Két jegyzőkönyvecskére leltem nemrégiben. Egy észak-erdélyi fiatalember naplókötetei, melyet még szülőfalujában kezdett írni 1944. október 1-én. Az akkor éppen 21 éves levente, november 16-tól már a 8/II. 6. számú honvédezred katonája, nyitott szemmel és érzékeny lélekkel élte át a II. világháború utolsó félévét, majd az amerikai hadifogságot az Atlanti óceán partján, Franciaországban, a szabadulást, végül a hazatérést ’46 márciusában.

Történészek, politikusok, a „közbeszéd” oly sokszor emlegeti ezt az időszakot, s már könyvtárnyi az irodalma, de hogy mit látott, mit gondolt, hogyan érzett ugyanakkor egy parasztfiú, egy egyszerű magyar honvéd, arról vajmi kevés híradás szól.

A zömében fogságbéli napló szinte minden sorát érdemes volna idézni! Mivel első feljegyzései éppen Adventre estek, e napok elmélkedései közül a december 24-i bejegyzést idézem – a tisztelet és a tisztesség kedvéért szöveghűen.

                                                                                                         O. S.

Karácsony szent estjén: Robog a vonat az Erfurt-Fulda közötti távon. A hideg kocsikban sokat szenvedett magyar honvédek körül álják a füstölgő tábori kályhát. E nehéz helyzetbe a messze idegenbe a szenvedések között is de boldogan visszaemlékezve az édes szeretteikre s a régen eltöltött boldog időkre. Itt állok én is a többi bajtársak között s karácsony szent estélyén visszaemlékezek az othol maradt szeretteimre a régi boldog időkre s a már eddigi szenvedésemre s szemeimet ellepik a nehéz könnyek s keblem belsejéből egy mély sóhaj száll az egek urához „Istenem vajon a jövő karácsony szent estjét is igy fogom tölteni” Ezen az éjszakán nemigen gondoltam másra csak az othol maradt boldogságra. Egy békés kis magyar falura, Egy jó öreg asszonyra, az édesanyámra, a kis hugomra s a szeretet ösmerösokre. és egy barna kislányra akitől még else tudtam bucsuzni. E szent estén gondolatba othol jártam odahaza nagyon boldog voltam. E szent estén nagyon elszomorodtam akkor amikor az üres tarisnyámat elővettem. Vacsorázni  kelett volna ha lett volna mit. nincs annyi enni valóm, hogy jól lakhassam. Máskor ezen az éjszakán karácsony szent estéjén, azt sem tudtam, hogy mit egyem, kalácsot, különbnél különbb féléket tésztát, vagy a jó eledeleket, de nemkelett egyik sem mert nemvoltam éhes. S ittvagyok most. nincs egy betevő falatom se nincs jó meleg ruhám, nincs egy csep szülei meleg a közelembe. A régi boldog karácsony szent este helyett ittvan egy hideg, zord s boldogtalan szent este. De én bizom a jó Istenbe, hogy meg fog még segíteni s haza fog még egyszer vezérelni szerencsésen a boldog családi othonba s fogok még tölteni szebb jobb s boldogabb szent estét. Isten legyen velem