Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Nagy felfordulás kavarta fel a havat Jászberény környékén minap. Egy 83 éves bácsi eltűnését jelentette be lánya a rendőrségen, aki apját nagyjából egy hónapja „telepítette” ki magához Gyergyóalfaluból. Állítólag a bácsinak honvágya támadt, azért felvette meleg subáját és elindult haza, Alfaluba. Gyalogosan.

Némi keresgélés után véletlenül találtak rá. Jól volt, semmi baja nem esett, 4-5 kilómétert ment, mire „elkapták” a mentőkutyás kutatók és átadták őt lányának.

A történet itt véget ér, ha egyáltalán volt hírértéke a magyar sajtóban, hát eddig tartott.

A letudott 5 kilómétert még 600 követte volna, míg a bácsi honvágya csillapítást nyerhetett volna. Vállalkozó kedvűek előkotorhatnak egy kockás füzetlapot és, megsaccolva egy 83 éves ember óránkénti átlagsebességét, kiszámolhatják, együtt jött volna-e a tavasz a bácsival idén abba a faluba, mely nem engedi szabadulni az öreget.

Affelől azonban épelméjű magyarnak szikrányi kétsége sem lehet, hogy a zarándokút végigjárattatik, ha a bácsi megfáradt teste s a teremtő kegye kitart vele a hosszú úton.

Manapság divatosabbnak tűnik végigzarándokolni messzi Spanyolországban az El Camino-t, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Közeli-távoli ismerőseim köréből is egyre gyakrabban hallom a bakancsgyilkoló ámde, legalábbis azt állítják, lélekemelő és tudattisztító menetelés iránti vágyat. Végigmenni a zarándokúton, vagy legalábbis egy részén, vallásos vagy laikus ösztönzésből. Nem tudom megítélni, mennyire egy mély, hitbéli élmény vagy mennyire pusztán a hetekig tartó magány elmeülepítő hatása vonz bárkit a spanyol tájra, talpat s pénztárcát nem kímélve. Beszélgettem olyannal, ki remekül ketyegő kis üzemét, családját hagyta hátra hosszú időre csak azért, hogy ott, az El Camino-n végre megtalálja önmagát. Meglelje s felismerje igazi énjét s igazi dolgát földi léte hétköznapjaiban.

Isten tudja, én hittem neki. Órákon keresztül néztem ezernyi fotóját s már-már zsibbadtan hallgattam végtelennek ígérkező beszámolóját. És, bevallom, nagyon élveztem.

Egyre nagyobb tisztelet ébredt bennem iránta, hiszen ő képes volt valamire, amire én soha nem lennék. Képes volt egyetlen másodpercnyi elhatározással mindent az utolsó sorba ültetni rendesnek számító polgári élete mozijában, házat, pénzt, sikert, családot, és nekivágni a lehető legnagyobb felfedező expedíciónak, melyre ember vállalkozhat: a sokszáz mérföld végén felfedezni önmagát.

Talán a bátorság, a kalandvágy, képességeink határainak firtatása ellensúlyozza a félelmet, hogy a végcélba érkezéskor nem feltétlenül azzal sodor össze megtett utunk, akivel valójában találkozni akartunk. Az igazság pedig időnként fájdalmasabb mint tükörképünk illúziója.

A mi öreg bácsink nekiveselkedett az apostolok lován a 600 kilóméteres útnak. Nem valamiféle szellemi, elvont késztetéstől űzve, nem felsőbbrendű lélekkel való találkozás reményében. Egyszerűen csak haza akart menni. Gyaníthatóan minden észérvet lesöpörve a talán kényelmes jászberényi asztalról.

Azt mondják a hozzám hasonlóan modern világhoz engedelmesen alkalmazkodók, hogy bolond az öreg. Én meg azt mondom, ő egy csoda. Alfaluban talán senki nem hökkenne meg történetén, de Jászberényben ő egy csoda. Amiképpen Magyarországon sűrűn értetlenül bámulnak, ugyan mit nevetek oly szilajul egy magvas székely viccen, úgy nem értik, nem mindig érthetik, milyen hatalmas erő lehet, mely távoli hegyek völgyeiből is képes egy 83 éves embert talpra kényszeríteni. Egy mágnes, mely mentes minden földhözragadt portól, mentes az alfalvi valóságtól, a mindennapok keserű óráitól, a sandán átpillantó szomszédtól, a cudar hidegtől, hajnali fejszecsattogástól. Egy megmagyarázhatatlan mágnes, amitől talán éppen megmagyarázásával vehetjük el ellenállhatatlan vonzerejét.

Tudom, sokan tiltakoznak ellene, tagadják létezését,kiváltképpen a tőle távolabb sodródottak. Sokan szeretnének szabadulni béklyójától, hogy önfeledten merülhessenek bele új hazájuk új medrébe, a tökéletes feloldódástól várva gondtalan életet. Mindhiába… Mert ott motoszkál bennünk az a kis lélekdarab, mely által mi bárhol értjük a székely vicceket, értjük a székely félmondatokat, tudjuk kósza lfalvi kézmozdulatok szándékát, s mindezeken túl mindig ott csörög bennünk ama béklyó lánca. Ettől talán sem jobbak, sem különlegesebbek nem vagyunk esetleges új közösségünknél. Csak mások!

Ahogyan az az idős ember is más volt, a Jászberényből kivezető úton. Más volt, és meg sem próbálta mentegetni, az utána kutatókkal megértetni, hogyan is képzelte  gyalogos hazatérését.

De mi értjük, ugye? Remélem, mi még értjük…

Már csak másságunk megőrzése miatt is.

 

Kercsó Alpár

 

 

 

Megtekintések: 877

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Szabó Mária Március 1, 2012, 10:39am

 Ismerős  történetet, én is megírhattam volna. Édesapám 87 évesen  ő is nekivágott volna  az útnak  ha nem visszük haza, igaz nem Gyergyóalfaluba, hanem Háromszékre. 

Hozzászólt Bajkó Edit Március 1, 2012, 10:22am

Szép "történet"....., de ugye igaz történet...Ahol születtünk ott szeretnénk meghalni is. Ki itt, ki ott, de mindenképpen az otthonnak nevezett földön. Neki Alfalú volt az otthona. 83 év...Jóságos ég....mi mindent megélt ott abban a piciny kis településen - Ditrótól egy pillanatra, drága szüleim szülőfalújától -  Megértem őt. Magam nem sokszor tudtam elmenni a vidékre, kb. 3-4-szer.. A felnőtt korom legszebb élménye volt pl. Gyergyóalfaluba is bejutni, ha már ott vagyok...Az a vidék semmihez sem fogható, de főleg nem Jászberényhez és elnézést kérek, nem minősítem ezt a várost, de a Bácsikának bizony semmit nem tudott adni az ő korában. Kívánom, hogy találja meg a békéjét ott, ahova való.

Egyébként lehetne El Camino - t szervezni erre a 600 km-re. /Ha van ilyen akkor elnézést./  Lehetne bolyongani, keresgélni "önmagunkat" a csodás hegyek, völgyek, patakák útját járva...és érteni, érezni annak a tájnak minden szépségét...Majd haza lehetne menni ki-ki, oda ahol él, de feltöltődve..Mert, hogy feltölt, az biztos. És nem pár napra, évekre....

Hozzászólt Vincze Edina Március 1, 2012, 10:20am

Igen, ertjük ...

Sokszor en is elindulnek, akar gyalog is  , Nemetorszagbol- haza !!!

Hozzászólt Dr. Bige Szabolcs Csaba Március 1, 2012, 9:58am

Kedves Alpár! Igazakat írtál minden sorodban. Őrizzük másságunkat, de lehet, csak álmunkban, vagy egy-egy szófordulatban, amit rajtunk kivűl más nem ért, nem értékel. Üdv: Szabolcs

Hozzászólt Stenczer Enikő Március 1, 2012, 9:46am

Igen kedves Alpár! Értjük!!!

..de még mennyire:

Van valahol egy tanyám...
Van valahol egy tanyám, ami nekem minden.
Itt ringatott jó anyám régen: itt születtem.
Van valahol egy patak, régi játszótársam,
s valahol egy csöndes utca: ezen mindig haza jártam.

Egyszer aztán messze mentem, talán mert ott jobb` szerettem,
vagy talán mert a sors hozta, kóboroltam vándorolva!
Zajos vidék, zsúfolt város, ott éltem tovább világom,
éltem örömöm, bánatom, éltem életem - városon.

Megtörtént, hogy sokszor onnan vissza-visszakívánkoztam,
vissza a csöndes tanyára, a régi játék világba.
Mikor újból válnom kellett, szívem majd hogy meg nem repedt,
szülőfalum édes lánccal magához vont, nem engedett.

Mert más ott a sárga ősz is, szebben süt a napsugár is,
és a patak csobogása emléket őriz magába.
Visszahoz egy nyári estét, gyermekkorom legszebb percét,
visszahoz egy kis világot, visszahoz egy boldogságot.

Aztán megkondul a harang, az a gyönyörű csoda hang
és ilyenkor újra látom, nincs szebb, mint az én világom.
Ha e hangot hallom szólni, Vadasd harangjait bongni,
Érzem, ismét gyerek vagyok, s megmaradni így akarok!

Hallom, ismét súgnak a fák, bókol, köszön minden virág,
dalos madár nekem dalol, a szívem mélyéig hatol,
Szivárványszín ábránd-köddel boldog érzés körülölel.
Édes otthon fogadj hát el, hozzád jöttem nagy örömmel.

Hazajöttem, itthon vagyok! Ugye látszik? Boldog vagyok!
Nincsenek korlátok s határok, álmomban is visszajárok!
Köszönöm, én kis tanyám, a sok boldog évet,
köszönöm az életet, köszönök minden szépet!

Istenem, áldd meg a székely népet, adj nékik erőt s jó egészséget.
Széttépett sorsok, megfakult álmok, - építs nekik egy szebb világot,
teljesítsd a leghőbb kívánságot, hogy emberségben, hittel, élni akarással
- könnyek nélkül tele boldogsággal - ne kelljen harcolni a holnappal, a mával,
hogy viruljon még sokká a nemzet, s unokáink is ismerjék a rendet!
Istenem, add meg nekünk e szent kegyelmet!
  Török Stenczer Enikő
(A vers 1980-ban íródott az akkori Falutalálkozóra, az Erdélyből elszármazott magyarok tiszteletére. Akkor még nem is sejtettem, hogy tíz év múlva én is elhagyom szülőhazámat.)

Ez a vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével,
non-profit céllal szabadon utánközölhető az alábbi kód segítségével:
Hozzászólt Nagy Miklós László Március 1, 2012, 9:38am

Értjük bizony!

Szép, igaz írás. Jól esett olvasni, érteni.

Nagy Miklós

Hozzászólt Nagy Zsuzsa Március 1, 2012, 8:55am

Nem hiszem, hogy van erdélyi "áttelepült", aki nem érti ennek az írásnak minden sorát. Ugyanúgy, mint a székely vicceket. 14 éve élek -családostul- magyar földön, de most is haza megyek Erdélybe és barátaim mind otthonról eljött régi barátok. Itt csak jó ismerősök és szomszédok az újak, nagyon rendes, kedves emberek, de... mások.

Köszönöm írását, minden sora igaz. 

Hozzászólt Kacsó Márton Március 1, 2012, 8:54am

Élvezetes az írás, s rámutatott arra, hogy annak a Camino-nak a végén is lehet "más" mint amit várunk tőle... Én (székely gyökerekkel rendelkező) mindennap érzem - ezt a "másságot" - amit nehéz lenne megfogalmazni, csak érezni lehet.

Ráadásul én maratoni futó vagyok - amit szintén kevesen értenek meg, s fogalmuk sincs mi is van az ÚT végén. A bácsikának is teljesen természetes dolog volt, hogy hazaindult - mint nekem az, hogy lefutom a 42 km-t...meg se fordult gondolataiban a nem sikerülhet!

 

Kacsó Márton

 

Hozzászólt v.lvg.Márk Gábor Viktor Március 1, 2012, 8:41am

 Köszönöm a történetet kedves Alpár!   

Szép és emberi a történet, bár logikáját kevesen értenék meg. Először is azzal kell tisztában lenni, hogy öreg fát nehéz átültetni. Másodszor egy ilyen korú embernek más a logikája, más az alkalmazkodó képessége. megvannak a kis szokásai, tán rigolyái amit nem lehet hipp-hopp kitörölni.

Akárhogy nézzük, hiába került jobb környezetbe, csak idegenbe került. Nem Erdély, tehát idegen. Odatartozónak kell lenni, hogy teljesen megértsük.  Köszönöm az írásodat, élveztem minden sorát!   

                            Üdvözöllek szeretettel:  Gábor

Hozzászólt kovacs judit Március 1, 2012, 8:35am

Ez a tortenet rendesen folzaklatott,mivel en is epp elhagyni keszulok edes szulofoldemet..es mikozben kimondhatalanul faj nepem  sorsa melyben mindnyajan testverek vagyunk.Sokszor eszembe jut az en draga nagymamam Petofi versenek mondasa, a Magyar nemzte(jarjatok be minden foldet melyet Isten megteremtett)Olvassatok el erdemes.

Elgondolkodtatott mar sokszor ha nekunk ennyire fontos a hazank  mert kell nekunk igy szetszorassunk a nagyvilagban?Nem vagyunk mi sem rosszabbak mint mas nepek...Jo lenne itthon itthon lenni..

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek