Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Éppen velem szemben ül a szőke hajú, harmadikos kisfiú. Az osztály a kijelölt feladatot végzi. Látom, ő még nem fogott neki a munkának. Megszólítom. Összerezzen, kezébe veszi a ceruzáját. De mielőtt írni kezdene, föltekint. És néz… Tekintete a végtelent fürkészi: a kiismerhetetlent. Hosszan nézek rá, hátha fölfigyel. Nem veszi észre. Mintha senki sem létezne körülötte, ő kutatja a messzeséget. Most már erélyesebben figyelmeztetem, hogy az idő telik, a feladat megoldásra vár! Sóhajt egy nagyot. Kényszeredetten leír pár szót. És ceruzája nem érinti már a papírt. Szemei újra belemélyednek a rejtélyek, a titkok világába.

Letelik ötven perc. Csak az a pár szó, egy mondat töredéke bizonyítja, hogy nem hiányzik. Az osztály ujjongva iramodik ki szünetre. Kinn a frissen hullott hó csillogása, az iskola mögötti mező szabadsága röpíti a tanulókat ki a szabadba.

Leülök az asztalomhoz. Velem szemben még mindig ott ül a szőke kisfiú. Rákérdek, hogy nincs-e kedve szünetre menni. Csak a fejével int: nincs. Eltelik a szünet fele. Nem szólok – jólesik egy kis csend az óra után. Ő sem szól. Észreveszem, hogy fejét a karjára hajtja. Pillanatok múlva némán zokog, csendesen, hogy senki se hallja. Döbbenten állok: száguldanak bennem a gondolatok, keresem a szavakat.

Megkérdem tőle: segíthetek valamiben? Fölemeli a fejét. Eltorzult arccal nyögi ki: „már nem!” – és most már nem bír néma maradni. Feltör belőle az elfojtott sírás.

Érzem, tenni kellene valamit, de értelmetlenné válik minden logika. Odaülök mellé és megérintem a vállát. Mi a baj? – kérdezem.

És ekkor a könnyek sodorni kezdik magukkal a szavakat. Eleinte csak töredékeket, aztán egyre többet.

„Volt egy barátom – próbálja mondani. Nagyon szerettem őt. Azért szerettem, mert mindig hozzám simult. Mindig megengedte, hogy megsimogassam. Akárhányszor az ölembe vettem, hozzám bújt. Puha volt a szőre. Sosem karmolt meg. Titokban meg is pusziltam. Amikor bánatos voltam, elmondtam neki, mi bánt. Tudtam, hogy nem érti, de jólesett, ahogy szeretett. És a tegnap este…”- és ekkor elfojtja hangját a bánat.

Valahogy erőt vesz magán és folytatja: „… a tegnap este apukám megölte őt. Csak azért, mert meglátta, hogy kinn az udvaron megsimogattam. Azt mondta, hogy a macska miatt vannak rossz jegyeim. Vett egy nagy botot és agyonverte. Úgy sírt… úgy nyávogott szegény… Aztán meghalt. Ő volt az egyetlen igaz barátom. Azt bánom, hogy nem álltam oda apukám elé. Amíg engem ütött volna, addig ő elfuthatott volna…”

Istenem! Csak ülök némán, és nincs erőm szólni. Mit is tudnék mondani? Most már kezdem érezni a végtelent. Fölrémlik egy igaz barát semmiben elenyésző árnyképe. Hallani vélem a hangját, átélem a szeretetét. És kinyitva a szemem belezuhanok a köddé szertefoszló boldog múltból a fájdalomba.

Én csak elképzelem, de mit érezhet ő, aki lelki barátjának a tragédiáját élte át?

Közben eltelt a soron következő óra háromnegyed része. Ezalatt kinn határtalan volt az öröm, míg benn kimondhatatlan a fájdalom.

Nehezen, de mégis elkezdtük a következő órát. Meglepődtem, amikor megjegyezte az egyik tanuló: „Tanító bácsi, berekedt a szünet alatt? Pedig nem is volt kinn!”

Igen – szóltam tompán – és tovább hadakoztam a rideg számok logikájával…

Megtekintések: 57

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Fábián Magdi Április 20, 2011, 4:07pm
Attól tartok,hogy ezek a szülők szokták a gyerekeiket is verni.
Hozzászólt Joos Kata December 21, 2010, 8:14am

Hihetetlenul fajo emlek lesz ennek a gyermeknek egesz eleteben  ...

Ilyen kis " tragediakrol kellene beszelni mar korai evekben a gyerekeknek , hogy tanuljanak belole .

Arra emlekezve , hogy kisiskolas korunkban az iskola ev elso napjai azzal kezdodtek , hogy elvittek bennunket

a Haborus documentumos filmek nezesere . Majdnem minden evben ugyanaz a tema volt , de mely sebet vesett

a lelkemben , az elet dramai mivoltarol .Koszonjuk a szep tortenetet . Szep , bekes Karacsonyt kivanok   Kata

Hozzászólt Csergő Katalin December 20, 2010, 2:17pm

Nagyon szomorú vagyok,de tudom,hogy vannak ilyen emberek,különösen,ha az alkohol is dolgozik bennük.Hála Istennek vannak ilyen pedagógusok,akik megérzik a gyermek viselkedésében a problémát és igyekeznek segíteni rajta.Te is így tettél ,és a gyermek bizonyára élete végéig hálával fog gondolni Rád!

Isten áldotta,szép Karácsonyt és békés,boldog Új esztendőt kívánok!Barátsággal,Kati.

Hozzászólt Szilágyi Mihály December 20, 2010, 9:05am

Sajnos a történet cseppet sem sarkított, "egyenes adásban" közöltem. Ismerem az apukát, ismerem a múltját. Az ő szülei is eléggé durva lelkű emberek voltak, a külsőségekre adtak, a lélekről nem akartak tudomást venni. Máskülönben hihetetlen, de az apuka hihetetlen érzékeny alak: saját magát, az őt ért sérelmeket olyan szépen el tudja sírni - a szó szoros értelmében (egy kis pálinka segítségével).

A kellemetlen az, hogy tanítóként nagyon kényelmetlenül éreztem magam, amikor a gyerek jegyei váltották ki az egészet. Éreztem a vádat a gyerek részéről és az önvádat önmagam részéről.

Csak annyit tehettem, hogy a fiúcskának eszményi tisztának, ártatlannak és bűntelennek mondtam a macskát, hogy legalább kedvencében ne csalódjon. Azt hiszem, könnyebb volt neki elfogdni így a tragédiát, mintha valamilyen bűnt fogtam volna rá az állatra, mivel ő amúgy is jól ismerte az állatot.

Hihetetlen, de a gyerek azóta is szinte élvezettel újságolja nekem, ha az apját alaposan elverik egy-egy kocsami verekedésben.

Hozzászólt Csergő Katalin December 19, 2010, 6:42pm

Milyen szülőkép marad meg egy gyermekben,egy ilyen szörnyű élmény után?Reménykedem benne,hogy a történet,csak egy helyzet sarkítása és nem egy valós eset.Mint szülő és nagyszülő elképzelhetetlennek tartom,hogy egy apa ilyet tegyen.Nem ember,aki ilyet tesz!A lelke torz!

Hozzászólt Ősz P.Zoltán December 19, 2010, 12:04pm

 

Mi már találkoztunk kedves Misi kolléga a Kéve lapjain,de egy Csittszentiványi zenész találkozón is,

A néhai cicus és kis gazdija meggondolkoztató esete nem mindennapi történet.Az esetet.,mint volt

pedagógus,a szülő(k)szemszögéből ítélem,elítélem.Próbáld meg, ennek a sebzett lelkű emberkének

enyhíteni szomorúságát.A macskaölő apaképet kitörülni már úgysem fogod emlékeiből.

Hozzászólt Barát-Szilveszter Csilla-Melinda December 19, 2010, 11:23am

Ledöbbenve ültem, s könnycepp gördült végig arcomom. Nagyon szeretném kiemelni, hogy a szeretet elvesztésétől való félelem mint nevelési eljárás rendkívül veszélyes fegyver.

Szerintem az ilyen gyerek már nem fogja tudatos modellként továbbra is megőrizni a szülőt.  Ez a gyerek frusztrált állapotba került.  A szeretet, akár az öröm és a szerelem is gazdagítják a személyiséget.

Itt a gyerekben az   emésztő szégyen, megalázottság és céltalan düh keveredik.

Szomorú, szomorú történet.

Hozzászólt Borbély Irén December 17, 2010, 2:29pm

Nem tudta elviselni,hogy azt amit ő nem adott meg a fiának azt egy állattól kapta meg. Tudatosan okozott fájdalmat,szenvedést a fiának azzal,hogy megölte azt akit szeretett. El tudom képzelni,hogy ha az asszonynak volt kedvenc tyúkja azt is agyon dobta valamilyen vélt ok miatt. Ismertem hasonló embert.Talán nekik sem volt jobb apa mintájuk gyerekkorukban.  Jó írás!  Bár minden pedagógus felfigyelne a hosszas elmerengések okára.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek