Szólj hozzá !

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 15, 2011, 8:39am

Pestszentlőrincen, kertvárosban. Úgy tudom, hagyományosan tisztviselők, munkások lakták. Amikor '57-ben ideköltöztünk, poros kis falu volt, a városhoz ragasztva. Még disznót is tartottak... A 60-as, 70-es években három nagy lakótelep épült, alaposan (és nem előnyösen) megváltoztatva a lakosság összetételét. Mostanában pedig egymás után épülnek a kisebb paloták, társasházak. Már itt sincs minden egészen úgy, de a mi közvetlen kis környezetünk egyelőre még tartja magát...

Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 14, 2011, 10:08pm

Kedves Zsuzsa! Hol tanítottál? Megjegyzéseidből úgy tűnik, hogy nem Kőbányán - falusias emlékeid vannak...

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 14, 2011, 9:31am

Vagyis ahol vannak élő emberi kapcsolatok.

Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 14, 2011, 7:03am

Nemrég olvastam egy faluszociológiai tanulmányban, hogy az kis település még életképes, ahol a padokat meghagyták a kapu mellett, s használják is az ott élők. Azóta érdeklődéssel figyelem mindenütt...

Hozzászólt Bukszár Gyuláné Július 13, 2011, 9:43pm

Sajnos manapság a postán nem igazán a postai szolgáltatások dominálnak,hanem különféle dolgok árusitása/virágmag, zölsségmagvak,irószerek,biztositási szolgáltatások/.A kispad a mi utcánkban nem igazán divik,de a szomszédok összetartanak. Érdeklődünk egymás felől,pláne ha egy nap nem találkozunk.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 13, 2011, 8:51pm

Kedves Sándor!

Leginkább az utolsó mondaton gondolkoztam el. Tizenegy éve hagytam ott az iskolát, de akkoriban még szokás volt tanítás kezdetén vigyázzállásban köszönni (én is vigyázzban álltam!) és amikor délben levezettem a gyerekeket, a lépcső alján kórusban köszöntek el. Remélem, ezt a szokást nem söpörte el a sok liberális újítás. A baj az, hogy éppen ezek a szépen megnevelt kis "kedvencek" térnek át a másik oldalra, ha találkozunk - tisztelet a kivételnek - mert azért akad néhány fehér holló.

Hogy mi miért viselkedtünk másképp? Csak arra tudok gondolni, hogy annakidején minket teljesen más társadalmi környezet vett körül, és a szüleink is szigorúan vették a nevelést. Ha valaki udvariatlan volt, azt széles körben elítélték. Nem az volt a követendő példa. Éppen ma beszélgettünk erről egy ismerőssel. Azt mondta, manapság divat bunkónak lenni... Ez az etalon. Észrevétlenül átalakult a közgondolkodás. Csak bele kell nézni a kereskedelmi tévék műsorába, milyen viselkedési mintákat ajánlanak.

Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 13, 2011, 4:39pm

Kedves Zsuzsa, bár így cselekedne mindenki! Az is lehet, hogy felénk zárkózottabbak, bezárultabbak lettek a népek - de ez nem volt így régen, mint írtam volt. Ha ma előre köszönök, legfeljebb csak zavart dünnyögés a válasz - a középkorúaktól lefelé.  Már arra is gondoltam, hogy közülük nagyon sokan eljártak (a fekete vonat időszaka volt ez!) vagy eljárnak Pestre meg más városokba dolgozni,  s hozták/hozzák  haza az ottani módit, amit aztán gyermekeik is átvesznek. De mit csinálnak, pontosabban nevelnek-e ilyesmire a mai pedagógusok?

Mi iskola után mindig hangos, csoportos köszönéssel búcsúztunk el tanítóinktól. Megvan e még faluhelyt ez a szokás?

Hozzászólt Boros Magdolna Július 13, 2011, 4:33pm

Nekem is az az érzésem, hogy sok emberben meglenne az igény, a jobb, emberibb kapcsolatokra. Lehet, hogy ilyen szempontból szerencsés vagyok, jó szomszédok vesznek körül. .Utcai, kerti munkák végzése közben gyakran összefut a társaság, ilyenkor viccesen vesszük szemügyre egymás kapuit, és azt vitatjuk, melyik kapu előtt kellene visszaállítani nagyapáink kispadját (lócáját ),ahol a szomszédok nyári estéken hosszasan elbeszélgethettek.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Július 13, 2011, 3:55pm

Részben korábbi foglalkozásom, részben egyéb környékbeli tevékenységem miatt - egy kisebb falura való személyes ismerősöm van.

Úgy tapasztalom, hogy ma is megvolna az igény a hagyományos típusú emberi kapcsolatokra - még azokban is, akik látszólag közömbösek, fásultak.

Mi mindig köszönünk az erre járóknak (a kertből ki az utcára) és sokan szívesen megállnak néhány szóra, még tele szatyorral is. A szomszédasszonytól rendszeresen kapok tököt és zöldséget, mert neki túl sok terem. A másiknak mi ajánlottuk fel a levágott füvet, az utcai meggy maradékát, aminek nagyon örült. Ezek apróságok, de mindenkinek jobb kedve lesz tőle. Kiránduláson mindig köszönünk a szembejövő idegen társaságnak. Lehet, hogy csak el kellene kezdeni valakinek?

Persze, mindig is voltak és vannak elzárkózók. Ők tudják... Aztán ott vannak a fiatalok. Sajnos, manapság nem divat köszönni még a régi tanító néninek sem. Lehet, hogy valamit rosszul csináltam...?

Hozzászólt Ozsváth Sándor Július 13, 2011, 2:33pm

Édesanyám - Isten nyugosztalja! - annak idején úgy engedett el óvodába-iskolába bennünket, hogy lelkünkre kötötte: Minden felnőttnek szépen köszönjünk! Barátságosan is fogadták az idősebbek, olykor megdicsértek bennünket, s erre mi roppant büszkék voltunk. Nemrég ugyanott, már deresedő fejjel, végigmentem a főutcán, de egyetlen gyermek sem akadt a tucatnyi járókelőből, ki rám köszönt, némely tizenéves szinte átesett rajtam, de meg nem nyikkant volna. Tudom, ma már ott idegennek számítok, de a mi időnkben még megsüvegelték a magamfajtát is.  Bizony, minden a nevelésen múlik, ahogyan írtátok elébb!

• ‹ Előző
• 1
• 2
• 3
• Következő >
• Lap