Szikrázik az ég, Nap sugarat hint.

Hűvös szellő meg-meglegyint.

Vénusz gyúl,

Hold anyja ölére simul,

Hold sápadtan fogy.., nagy ég!

Bujdosik, telik s újból ég.

        Ibolya illat leng körbe,

        aranyeső pompás díszben.

        Madárhad zeng,

        buja nótába kezd.

    Kokárda nyílik...

    magyar szívekben remény.

Gyereksereg torka szakad:

- Sándor, József, Benedek

hozzák a jó meleget!…

Kérdezni és meghallgatni,

senkit sem megbántani.

Szinkronban lenni magammal,

magammal és másokkal.

      Elűzni fájót

      feltételezni jót.

      Elfújni a gyertyát,

      hinni a csodát.

Imába foglalni vágyaim,

hatóanyag nélküli piruláim.

     Járni merek az úton,

     méltánytalant elkerülő,

     makadámos utamon.

Megáradt pataknak kibuggyant a kedve,

         súlyos terhét mára levetette.

Himbálózó hátán mátkapárt lejt boldogan.

Gácsér mögé réce bújt kacéran..., hamuban.

      Néznek rám, inukban de bátrak!

 Mosolygok, látványuk mi' ritka pillanat!

                    Útjuk sietős...

          A híd alatt már nem látom,

          korán reggel áhított álmom.