Csaknem egy hónapja keressük Frici úrnak a nyomdát. Frici úr kényes természet: annyiszor átvágták már az életben, hogy indokoltan haldokolva (öt éve annak is immár, és nem tudni, mikor dől félre végleg az útból), és immár így, mélynyomású jajgatagon  is hiába kutakodunk a küsded galaktikában, hogy hátha találtatik valami jótét lélek, akinek megtetszik, amit ez a világfájdalmú Bözödi-tanítvány, ez a siménfalvi komor székely összekaristolt vénségére a szeretet és a tisztesség bójái között kijelölt pálya érdekesebb mérkőzéseiből...

Ezidáig senki sem jelentkezett. Akiket megkerestünk, drágán dolgoznak. Vagy sokfelé: ki ezt, ki azt babrálja a köteten, aztán mindenkinek kijár a maga része.

Hát az író mivel marad? Avval, ami a kutya farka végén a földre pereg...

Próbálkozunk azonban mégis-mégis: mindenféle kiadónál és nyomdánál. Nem taglalom ezeket, mert Frici úrnak van egy blogja, a FERIFORMA, ha beütöd a keresőbe, előjön minden erénye és minden vétke, vegyesen. Csak arra szorítkoznék, hogy az általa tévedésből megbízhatónak vélt cég, túl minden (a magyar) határon (is), rútul rászedte, mikor olyan "feltételek" mellett vállalkozott a kiadásra, amelyeknek megszorító része a lap alján, egészen apró, hangyányi betűkkel ólálkodik a megtámadásban. Hogy tudniillik akkor kap saját példányt a szerző, ha megvásárolja magának. Különben pedig semmiféle tiszteletdíj nem jár neki, sőt, ha Neww Yorkban, Bécsben, Budapesten, Bukarestben vagy Marosvásárhelyen kötetbemutatót kívánna, azt a cég szíves-örömest megszervezi. Ámde: a szerző totál költségére.

Frici úr roppant szkeptikus, és ez a kifejezés voltaképp sovány eufémizmus. Olyan, mintha a bukaresti kóbor ebek kapcsán nem herélést, hanem csak ivartalanítást emlegetnénk. Háromszáztizenöt oldalra rúgó jó beszédű könyvét ezidáig legalább öt kiadó próbálta eufemizélni.

Ha volna az övében gödörből frissen ásott, még aktívnak gondolt, rozsdás kézigránát, nem kétséges, hová hajítaná.

Pedig az írásai nem robbanószerkezetek, még kevésbé gazdátlan kuvaszok. Hanem a gondolat csöndes fegyverei, "kutyaként "pedig a kezünkre járó hűséges társak.

Egyik sem csóválja hiába a farkát, és nem is ugat potyára.

Talán éppen ez a legfőbb akadály.