Egy ember ül, az óceán partján

egyedül.

Körülötte csend honol,

ezer madár dalol,

a sziget szívében, őserdő mélyén.

Előtte a végtelen óceán,

amely most,mint akadály

terül el közte és otthona között.

Nekimenni úszva….kész halál.

Pedig hányszor határozta el magában,

az otthon utáni vágytól fűtve.

Leküzdi ő ezt az akadályt,

képzeletben ezerszer véghez is vitte.

E hőstettet.

De minden reggel hideg tajtékkal ébredt,

 homlokán.

Mert a képzelet az bizony, sajnos.. képzelet,

nem maga a hatalmas, mély óceán.

Eszébe jutottak pihenő napjai,

tengerész lévén, kocsmák mélyén

töltötte el,

hol rengeteg történet, mende-monda

születik.

Rumos, bagós illatok hatására

a képzelet csak úgy egyre másra,

megszüli szörny gyerekeit.

A zöld liános képet, nem felejtette el

sosem

spanyol tengerész mesélte,

ki biztos az ördöggel cimborál.

Másként érthetetlen, túlélt több száz vihart.

S mesélt hullámok ringatta holtestekről

moszatos zöld vízben málló tetemekről.

Egy ember ül, az óceán partján

egyedül.

Körülötte csend honol,

ezer madár dalol,

a sziget szívében, új otthonán.