Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Ez az ülőalkalmatosság atyánkfia gyermekkorában még szinte minden magyar falut jellemzett. Rendszerint a kapu, pontosabban a kisajtó mellett helyezték el. Lehetet egyfajta lócaszerűség (általában két földbevert cölöpre szerelve), vagy kényelmesebb, támlával ellátott pad. Ez utóbbi Székelyföldön gyakran fedelet is kapott, eső ellen védve az alatta üldögélőket - a mívesebbeket szakállszárítónak nevezték.

Pár évtizede szinte mindenütt még a kispad volt a házbéliek meg a szomszédok, barátok társalkodóhelye. Vasár- és ünnepnapokon füzérszerűen tömött volt velük egy-egy utca, máskor csak munka végeztével, vacsora meg a jószágok ellátása után ültek ki kicsit diskurálni időjárásról, mezei munkákról, állat- meg terményfelvásárlásról vagy az aratás rendjéről (kinek, mikor kell menni segíteni, s az mikor adja majd vissza). Az asszonyok csak rövid ideig tartózkodtak kint, többnyire női dolgokról folyt a szó meg a soron lévő pletykákról - a hosszabb ideig kint tanyázókat bizony megszólták (ennek sincs semmi dolga a házban).

Atyánkfia az idős férfiak beszélgetését ügyelte leginkább, szemben kucorogva az árokparton, vagy a kerítéshez támaszkodva. A nagy időt megéltek mindkét világégésben részt vettek, a fiatalabbja csak a másodikban. Pipára vagy cigarettára gyújtva illendőségből először az „ottmaradtakról” emlékeztek meg, hosszan hümmögve egyik vagy másik eseten, aztán csak hallgattak, füstbe burkolódzva, majd valamelyikük újra lendített egyet a történet kerekén: és arra emlékeztek, hogy ’17-ben, a Piave mellett (másutt meg Galiciára, Doberdóra vagy a Don-kanyarra fordult a szó). Atyánkfia különösen azok történeteit szerette, akik mindkét világháborút megjárták, s végül évek múlva (a szovjet fronton ebből akár évtized is lehetett) életben hazatértek. Hazasegített bennünket az Úr, mondták szinte mindannyiszor.
Annak a két öregnek a történeteire ma is jól emlékszik atyánkfia, akik az első háború orosz frontján már ’16-ban fogságba estek. Hosszú-hosszú vonatoztatás után kötöttek ki végül a központi hadifogolytáborban, Tambovban, nem messze, „nye dalikó”, mindössze 480 kilométerre Moszkvától. Több mint három évig élvezték e tábor vendégszeretetét, közben mindenféle munkára fogták őket. Elhárítván a „veresek” internacionalista invitálását ’19 késő őszén végre hazakerültek. Gazdálkodtak, családot alapítottak, házat építettek, gyarapodtak is szépen, míg ki nem tört az újabb világháború. Először a fiatalabb korosztályokat hívták be, majd a középnemzedéket, végül rájuk is sorkerült. Harci cselekményekben már nem vettek részt, jobbára az Árpád-vonal építkezésein dolgoztak meg őrséget adtak, s rendszeresen őrjáratoztak. Kettejükre éppen ilyen alkalommal csapott le egy partizánkülönítmény. A szokásos tortúra - vallatás, fenyegetések s néhány pofon - után egy hadifogolytranszportba vágták őket, aminek végén újfent Tambovban kötöttek ki. Az első eligazításon aztán, miután oroszul szabályszerűen lejelentkeztek, szépen megkérték az oficert, hogy ne fáradjon velük, mert ők itt már több éves helyismerettel rendelkeznek, s minden tudnak, mit tudni kell. Gyorsan híre is ment felsőbb körökben a két idős hadifogolynak, s a táborparancsnok, „egy taknyos ezredes, vót vagy harminc éves”, kihallgatásra rendelte őket. Neki is elmondták, hogy ők már ’16-ban is itt voltak, majd részletesen beszámoltak az akkori tábori életről, a későbbi évtizedekről, otthoni dolgaikról, végül újbóli fogságba esésükről. Az ezredes ezen igen jól szórakozott, ”úgy röhögött, hogy majd leesett a székről”, s megígérte nekik, hogy az első adandó alkalommal hazaküldi őket. Betartotta szavát, s ’46-ban már itthon is volt a két hadfi.

Atyánkfia már annyiszor hallotta ezeket a történeteket, hogy idővel apró részletekre is figyelmeztette a szóvivőt, nehogy kihagyjon valamit, mert az is nagyon érdekes volt. Nézzétek mán, ez a gyermek szinte jobban tudja, mint én – szólt elismerőleg a mesélő, s jutalmul jó nagy barackot nyomott a buksijára.

Nagyobbacska korában komolyabb körökhöz pártolt át atyánkfia. A kovácsműhely előtt vagy a malomnál, őrlésre várva, gyakran szomszédos falvakból érkezettek is hozták-vitték a szót. Itt kispad helyett hosszabb rönkre vagy kiérdemesült vályúra telepedve olykor már súlyosabb szavak is estek - persze csak bizalmasabb körben – a közelmúlt történéseiről, téeszszervezésről, az agitátorok gazemberkedéseiről, lefüggönyözött autókról… Egy dologról azért nem mertek még itt sem szólni: ’56-ról. Pedig be érdekelte volna atyánkfiát az utóbbi évek legnagyobb eseménye, melyet kisiskolásként már személyesen is átélt!

Időtelve aztán egy távoli nagyvárosba került, leérettségizett, majd továbbtanult, s csak hébe-hóba tért haza felnevelő falujába. Szomorúan látta, hogy egyre csak tünedeznek a kispadok, a régi öregek is kiköltöztek a temetőbe, az utánuk következő nemzedékeket meg elvitte a fekete vonat Pestre s még távolabbi városokba, többnyire segédmunkára. Akkoriban arról kezdtek értekezni a szociológusok, hogy vizsgálataik szerint az a falu marad csak életképes, ahol még vannak kispadok…

Újabban már csupán idős asszonyokat látni a maradék lócákon. Ez a helyi térfigyelő rendszer, s milyen jól működik – mondta derűsen, legutóbb ottjártakor gyermekkori barátja.

(Megjelent a Stádium 2019. évi 1. számában)

Megtekintések: 43

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

VAGY

VAGY

PayPal és bankkártya


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2019   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek