Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Atyánkfia mindig szerette a halász-vadász-madarász emberek társaságát, bár egyik foglalatosságot sem művelte. Gyermekkorában folyvást köröttük sündörgött, egyben-másban segédkezett is, vagy csak tátott szájjal hallgatta őket a partoldalon, fűben heverészve, hogy mennyi csínja van ám az állatok befogásának, elejtésének. Ők még tapasztalásból szerezték a tudományt, nem etológia-könyvekből, mint ezek a maiak...

Szomszédjuk is gyakran vadászott (igaz, nem mindig törvényes keretek között!), s állított be hozzájuk egy-egy tapsifülessel vagy fácánnal. Annyi bizonyos, a kártyabéli stüszi képét nem róla mintázták! A kicsiny ember hatalmas gumicsizmában járt, s minden ruhadarab önálló életet élt rajta. Bár volt puskája, inkább szegre akasztva tartotta, nem kedvelte a hiábavaló durrogtatást, körvadászaton meg többnyire a hajtók közé állt. Hosszas könyörgésre-kuncsorgásra egyszer aztán felvette atyánkfiát is a szekérre, maga mellé intve mindjárt az ülésre - nagy tisztesség volt ez akkor faluhelyt egy semmi kis gyerkőcnek! A Zuhogóra megyünk, szólj anyádnak, setétedésre itthon leszünk - mondta, s a bonyolult társalgást ezzel egész napra letudta a maga részéről.

Villa a kezeügyében, a hágcsuba tűzve, mint rendesen, Baba meg Csilla már indul is, rövidesen ráfordulnak a dűlőútra. Csak akkor élénkül meg kissé, mikor jobbra, a lucernásban, úgy negyven-ötven lépésre egy nyúl feje bukkan fel a szekérzörgésre. Kalapkarimája piciny billentésével jelzi: most figyelj! Enyhe gyeplőlibbentéssel téríti lovait a lucernásba, szép szabályos ívben, ugyanolyan tempóban, mintha mi sem történt volna, s egy-egy szekérnyommal kisebb kört írva lopja magát közelebb, közelebb a célhoz - a nyúl nem veszi észre így a veszélyt -, aztán halk csuklómozdulattal emeli ki a villát, arasznyira csupán, hogy aztán 3-4 lépésről beléhajítsa. Még egy forduló, s már ott is a rugdalódzó zsákmány a szekéren - majd megcsendesedik hazáig a kasita alatt!

Mostanában elegáns terepjáró, olivzöld szerelés, távcsöves puska meg pedigrés vadászeb dívik már arrafelé is. Mennek-e még vasvillával nyúlra? - kérdezte atyánkfia legutóbb az egyik bográcsozó kompániát. Még a kanál is fennmaradt a levegőben, s úgy néztek rá, mint valami marslakóra. Villával? Nyúlra?!

 

Megtekintések: 77

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Május 18, 2011, 4:59pm
Én a nyulakkal vagyok, legyen szó vasvilláról vagy távcsöves puskáról.
Hozzászólt Nagy Magdolna Május 18, 2011, 3:05pm
-"kasita"- mit jelent? Kas, szita vagy ennek ötvözete? :)) Egyszerűen nagyszerű Atyánkfia újabb izgalmas kalandja.
Hozzászólt Boros Magdolna Május 18, 2011, 2:51pm
De tojást csak akkor tojhatott, amikor még madár volt. Úgy tudom, valamelyik isten, haragjában változtatta nyúllá.
Hozzászólt Szente Cs. Janos Május 18, 2011, 12:32pm

:-))) Ajaj. S még húsvétra is tojjon méghozzá csokitojást. Kemény nyúl világ járja ezek szerint.

Szépen megírt történet. 

Hozzászólt Boros Magdolna Május 18, 2011, 12:12pm
" Villával? Nyúlra?! " háát......bizony,változnak az idők!

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek