Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Zonda Attila:Boldogság c. könyv, Az ágrólszakadt

Az ágrólszakadt

Itt állok vele szemben, az egyik ágrólszakadt a másik ágrólszakadttal
néz farkasszemet és sorsában osztozik. Kérdezném őt, hogy került ide, mi a
feladata, meddig bírja, mikor dobják a szemétbe, meddig lökdösik ide-oda,
meddig nevetnek még rajta?

Illeg-billeg a juharfa lapi az ötödik emeleten, a biztonsági ajtó alatt. A lapit
az Isten, a biztonsági ajtót az emberek találták ki. Ezen kívül még van két ajtó,
csakhogy valakik úgy döntöttek, hogy még ez is kell, a harmadik. Ha azt
mondom, hogy nem értem, akkor ők azt mondják, hogy betörés ellen három ajtó
kell. Ez nyugtatja meg őket.
Fáj, mennyire fáj, hogy a lelkes emberek közé három vasajtó kell Újpesten!
Én nem hiszem, hogy a börtönben több lenne. Ott vétkes emberek vannak, vagy
pontosabban vétkesnek véleményezettek, de engemet miért zárnak be három
vasajtó mögé? És saját magukat miért? Ők vajon tudják, hogy ekképpen ítélet
nélküli rabok, de ténylegesen, életfogytiglan?
Édesapámék nappal sohasem zárták be sem a kaput, sem az ajtót. Ők semmit
sem zártak soha, mégsem volt egyetlen betörés sem egész Felső-Háromszéken.
Ha a mezőre mentünk, akkor kaszával, villával, gereblyével a vállon, vagy
szekérrel vonultunk végig a falun, és akkor tudta a falu, hogy hozzánk hiába
mennek, mert nem vagyunk otthon. Még azt is tudták, hogy a Rétszegbe
mentünk, és ott körülbelül mikor végezhetünk.
De attól még Jancsó János bácsi bemehetett hozzánk, elvehette a lókapát,
mert az úgy is közös és éppen most kell neki. Amikor hazaértünk, már mondta is
édesapám, hogy itt járt János, elvitte a lókapát. A kapun a zárat nagyon-nagyon
rég csinálhatta a kovácsmester, talán több száz éve, és hogyha ugyanennyit
használják, akkor zár lesz az még több száz évig is.
Minden vasárnap tíz órától, a második harangszótól félegyig sohasem
voltunk otthon, mert a szomszéd falu zárdatemplomában volt az egész falu a
szentmisén. Aki közelebb lakott, hamarabb odaért, az még kapott ülőhelyet is,
mások végig álltak. De ők legalább bent álltak, mert nagy ünnepeken a
templomajtókat is kitárták, hogy kint is lehessen hallani az evangéliumot, az
orgonaszót és a kórust, amint zengi: „…Tartsd meg, Isten, Szentatyánkat,
Krisztusnak helytartóját!” De ezt a három falu annyira teli torokkal énekelte,
vagy akár ordította, hogy Istennek eszébe se jutott gondolkozni, hogy megtartsa-
e vagy ne Krisztusnak a helytartóját.
Ilyenkor sem Jancsó János bácsi, sem Baka Laci bácsi nem ment be az
udvarunkra, ilyenkor mindenki csak Istennel törődött, őt dicsérte, örvendett,
hogy van.

Én ezt itt Újpesten nem merem elmondani senkinek, hiszen már úgy is
tudják, hogy valami nincsen rendben velem, más az öltözékem, a járásom, jött-
ment vagyok, ami inkább jött, mint ment, nem közülük való. Sőt, még csak nem
is magyar, hanem román vagyok.
Hétfőn is azt kérdezték az adóhivatalnál, hogy maguk ugye nem magyarok.
Akart, vagy nem akart nekem véteni a lila hajú hölgy a 16. ablaknál, azt nem
tudom, de hirtelen makogni kezdtem, pedig soha az életben nem voltam
dadogós. Meg is mondtam neki rögtön, hogy én akár Brazíliából, Rio Grande-
ból is jöhetek, még akkor is lehetek magyar, mert Isten annak teremtett.
Elnézést kért a lila hajú hölgy. Bizony-bizony ez a bántás nem az a fajta,
amit egykönnyen meg lehet bocsátani. Mert ha egyszer belőlem román lenne,
akkor én se lennék boldog, de ő se, a lila hajú, esetleg ülhetne még az adóhivatal
16. ablakánál, de valamilyen más nyelven beszélne már, nem magyarul, az
egyszer biztos.
Már le is mondtam arról, hogy megfejtsem a juharfa lapi titkát, hogy melyik
ajtón, melyik ablakon jött be az ötödik emelet folyosójára. Kiválasztotta
magának azt a kevés helyet a második biztonsági ajtó alatt, és mind csak ott
illeg-billeg. A kinti folyosón azért nem bántották, mert inkább bent van, bent
pedig azért nem, mert inkább kint van. Nem mindig és nem feltétlenül rossz
annak, aki se kint, se bent.
Abban a másfél gyermekujjnyi térben ült, és közben a két szemembe nézett. 
Bevallom, nagyon megijedtem tőle, csak éppen azt nem tudtam, hogy miért.
Nem tudtam, hogy miért kellene féljek egy félig elszáradt, vöröses-sárgás-zöldes
juharfa lapitól, hiszen ő nem is él, és rosszat csak az élők tudnak csinálni az
élőknek, de még az életteleneknek is. Vigasztalom magam azzal, hogy nem csak
nem él a juharfa lapi, de lelke sincsen, nem csak lelke nincsen, de egy ilyen
ágrólszakadt lapinak még Istene sincsen. Nem olyan, mint én, mint mi, kik
élünk, van lelkünk, Istenünk, de bezzeg attól, vagy éppen azért még annyit
szenvedhetünk, amennyit csak elbírunk.
Voltam annyira rossz gyermek, hogy megkérdezzem Pacifik atyát egy
hittanórán, hogy a Pici kutyámnak, a kicsi bornyúnknak, a két szép pirostarka
tehenünknek van-e Istene. Válasz helyett a rózsafából hajtott kankós botját
emelte magasba, hogy megüssön. De a sétabot magasan maradt, nem sújtott le
rám, mert minden vasárnap szoktam ministrálni a templomban, és az ilyen
gyermekeket sem hittanórán, sem otthon nem szokták megverni. De azért mégis
felfogadtam, hogy ilyent nem kérdezek többet Pacifik atyától, mert ezzel
szenvedést okozok neki, nem jó kedvéből emeli a botját magasba.
Azt azért megmagyarázta, hogy Istene csak annak van, akinek lelke is van,
és lelkünk csak nekünk, Ádám és Éva leszármazottainak, az embereknek van.
Mondhatott ő ilyent, mert Pacifik atya soha az életében nem járt Újpesten.
Kelemen Menyhárt bácsi, aki a kurtapataki Román Kommunista Párt helyi
szervezetét vezette, a tagdíjakat beszedte mind a három tagjától, még a lélekben
sem hitt, vagy, ha igen, a párt doktrínákban foglaltak alapján.

Egyszer meg is kérdezte édesapámtól a helyi párttitkár-pénztárnok, Menyhárt
bácsi:
-    Laci fiam, te tudod-e, mi a lélek?
-    No lám, mi a lélek, Menyhárt bácsi?
-   Laci fiam, a  lélek annyi, hogy HE!
Ez kevés vagy sok, azt nehéz eldönteni, de az jó dolog, hogy a
meggyőződéses régi kommunista harcos hitte, hogy van. Nem kevés az, hogy a
lélek egy HE, mert az a HE a szívünk tájékáról jön ki, nagyon mélyről, nagyon
bentről és minden pillanatban, amíg dobog a szívünk és létezünk.
Nyugodjék békében Pacifik atya a zárdatemplom temetőjében! De én mégis
csak azt mondom, hogy ezen a földön mindennek van Istene és még lelke is:
Pici kutyámnak, kicsi bornyúnak, a két szép pirostarka tehenünknek és Jóskának
is. Istennek mindig van Pici kutyája, kicsi bornyúja, sok pirostarka tehene és
Jóskája.
Nagyon sajnálom, és ezt már Istennel együtt teszem, hogy Jóskának nem
mindig van Istene. Azért sajnálom én ezt olyan nagyon, mert nélküle Jóskának
nagyon nehéz az élete. Ha nincsen Istened, akkor minden, ami fáj, egy kicsit
jobban fáj, minden, ami rossz, egy kicsit rosszabb istentelenül, mint istenesen.
Néha akár könnyet is hullathatsz, de ha hozzá tartozol, akkor azok a könnyek
mintha egy pillanatra örömkönnyekké változnának.
Ennek a zöldes-vöröses-sárgás juharfa lapinak is van úgy lelke, ahogy azt a
kurtapataki párttitkár, Kelemen Menyhárt bácsi értette. Ő pedig sok mindent
tudott, sokat tűnődött az éltibe. Elég az hozzá, hogy 1946-ban vállára vette a
fészit, mint egy igazi ácsember, és elindult a tizenhat kilométerre lévő
Kézdivásárhelyre, hogy egy új pártszékházat építsen.
Mert hát ugyebár, aki pártszékházat épít, az demokráciát épít, aki pedig
demokráciát épít, az a népét szabadítja föl, teszi boldoggá. Olyan nagy lesz, mint
maga a felszabadító szovjet hadsereg. Saját részére megfejtette a lélek titkát, ami
ennyi:HE. Sok-e, kevés-e, azt nem tudom, de őszinte, ettől pedig szinte hiteles.
Ilyen értelemben a biztonsági ajtó alatti juharfa lapinak is van lelke. Az már
az én nyomorúságom, hogy nem tudom érezni. Mert lélek nélkülinek,
irgalmatlannak, kegyetlennek találom ezt a zöldes-vöröses-vöröses-vöröses
juharfa lapit.
Én nem bánom, illegjen-billegjen másnak a biztonsági ajtó alatt, csak nekem
hagyja a békémet, engemet ne bántson már tovább! Itt állok vele szemben, az
egyik ágrólszakadt a másik ágrólszakadttal néz farkasszemet, és sorsában
osztozik. Kérdezném őt, hogy került ide, mi a feladata, meddig bírja, mikor
dobják a szemétbe, meddig lökdösik ide-oda, meddig nevetnek még rajta?
Mindez őt érdekli egyáltalán, törődik vele?
Miért pont ő kapta ezt a sorsot, hiszen azon a nagy öreg juharfán százezer
juharfa lapi termett az idén? De ilyen ágrólszakadt, ilyen rossz helyre, betonra
pottyant, ennyire reménytelenül elcsángált lapi még egy sincsen az összes
juharfa lapi közül. Látom én ezt, értek hozzá.

Most, október végén még a lapik fele a fán, fele a földön. A földre
hullottakat szaladgálva játszó, kicsi gyermekek rúgódják, és nevetnek boldogan.
A földre hullott juharfa lapik is örvendenek, mert talán utoljára, de még egyszer
meglebbenhetnek, a levegőbe szállhatnak. Majd később Isten akaratából rájuk
hull az eső, a hó, földbe halnak, megkorhadnak, és jövőbe újra zöld juharfa lapik
lesznek belőlük.
De jó nekik!
De ez itt, a biztonsági ajtó alatt billegő szegény juharfa lapi soha nem lesz
többet zöld juharfa lapi, mert ő ide, betonra, idegenbe szakadt. Igen, így
mondják Felső-Háromszéken, Szentföldön, Kurtapatakon, idegenbe szakadt.
Szakadt.
Úgy Kelemen Menyhárt bácsi szerint van lelke ennek a juharfa lapinak,
csakhogy hozzám egy cseppet sem kedves: kemény és irgalmatlan.
Megtehetné, hogy hagyjon békében élni. Hétfő után kedd, kedd után szerda,
szerda után csütörtök, csütörtök után péntek, péntek után szombat, szombat után
vasárnap, és azután kezdődik elölről minden. Már majdnem belejöttem, már
majdnem ködbe halt a sorsom, már majdnem lenyelt a város, Újpestté lettem,
már majdnem elhittem, hogy nincsen semmi baj, hogy így minden rendben van,
hogy semmit sem kell tennem. És akkor jön ez az icki-ficki, a
legágrólszakadtabb az összes ágrólszakadt juharfa lapik közül, és sorsomra,
dolgomra figyelmeztet.
Ha csak annyi lelket látna bennem, mint Kelemen Menyhárt bácsi, akkor
nem tenné ezt most velem ez a juharfa lapi. Tette volna hamarabb, illegett-
billegett volna még az elején, de ne most billegjen, amikor már vége, már
belejöttem! Már hozzá kezdtem szokni, hogy ez egy másik világ, amit én
megváltoztatni úgy sem tudok, csak élni, inkább éldegélni benne.
Az árral akar engemet újból szembeküldeni, el akar pusztítani? Még nyári
zápor után is szembementem Kurtapatak patakával, de itt ez Duna, elsodor, és
akkor többé nem is leszek. Nem látja, nem tudja ezt ez az icki-ficki, illegő-
billegő juharfa lapi? Még annyi lelke sincsen, hogy HE.
Egyezzünk meg, te tarka-barka, illegő-billegő juharfa lapi, hogy nem akkora
vagyok, mint te! Ha te mégis ide mertél jönni, a biztonsági ajtó alá, akkor én, a
nagy miért nem jöhetek Újpestre? Legalább annyi esélyem van a túléléshez, a
boldogsághoz, mint neked, te irgalmatlan, icki-ficki, ágrólszakadt, vöröses-
feketés-feketés-feketés juharfa lapi. No, mondjad csak, hogyan tudod megvédeni
magadat itt a sok beton, vas, mindenféle műanyag között! Ezek az emberek itt
nem viccelnek, sem kedvük, sem idejük nincsen hozzá. Icuka már nagyon régen
és jóindulattal figyelmeztetett a pesti mondásra: aki hülye, dögöljön meg, és ezt
nekem azért mondta, hogy ne legyek az, maradhassak meg.
Itt, az ötödik emeleten az égvilágon semmiféle isteni teremtést nem látok. Itt
az ember alkot, nem Isten. Hiába, hogy az embert is ő teremtette, csakhogy a
fölvonót, a beton lépcsőt, a rácsos vasajtót és minden műdolgot, ami körülvesz,
az ember közbeiktatásával, ember által teremtette. Ne tessék rám megharagudni,

de itt semmi nem vihet még vizet sem a juharfa lapinak! Ő egy isteni remek,
mert az Istennek csak remekei vannak.
Nem hagytam sorsára, az emberi érdeknek és irgalmatlanságnak nem
szolgáltattam ki ezt az ágrólszakadt, árva juharfa lapit. Bevittem a házba.
Megőriztem.
Nézem. Nincsen benne semmi ízfokozó, állományjavító, színező, E 453,
E289, sem tartósító, sem semmi más emberi bravúr. Ő létezhet így is, mi meg
ezekkel, de lehet, éppen ezek miatt is alig-alig.
Nálam van, az emberi világban, a betonban, üvegben, vasban, az én
váramban. Lenne okom arra, hogy büszke, magabiztos legyek, erősebbnek
látszódjak vele szemben. De nem sikerül.
Azt mondják, hogy egyszer a rozsda megeszi a vasat, a beton házak
összedőlnek, és csak az marad meg, amit Isten szeret, és az marad, aki szereti az
Istent. Juharfa lapi egészen biztosan akkor is lesz, a juharfa lapi legyőzi a betont.
Akkora lesz a biztonság majd a lelkes világban, hogy még biztonsági ajtó sem
kell akkor.
Az emberi lelkek békéjét nem lehet biztonsági ajtókra bízni. Biztonsági ajtók
mögött nem terem meg a béke, elsorvad az emberi lélek. Pedig az emberi
lélekben még a párttitkár Kelemen Menyhárt bácsi is hitt. Mert hát az a HE még
neki sem volt olyan kevés. Hát még nekem!
Nem vállalok akkora felelősséget magamra, hogy beton hajlékomban
magammal együtt megrekesszem ezt az ágrólszakadt, gyönyörű szép,
győzedelmesen diadalmas, vöröses-zöldes-zöldes-zöldes juharfa lapit. Még csak
legyőzni sem akarom, hiszen ő sem akart legyőzni engemet, csak tükröt tartott
elém, Ettől lettem hirtelen olyan dühös, ettől lett egyszerre olyan nehéz nekem a
lelkem. De hogy ha jól értettem, az is lehet, üzenetet hozott a mi Atyánktól, a
közöstől, az övétől és az enyémtől.
Nem vagy egyedül.
És én iszonyatos erővel küzdök, birkózok vele, vele, az üzenethozóval, a
vigasztalóval, a társammal, a sorsommal osztozóval.
Tudom, melyik ablakon repült be ez a kedves, gyönyörű szép, zöldes-
vöröses-sárgás juharfa lapi. Nehéz lélekkel és nehéz kézzel megfogom gyöngéd
szárát, az ablakhoz viszem. Elengedem. Azt szeretném, hogy úgy engedjem el
őt, mint az édesanyja, mint az ág, amelyiken fogantatott, amelyiken olyan
hosszú ideig élhette az ő boldog életét. Csak eleresztettem, útjára engedtem, a
többi az ő atyja, az én atyám, a mi atyánk dolga, arra vezérelje, amerre ő akarja.
Nem zuhant alá hirtelen, de mintha nem is gondolkozott volna, hiszen úgy
sem az ő döntése, hogy mikor, hová, hogyan és merre száll. Láttam én rajta,
hogy ő tudja ezt.

Libbent egyet jobbra, libbent egyet balra, mint hogyha tőlem ekképpen
búcsúzna el, és szépen, rendesen alászállt egészen a földre. Kiszabadult,
hazatalált.
Az újpesti betonfalak között már csak én maradtam ágrólszakadt.
Zonda Attila

Megtekintések: 40

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek