Sűrű csillagos az ég!

Egy derültnek ígérkező éjszakán, mint a döbbenet: városunk fölé lopakodott a homály. Eleinte nem tűnt föl, mert hajnaltájban szinte természetes, de aztán már egyre idegesítőbb és nyomasztó a szürkeség. A Nap csak félig bújt ki a felhők közül, aztán már sehogysem.

Alkonyatkor egész egyszerűen nem volt, ami lenyugodjék. Ha csak egy-két napig tart, egye fene, rá lehet fogni a vegyipari kombinátra, vagy elfogadni a meteorológusok érvelését, amely szerint vidékünkön kevés a fény-óra, és hát most éppen elborult az idő. A homály azonban tartósan telepedett a városra, és fojtogatni kezdte. A gyárakban összezavarodtak a gépsorok: ahol cipőt gyártottak, ott ontani kezdték a karácsonyfadíszeket. Friss házikenyér helyett cipőkrémet termelt a pékség. Az élelmiszerüzletek, áruházak sportvetélkedőket hirdettek, a város futballcsapata pedig egyemberként jelentkezett vadőrnek a Somos-tetői állatkertbe. A tömegközlekedés a feje tetejére állt: összevissza mászkáltak a buszok és a taxik; ha például a vasútállomásra szeretnél eljutni, a röpteret kell bejelentened és viszont; ha a Víkend környékén laksz, akkor pedig a nagykórházat mondod be, különben a Vácmányon találod magad.

A város civil szervezetei a vezetést hibáztatták, az meg a nehéz gazdasági helyzetre kente a homályt. A szakmai testületek a tudatlanságot okolták – végül Nyű Anyó, az országos jövendőmondó azt jósolta, hogy még ugyan nincs itt a világvége, de a homály kétségtelen jele a teljes összeomlásnak. Ezt furamód a politikum igazolta a leggyorsabban. Aki konzervatív volt, liberálissá vált, a balközép jobbszélső lett, a parasztpártiak urbánus eszméket hirdettek, a zöldek teljesen elfeketedvén, szélsőséges eszmék szolgálatába szegődve láncfűrésszel kezdték irtani a parkok fáit. A tereken újnácik bratyiztak a neobolsikkal. Egyszeriben divatba jött az azonos neműek házassága is.

Az elemzők nagy része a globális felmelegedésnek tulajdonította a homályt. Az összesküvés-elméletek hívei arra gyanakodtak, hogy meghibásodott az eget irányító számítógépes rendszer. Vagyis valakik belerondítottak a programjába, vagy a CIA, vagy a Moszad, de a SRI sincs kizárva. Benyomták a vírust, oszt kész a totál pokol! A legnagyobb baj viszont, és ez már az egész országot, Európát, sőt magát az emberiséget sodorhatja a teljes kollapszusba: hogy tudniillik a számítógépes vírus kiszabadult a kezükből, és szabadon garázdálkodik a világhálón. Már a virtuális világban sem látni tisztán!

A város tanácsa kezdettől a józan megfontolás talaján kereste a megoldást. A mentő ötlet a legfőbb városgazda agyából pattant ki. Hogyan? Hát éppen viccet mesélt a titkára:

−  Tatarozzák a bolondokházát, s az ápoltak segítenek a festésben. Az egyik bolond áll a létra tetején, és a mennyezetet meszeli a nagy korongecsettel. Társa odamegy a létrához, és felszól: “Hé öcsi! Kapaszkodj meg a pemzliben, mert elviszem a létrát!”

− Ez az!, csapott a titkár homlokára a városga(ráz)zda férfiú. − Hogy is nem jutott eddig az esszémbe!

És a nyomtatott és elektronikus sajtó másnap világgá kürtölte: Pemzlivel a homály ellen! Világosság lesz fölöttünk! Vásárhely egét ki kell meszelni!

A tervet megáldotta az államegyház, és egyetemes tisztulást kezdeményezett. Nem szállt fel, hanem az egész főteret betöltötte a dús tömjénfüst.

Az ám, de milyenre mázolják az eget? Itt kezdődtek a bajok. Ki fehérre, ki zöldre, ki vörösre, ki kékre, ki sárgára!…Az egyik párt piros-sárga-kékre, a másik piros-fehér zöldre festené!

A kompromisszum nehezen született meg, a frakciók keményen összecsaptak, de végül, felsőbb utasításra: sikerült megegyezni. Marosvásárhely fölött legyen tiszta fehér az ég, de a Görgény-völgye felőli peremre pingáljanak piros-sárga-kék sávot, a Nyárádmente felé eső határra pedig piros-fehér-zölt pántlikát. Punktum !

Kiírták a tendert, kitűzték a versenytárgyalást. Hatalmas küzdelemben egy frissen alapított cég nyerte el az ég kimeszelésének jogát, sőt privilégiumát Marosvásárhely fölött. Hiába tiltakozott az ellenzék, a beszerzés máris elkezdődött. A legfőbb ellenérv az volt, hogy ha a meszelt boltozat fölé esőfront telepedik, és zuhogni kezd, akkor tropára megy az egész munka, a sok zuhéval a mész is a város nyakába zúdul. A pszichológusok és pszichiáterek Mennyei Tudat Hasadás elnevezésű ernyőszervezete észérvekkel próbált hatni a döntéshozókra, mondván: a sok mésztől a város népe is elmeszesedik, mindenki meghülyül, és akkor mi lesz?!…

− De hiszen éppen erre megy ki az egész! – tiltakozott a Szkeptika Tömörülés. – Bedarálják az agyunkat, fehérre meszelik a szürkeállományunkat, hogy azt tehessék velünk, amit csak akarnak!

A vadonatúj Alba Calcaria cég addigra már elkezdte a beszerzést. Érdekességként említjük meg, hogy bár a város lerakatai dugig vannak építőanyaggal, azokat mégis Kréta szigetéről rendelték jó drágán. Senki sem tudja, bizonyára a homály miatt: mikor és mivel szállították Vásárhelyre a temérdek meszet –, de tény, hogy egyszercsak itt volt, mégpedig ugyanazokban a raktárakban, amelyekben eddig is tárolták. A színes festékeket direkt a Pigment-szigetekről hozatták, és azok is váratlanul tűntek elő egy másik itthoni lerakatból. Százezer pemzlit, ötvenezer körecsetet és huszonötezer széles sávú meszelőt egy kínai káeftétől vártak; a festékkeverékbe valót a Húsvét-szigetekről, ahol köztudomásúlag direkt pirostojást tojnak a struccok. A mintegy félezer csatlakoztatható hosszúlétrát a brazíl őserdei Laytorja faipari üzem készíti – miközben a helyi üzemek sorra zárnak be, mert pang a bútorgyártás.

Meghirdették: egyelőre ötszáz mázolót alkalmaznak. A munkaelosztónál tömegverekedés tört ki. Mindenki égimeszelő szeretett volna lenni. Abszolút előnyt furamód nem a diplomás képzőművészek vagy a szakmai oklevéllel rendelkező szobafestők élveztek, hanem az állatkert legfrissebb szerzeményei, az Afrikából megőrzésre és túlélésre hozott  majmok, amelyektől egyúttal a mennyei piktúra megújhodását is elvárta a városvezetés.

A lázas készülődés elfeledtette a mindennapos setétséget, a gazdasági csődöt, a közélet züllöttségét, a kultúra mélyrepülését, a rend szintjére emelt káoszt. Maga az állam elnöke állította példaként városunkat a többi nyavalygó, sápítozó, segélyekre ácsingózó település elé.

– Marosvásárhely a legékesebb bizonyítéka annak, hogy kezdünk kilábalni a válságból! – jelentette ki egyre sűrűsödő sajtótájékoztatóin az ország első kapitánya.

Kormánydelegáció érkezett Az Ég Felmeszelése akció nyitó napjára. Az első ecsetvonást, az elnök ellenkezése dacára  maga a miniszterelnök végzi el, harsogták a híradók.

Kivilágították az utcákat és a tereket, miáltal furcsamód  még borzalmasabbá vált, és mind alább-alább ereszkedett az utálatos vastag homály.

Az ünnepi meszelést késleltette a létrák hiánya. Állítólag a brazíliai Laytorja üzem leszállította őket egytől egyig, de valakik Ludas körül eltérítették a konvojt, és a szállítmány végül Besztercén kötött ki. Az ottaniak nem adják a létrákat, mert állítólag ők maguk készítették mindet, mondták; az egész Laytorja-ügy egy nagy humbug. A kényes helyzetet mégis megoldották: a miniszterelnök közönséges mázolólétrára mászva képletes mozdulattal festi fehérre városunk fekete egét. Taps és tömegrivalgás, utána svédasztalos fogadás a Continentalban.

Lehet, hogy a víruselhárítás kerekedett felül, vagy a Jóisten könyörült meg rajtunk. Ki tudná. De a bankett végén, a vezetők távozása után, mintegy varázsütésre, éjfél előtt pár pillanattal!, váratlanul kiderült az ég, rózsaszínű sziporkák villództak keleten és nyugaton, északon és délen.

A járókelők azt hitték, ez is a ceremónia része: tűzijáték. De amikor hajnalban rendesen megvirradt, és a nap is normálisan kezdett sütni s világítani, és kiderült, hogy bizonyisten zöld a fű és újra virágzik a lila ákác, és pompás illattal telik meg a levegő, és az élet lüktetése teljesen normális, mintha sosem zavarta volna semmi: nos, akkor ki-ki egykedvűen a maga dolga után látott.

Így hát az égimeszelésből nem lett semmi –, viszont valakik gyorsan meggazdagodtak. Hatalmas botrány is támadt, egyik vizsgálat a másikat követi; ám egyelőre vékonyan szivárog az infó. Amit biztosan tudni lehet: az Alba Calcaria cég profilt vált, fesztiválrendezésre szakosodik, szorgosan szervezi az Együtt – ÎMPREUNĂ elnevezésű Vásárhelyi Forgatagot. Egyúttal felszámolja készleteit, végkiárusítást tart. Raktáráruházaiban nevetséges áron juthatsz pemzlihez, ecsethez, létrához, festékhez, strucctojáshoz.

Egyébként a cég elnyerte a legötletesebb reklámért járó Firmementum Pingáló díjat is. Marosvásárhely kristálytiszta éjjeli egén este tízkor rózsaszínben és búzakékben díszelgő árukínálati szöveg jelenik meg, három nyelven. A magyar változat így virít: Sűrű csillagos az ég. Meszet vegyenek!

(A román és a roma változatot nem merem lefordítani.)