Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kering az atyafi a debreceni plázában. Ritkán jár ide, hónapokkal a megnyitó után tévedt be először valami semmiségért, mert máshol bezártak, ez meg épp útba esett. Máig nem kerítette hatalmába a reklámozott érzés, ami csúcs, soppingolni sem szeret, a plázacicák világából már jó ideje kinőtt...

Kering az atyafi a pláza kererngőjén, s egyszer csak rég nem érzett illat csapja meg orrát. Szimatolva körbejár, lejön a földszintre, majd vissza s újra le. A kicsiny sarki cukrászdánál két korabéli hölgy kávézik, haboskávét isznak, egyikőjük cuppant is a kortyhoz. Gyökeret ver lába, most hasít belé, hogy nagynénje házacskája épp e helyen állt, a Péterfia 20. hátsó traktusán, s szinte négyzetméterre ott téblábol most az egykori szoba helyén, ahol délutánonként, vasárnap, haboskávéra várták, majd estig forgatták az ördög bibliáját.

Rég lebontották már azt a házat, csak a diófa árválkodott még hosszú ideig az elhanyagolt, üres telken, s ha a belvárosba jött öreg kocsijával aláhúzódott, mint gyermekkorában, ha indiánosat olvasott. Rezignáltan szemlélte a sietős építkezést is - kerítésén a "Hazát építs, ne plázát!"  felirattal -, s hogy Atlantisza újabb darabját süllyesztik el szorgalmasan gyors kezek.

Hát ezért nem járt oly sokáig atyánkfia a plázában! De a haboskávé illata, az övé, ott a Péterfia húszban, átlengett az időn.

Megtekintések: 32

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Rokonál Ágnes Június 14, 2011, 10:03pm
Hű, de érzékletes írás! Színek, hangok és illatok ... bizony sokszor elkapnak: hol is, mikor is, hogyan is ... volt és LESZ?
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Június 14, 2011, 2:49pm

A mi környékünkön (az új piac csarnok külső oldalán) észrevétlenül újra éledtek olyan kis boltok, ahova jó bemenni mert kedves a boltos és törődik velünk. Van egy kis cukrászda, ahol frissen sült (nem mélyhűtött!) almáspitét, fánkot, pozsonyi kiflit adnak. A kávéillat és a mosoly sem hiánycikk. A csarnokban egy jókedélyű gyimesi ember könyveket árul. Még kisördög is kapható nála, de ha mégsem, a föld alól is előkeríti. És vannak még néhányan...

Azért ne veszítsük el a reményt! Vegyük észre a jót is! "Atlantisz" képes megújulni - ha hagyják.

Hozzászólt Boros Magdolna Június 14, 2011, 12:48pm
Nekem meg egy vegyesbolt jut gyakran eszembe, ahová gyerekkoromban sokszor el kellett szaladnom, ha otthon valami elfogyott. Ha egy árucikkből többféle is volt, jött a boltos bácsi,és segített: " anyukád ezt szokta vinni "-mondta.Nem egyszer, az otthoniak hogyléte felől érdeklődött.Vajon nála is csak reklámfogások voltak ezek? Ha az volt, akkor is emberibb volt a mainál. Elárasztanak bennünket akciós szórólapokkal,de a reklámozott terméknek hűlt helye.A kétezer forintos terméket 1999 forintért kínálják.Átrendezik a polcokat, hogy minél többet barangoljunk.Ezek a trükkök már idegesítőek!
Hozzászólt Nagy Magdolna Június 14, 2011, 8:43am
Határon innen és túl...Egy kis "párti" szoktuk mondani:)
Hozzászólt Ozsváth Sándor Június 14, 2011, 8:38am
Úgy látom, ez korosztályi sajátosság volt anno :-)))
Hozzászólt Nagy Magdolna Június 14, 2011, 8:23am
Ehhez hasonló volt, gondolom. Itt még ma is habos a kévé és a sütemény is. A kanasztát pedig mellé tesszük képzeletben. Fiatalságom kedvenc elfoglatsága volt éjfélbemenően, másnap várt a munka, de ez akkor meg sem kottyant:)
Hozzászólt Ozsváth Sándor Június 14, 2011, 6:55am
A multinál szinte nincsenek is eladók csak minimálbérért foglalkoztatott árufeltöltők,  némelyik még az áruház "földrajzával" sincs tisztában...
Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Június 13, 2011, 9:43pm

Úgy hallottam valahol (legalábbis úgy szerettem volna érteni), hogy a jövőben valamilyen korlátot szabnak a pláza-építéseknek. Lehet hogy így lesz, éppen ideje. De azok a hatalmas ládavárosok már elbonthatatlanul itt maradnak a szomszédban.

Soppingolás? Ahogy telnek az évek, egyre kevesebb dolog egyezik az ízlésemmel. Nem a reklám, hanem a szükség határozza meg a vásárlásaimat. És a "miénkben" még finom kávéillat sem lengedez, csak a hamburger zsíros szaga terjeng... 

Sokszor eszembe jut pl. a szépemlékű Keravill, ahol elénk pattant a boltos, és lelkesen bemutatott minden mosógép fajtát. Hol történik ma ilyesmi egy plázában? Elveszettként szoktam kódorogni bennük, átnéznek rajtam az eladók. Bizony, így süllyed el darabonként a mi Atlantiszunk...
Hozzászólt Boros Magdolna Június 13, 2011, 11:04am
" Hazát építs, ne plázát! "-sok igazságot rejt ez a felszólítás. A mai modern hypermarketek hangulatát össze sem lehet hasonlítani a régi kis üzletekével. Nem a szemfényvesztés, a reklám, a " mindenáron vásárolj " jellemezte azokat! Emberközeli, személyes kapcsolat épülhetett ki vevő és eladó között,az éveken át visszatérő vásárlók szinte kis közösségé formálódtak.
Hozzászólt Ozsváth Sándor Június 13, 2011, 9:58am
Mind a mai napig kedvencem a haboskávé - leginkább kanaszta mellett...

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek