a fejünket. Be, majd ki, aztán újabb egyórás várakozás az eredményre. Paksamétával vissza s le az előző helyszínre, hol időközben már kicserélődött a java törzsgárda, újabb szendvics s üdítő után jöhet a második kávé. Az egyik délelőtti futkározó kisgyerek most a pelenkázón alszik, a repülők egyre kisebbek – az elégedettségvizsgálatiak már elfogytak, az A/5-ös  reklámcédula még kitart.  Egy háromtagú romacsalád azon méltatlankodik, hogy fél egyre hívták őket, s mindjárt fél három van. Az ember a gyereket csitítja, az asszony meg a szomszédoktól majd a távolabb ülőktől tájékozódik, hogy kit, mikorra hívtak, s miután kiderül, hogy van, kit még be sem szólítottak, pedig már hat órája várakozik, kissé neheztelve bár, de visszavonulnak.  Az apa csöndes szundikálásba kezd, a gyerek meg a szemközt ülő, enyhén értelmi fogyatékos fiatalembert bámulja, aki már órák óta rendíthetetlen nyugalommal mosolyog mindenre s mindenkire, most éppen őrá. Közben „hátulsó pár előre fuss!”- játék zajlik, egy jóval utánunk érkezett párost váratlanul előbb hívnak be.  Páran azon tanakodunk, hogy a bentiek ebédeltek-e már, mert megállás nélkül forog a verkli, s azon is eltűnődünk, hogy a vékonyka-fiatalka doktornő vajon hogy bírja ezt az iszonyú tempót s terhelést egyedül, csupán hasonló adottságú asszisztensére támaszkodva.

Fél négykor szólítanak be bennünket, a röntgennel minden rendben, öt perc alatt végzünk is. Egy uniós ország elit egészségügyi intézményben jártunk, az Úr 2011. esztendejében.


(Megjelent a Magyar Hírlap 2011. július 23-i számában)

Megtekintések: 114

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Bálint Mária Július 31, 2011, 8:36pm

Mit mondjak emberek? Én nem tudnám elvenni azt a "paraszolvenciát". Igaz, odaadni se nagyon bírom, mert közben lesülne a képem. Maradok hát a sor végén, s wel kell fogadnom azt a minden rendelőben felfüggesztett kiírást, hogy "a vizsgálat nem érkezési sorrendben történik", miközben tudom, hogy fele sem igaz annak,amire hivatkoznak, hogy vizsgálat-fajtánként kell csoportosítani a betegeket. Honnan tudja, hogy engem hova csoportosítson, hiszen a kutya se kérdezte meg tőlem, miért jöttem.

 

Bizony, a drágaság miatt nincs több hely N.o--ban az orvosi egyetemen. Mivel a képzés sokkal többe kerül,mint amennyit bármely országban is fizetnek érte. A németeknél gyógyszerészeti is egyetlen egy van. Orvosi meg Dániában sincs. Nem tudom, Svédországban van-e , mert azok is jönnek időről-időre és elvisznek 100 orvost egyszerre, akiknek előbb 1 éves nyelvtanulást biztosítanak (családostul), aki nem bírja megtanulni, mehet haza.

Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 31, 2011, 6:40pm
Végre egy jó hír! Ezek a németek valamit tudnak...
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 31, 2011, 3:03pm

A norvég kapcsolat híre meglepő, nem gondoltam volna. Lehet, hogy az ilyenfajta együttműködés a jövőben megszokottá válik. Talán nem is ezzel volna baj, hanem a mi költségesen kiképzett szakembereink elvándorlásával - a jobb életkörülmények reményében.

(Az előbb olvastam, hogy az Audi támogatja a mérnök- és szakmunkásképzést Győrben - abban a reményben, hogy az onnan kikerülő szakemberek a győri autógyárban fognak dolgozni - tehát külföldi cégnél, de itthon maradnak. A képzésben közreműködő pedagógusokat állítólag ők fizetik...)

Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 31, 2011, 10:37am
Nemrég hallottam: a magyar orvosképző intézményeket komolyan foglalkoztatja az az ötlet, hogy kihelyezett tagozatot működtetnének Norvégiában... (Nem vállalok felelősséget a hír valóságtartalmáért - azért elgondolkodtató!)
Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 31, 2011, 9:30am
Az előző bejegyzésből kimaradt egy szó! Helyesen: "több mint száz"!
Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 31, 2011, 9:17am
Nyugat-Európa un. jóléti államaiban rengeteg magyar orvos dolgozik, akik magyarországi és erdélyi (elsősorban a marosvásárhelyi) egyetemeken szerezték diplomájukat. Ezt az elszívást tovább erősíti, hogy "kint" rettenetesen drága az orvosképzés, s van ország, ahol nincs is (Norvégiában pl.)! Kényelmesebb és kifizetőbb így nekik, hiszen az ottani viszonyokhoz képest olcsóbban jutnak jól képzett orvosokhoz. Újabb jelenség: a Debreceni Egyetemen több száz (!) norvég diák tanul angolul, s nekik még így is megéri - tandíjjal, albérlettel, utazással együtt...
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 31, 2011, 9:12am
Nem lehet, hogy a nyugati országok részben fiatal szakemberek elcsábításával próbálják megoldani népesedési problémájukat? A pénzük megvan hozzá, és így európai kultúrával rendelkező, jól képzett munkaerőt kapnak. Csakhogy itt űr marad utánuk... Mi is hasonló gondokkal küzdünk, mégsem tudjuk megtartani a fiataljainkat.
Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 30, 2011, 3:55pm

El sem hiszem, hogy ilyen is van Magyarországon!

A háziorvos-hiány híre azonban kijózanít...

Hozzászólt Nagy Magdolna Július 30, 2011, 10:33am
A másik véglet, jó ilyenekről hallani, tudni.
Hozzászólt Kósa Márta Július 30, 2011, 9:43am
Ha így folytatódik az orvosok fognak papírrepülőt hajtogatni nálunk...

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek