Már az általános iskola alsó tagozatában tanítják, hogy a magyarban mely szavakat kell nagy kezdőbetűvel írni (személynevek, állatnevek, földrajzi nevek, csillagnevek, intézménynevek, kitüntetések és díjak, művek címe), s pontos szabályai vannak a köznevesítésnek is, amikor valamely tulajdonnevet kis kezdőbetűvel írunk (pl. ferencjóska, röntgen). „Tulajdonnevesíteni” eddig leginkább a költők szoktak volt, amint azt gyakran tette – okkal - Ady Endre is (A magyar Ugaron, Új Vizeken járok). Manapság azonban elharapódzott az indokolatlan nagybetűzés, különösen a szöveges reklámokban, a Facebookon s még magánérintkezéseinkben is! Túlfűtötten hazafias érzelmű barátom például rendszerint így zárja leveleit: Magyarnak Lenni Büszke Gyönyörűség! Nemrég meg az egyik egyházközségtől kaptam meghívót, melyben szeretettel invitáltak Gyülekezeti Napra, éppen május 10-én, a Madarak és Fák Napján (ez utóbbit is szinte mindenki, mindenütt nagy kezdőbetűvel írja!) .

„Ős Péterfián”, kedves városomban, villamosra várva láttam az eddigi talán legelrettentőbb példát. Diszkréten elhallgatva a cég nevét és elérhetőségeit, így fest a hirdetmény: Teljesen Újjáépített, Irodák, Üzletek, Szolgáltató Egységek, Magas Komfort Szintű, Ultra Flat Studio Lakások. A mintegy 5x3 méteres molinó, két emelet között kifeszítve már több mint egy éve rontja az arra járók, no meg a szemközti református iskola diákjainak nyelvérzékét.
Nem akadt ennél a cégnél egy, az általánost legalább közepes eredménnyel elvégzett írástudó, vagy a molinót elkészítő vállalkozásnál valaki, aki figyelmeztette volna a megrendelőt kapitális hibáira?

A napokban, ugyanott kellemes meglepetésben volt részem.  Öt-hat villamosra várakozó alsós kisdiák azon vitatkozott, hogy fenti hirdetményben csak tizenöt vagy tizenhét, netán tizennyolc helyesírási hibát lehet-e összeszámolni. Vita tárgyát képezte még, hogy kell-e a szöveg végére pontot tenni vagy sem.

(Legközelebb meghívom őket, hogy nézzük meg együtt a következő megállónál, a laktanya falán látható Nagysándor-József emléktáblát is. Vajon ahhoz mit szólnak majd?)

(Megjelent az Evangélikus Élet 2015. évi 23. számában.)