Magyar vagyok, mert magamban hordozom az ősi hagyaték felemelő érzését hitemben, értékrendemben, érzelmeimben, gondolataimban, életfelfogásomban.

Ezért választottam Őt, akinek első szilveszterkor ott lapult zsebében a magyar himnusz teljes szövege.

Ezért nem a zajos fedélzetet, hanem a magyar zászlós hajófart választottuk első Budapest-Visegrád sétahajó utunkon.

Ezért van nemzeti sarok a nappaliban, Nagy Magyarország térképpel, magyar és székely zászlóval, Erdély címerrel, melyet Mózsi őriz a fenyőfájával és székely kapujával.

Ezért szépek a szememnek, lelkemnek a írásos rengeteg türelemmel megvarrt darabjai.

Ezért sorakoznak a könyvespolcon nagyjaink.

Ezért leng szem előtt magyar zászló „saját hegyünk, a Kis Hargita” első teraszán.

Ezért kell elmesélnünk az unokánknak, miként egyesül benne Trianon, a felvidéki Királyfiakarcsa, az erdélyi Küküllődombó, a délvidék Szekszárdon át, itt a Gerecse dombjai között.

És ezért kell leírnom, így, közel a hatvanöthöz ezt a néhány sort …