Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Vannak, akik évtizedek óta ide járnak, kik restelkedve, kik már-már hivatásszerűen. Van, aki verset írt róla meg riportot, s van, aki jegyzőkönyvet, mert meglopták vagy megbüntették.

Régi ízeket, színeket, hangulatokat keresek, s fényképeken is szeretném megörökíteni Debrecen legnagyobb turiját. Verőfényes délelőtt van.

Első blikkre is látni, hogy már a zsibi sem a régi! Az egykor viccelődő, csipkelődő, portékájukat hangosan kínáló árusok hangulata most fagypont közeli, számuk erősen megcsappant, a kuncsaftokról nem is beszélve. Pedig szerda van, hagyományosan ez az egyik leglátogatottabb nap. Lézeng a nép, hézagosak a standok, némelyiken csak a súrolófény kelleti magát. Pang a zsibi. Nem is oly rég, bő két évtizede, még a kágéestés korszakban egymást taposták itt nagyok és kicsik az olcsó Lengyelből meg Románból származó holmikért, aztán az Unió - mármint az akkori - felbomlása után tovább színesedett a kínálat, grúz, örmény, meg távol-keleti népek fiai üzleteltek, s egyre több kínai. "Lehetett itt mindent kapni, pampuskától géppuskáig" - idézi a múltat egy törzsgárdatag.

Hátul, a kimérés pultjánál, alkalmi társaság fogad be, fociról meg politikáról folyik a szó, de az új fiú kedvéért idő telve témát váltanak. Viharvert, filozofikus hajlamú sok száz kisfröccsöt látott atyafi fogalmazza meg tömör szemléletességgel a zsibi lényegét: "Tanál egy szíp, nagy csavart valahon az úton. Sajnálja otthagyni, hát felveszi, oszt addig-addig tisztogattya, mig fínyesebb nem lesz, mint újkorába vót. Kihozza ide, leteríti ujjasát ott hátrébb (a szemével inti is, hogy merre), valamék komája mellé, ráteszi, osztán addig ül mellette, míg el nem kél. Na, hát ez a zsibogó!" Lehajtja a köszönetképpen felajánlott felest, s még bővebb kifejtésre is hajlandó lenne, de ahogy előkerül a fényképezőgép, azonnal bezárul, sőt hivatalos hangnemre vált: "A személyiségi jogok védelme miatt nem járulok hozzá a fotózáshoz!" Majd bizalmasan hozzáteszi, hogy itt senki sem szereti mostanában, ha lefényképezik. "A múltkoriban meg is kergettek egy illetőt, aki nem tudta, hogy merre hány lípis". Jobb lesz hát kereket oldani!

A visszaút már gyorsabb, odafent felhők gyülekeznek, közben felkerül a gépre a teleobjektív, s biztonságos távolból, lopva azért készítek néhány felvételt, hogy mások is láthassák...

Megtekintések: 178

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Ozsváth Sándor Június 13, 2011, 6:20am
Hol található Váradon az ócskapiac? Ha legközelebb ott járok, szívesen megnézném...
Hozzászólt zachari ilona Június 6, 2011, 10:01pm
regen meg jartam en is a varadi ocskapiacra nezelodni, arulni nem volt szerencsem mert semmit nem tudtam eladni. voltam a debrecenin is ott sem tudtam semmit eladni, meg ma is vannak a dolgokbol amin tul akartam adni.tetszett a zsibongas mintha egy regi filmben lettem volna.tetszett az iras, jo volt!
Hozzászólt Ozsváth Sándor Június 6, 2011, 1:42pm
Egyszer én is próbálkoztam árusítással. A "csak a port fogja" típusú könyvektől szerettem volna így megszabadulni (a szoc.reálos kötelező olvasmányoktól elsősorban), de a kutyának sem kellett egy kötet sem, így aztán ment a MÉH-be...
Hozzászólt Huszár Lajos Június 6, 2011, 12:51pm
Mekkora ''zsibis'' érdeklődés.....mintha a valóságban ''zsibonganánk'' a sok ócskaság között!  Kalamár Márta hozzászólása késztetett ismét írásra. Ő az első aki a ''pult'' másik oldalán is átélt eseményeket a kolozsvári ócskapiacon. Zilahon is ócskapiac volt a neve  az efféle vásárnak. Gyerekfejjel én is árulgattam édesanyámmal együtt, főleg ruhákat, mert nagy szükség volt a pénzre. Az évtizedek lassan elmossák a kellemetlen emlékeket, mert nem szívesen mentem én oda, amikor a barátaim strandra, meg labdázni jártak. Később persze én is voltam  ócskapiacokon, mint érdeklődő, vásárló - többek között Kolozsváron is -, de a Zilah városit mindig elkerültem.
Hozzászólt Kalamár Márta Június 6, 2011, 11:59am
Mi a '70-es években Kolozsváron az ócskapiacra jártunk árulni. Abból a pénzből mentünk a Szent-Anna tóhoz és a Fekete-tengerre sátorozni. Szüleink sokszor nem is tudták, hogy miket adunk el. Egyszer a milicista megbűntetett, mert egy pár új cipőt árultam (magyarországit), édesanyám soha nem hordta, gondoltam pénzt csinálok belőle. Otthon derült ki, hogy egy kolozsvári áruházban vette. Nagyon jó hangulata volt annak a piacnak. Sokszor többet költöttünk, mint amit árultunk.
Hozzászólt Ozsváth Sándor Június 1, 2011, 12:14pm
Kedves Orosz Miklós! Köszönöm a "kalapos" információt! Sajnos, már nem olvasható a felirat, de az embléma (két ágaskodó ló tart egy oroszlános címert) cseh eredetre utal. Egyébként hogy került a Cseh Köztársaságba?
Hozzászólt Ozsváth Sándor Június 1, 2011, 6:52am

Köszönöm, Jánosom! Remélem, lesz még alkalmunk közös zsibizésre is!

Hozzászólt HUN BODÓ JÁNOS Május 31, 2011, 6:47pm

..., nos... Én a közelmúltban szintén kint jártam a "ZSIBOGÓBAN" !..., s valóban hasonló "tagokkal" futottam én is össze..., deee azért egy ÉLMÉNY és Unicum Debrecen város életében... ! ...

!!! GRATULÁLOK ATYÁMFIA, SÁNDOR !!!

Hozzászólt Ozsváth Sándor Május 31, 2011, 3:07pm

Köszönöm a sok "zsibis" érdeklődést!

Kedves Cserhalmi Adél! A fotósorozatot (11 kép) szintén május 24-én tettem fel a debreceni zsibogóról, a fényképek rovatban vissza lehet "lapozni" hozzá...

Hozzászólt Nagy Kata Május 31, 2011, 10:37am
"Viharvert, filozofikus hajlamú sok száz kisfröccsöt látott atyafi"- nagyon szemléletes leírás:)) Nagyon tetszik, gratulálok! Régen tényleg sajátos íze-hangulata volt a zsibinek.

Hogyan segíthetsz?

vagy

vagy

PayPal és bankkártya

 vagy

adományozok


Banki utalással

magyarországi átutalással
Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany[kukac]erdelyimagyarok[pont]com email címre!

© 2020   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek