Erdélyi magyarok a világban

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"

Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kis utazás

Atyánkfia éppen villamosra száll. Az egyenkék tuja érkezését másodpercnyi pontossággal jelzi a digitális tájékoztató - a várhatóan nagy nemzetközi igénybevételre tekintettel angolul is feliratozva. Vasárnap délelőtt van, a szép verőfényhez ma inkább séta illenék, de időre kell érkeznie, így hát villamossal-busszal „gyorsít”. A néhány böröndös-hátizsákos utashoz a plázánál meghatározhatatlan korú pár csatlakozik, jellegzetes öltözetük, illatuk s a generálmotyó elárulja: hajléktalanok. Lehuppannak a betegek és mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyre, eztán két megállónyi hangos tapasztalatcsere következik arról, hogy ki melyik egészségügyi intézményben dekkolt a héten, hol, milyen az ellátás, itt miért érdemes, ott miért nem, majd a vasárnapi ebédre terelődik a szó. Az állomásnál gulyáslevest osztanak, oda ma nem megyek, azt én is tudok főzni – zárja le a társalgást a duó hölgytagja.

Atyánkfia az újabb digitálisnál le, majd át a buszmegállóhoz. A színházzal szemközt harmadmagával várakozik. Két néger fiatalember ékes magyarsággal azon vitatkozik, hogy közlekedik-e ilyenkor a hármas egyetemi troli. Az csak hétköznap jár b…meg – tesz pontot az ügy végére a szálasabb. Akkor menjünk a huszonnyolcassal – javasolja testesebb társa. Így cselekedve, nevezett vonalon atyánkfiával együtt már vagy tucatnyian élvezik a helyi Volán dizájnos járművét és szolgáltatásait, mikor épp a verestemplomnál megszólal az úr hangja. A hangszóróból Tolsztoj nyelvén tájékoztat valaki valakiket teljes hangerővel, meglehetősen hosszan, de – atyánkfia halványuló orosz nyelvismerete szerint – igen választékosan. A levegő is megfagy, az utasok üveges szemmel bámulnak a semmibe, a bizonyosság kedvéért atyánkfia meg karjába csíp, hogy ébren van-e egyáltalán, vagy utóbbi húsz percét valamelyik idegen bolygón töltötte?!

Megtekintések: 449

Tetszik

20 tagnak tetszett

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Radics Pálné,Medgyessy Éva Január 31, 2012, 3:26pm: Debrecenben születtem és itt élek azóta is,így a leírásban szereplő helyszíneket magam előtt láttam olvasás közben.A tuja kifejezést a villamosra igen régen olvastam,hallottam,de visszarepített időben,a szekundabarlangról nem is beszélve.

Köszönet a sorokért.

Hozzászólt Ozsváth Sándor Január 3, 2012, 6:36pm: Filmre való történet - jót derültem rajta!

Elkerülendő lábas ház Debrecenben is van, az itteniek szekundabarlangnak hívják ..

Hozzászólt Bálint Mária Január 3, 2012, 4:53pm: Most, hogy több időm van, leírom egyik hasonló történetemet, amit a Sándor írása idézett fel bennem.

Kolozsvári egyetemista koromban esett meg velem. Szószerint elég nehezen bukdácsoltam keresztül ezen éveket, mert elsőéves koromban derült ki: lúdtalpam van. Talán azért, mert roppant viszolyogtam attól, hogy felüljek - mit felülni, magamat taszigálások, rugások közepette felverekedni -, azokra az egyetlen vonalon közlekedő zsúfolt buszokra, amelyek a csillagvizsgálónál lévő felső diáktelep és az állomás között közlekedtek. Mi filológusok az út felénél laktunk, a klinikák fölött, addigra már minden busz tele volt. Rohantunk hát a dombon lefele, keresztül a főtéren, messze elkerülve a lábas házat, mert aki az árkádok alatt átment, annak biztosan nem sikerült a következő vizsgája, megkerültük a Szent Mihály, ismertebb nevén Mátyás templomot, mire a Szamos-hídon is átmentünk, már látszottak a Mariánum udvaráról a zöld szigetecskeként kikandikáló fák. Az egyetemen már csak az órákról kellett gyalogolni egyik teremből a másikba az emeletek között, majd ebédelni, vissza a könyvtárba... Egyik napon épp se látva, se hallva a talpamban lévő késszúrások miatt, a Sora (ma is ez a neve=nővér) bevásárlóközpont körül elhaladva, emberekbe ütköztem, akik valamiért nem akartak átengedni a főtéren, csak magyarázták, merre kell azt kikerülni. Semminek se néztem ama civilruhásokat, ők is erősködtek meg én is, szidtam őket, de csak s csak nem engedtek. Már majdnem fizikai erőszakot vetettek be, erre már odajött valaki, aki röviden szólva, megkérdezte, hogy miért nem akarom kikerülni a főteret.

- Már hogy akarnám, hiszen szakad le a két lábam, a talpamat késsel döfködi a bokasüllyedés, ma még nem ettem semmit, szomjas vagyok, (azt se tom hol hálok)...

Valami olyasfélét mondott a többieknek, hogy álljanak le. Én meg átmehetek. Előbb még megkérdezte a nevemet, és felírta. Mit bántam én, hívassanak később akárhova (ennek a veszélye mindig fennállt, tudjátok), csak aznap jussak haza. Mentem, mentem, s még az sem tűnt fel, hogy egyedül megyek. Elmentem a Bánffy palota előtt, s a következő sarkon földbegyökerezett a lábam. Óriási, de óriási horogkereszt lógott be a szemközti saroképületről az utcába, fenyegetően, mint egy gillotin. Csak álltam megbabonázva, összezavarodva, akkor fogtam fel, hogy az egész tér üres. Ráadásul a fülembe dörgött egy hangszóró, hogy hagyja el a teret. Uramatyám, mi lehet ez megint, amikor a horogkeresztek kora lejárt. A hangszóró berecsegett valamit megint, abból annyit értettem, hogy Maria. No, erről azt gondoltam, hogy a képzeletem játszik itt velem. A valaki megint beledörögte, hogy Maria Balint hagyja el a teret. Ezek szerint hasznos volt, hogy felírta a nevemet, de még jobban megdöbbentem, s kapkodtam a fejemet mindenfele. Azonnal ki akartam menni a mellékutcába, hogy ne legyek már a téren, de megint rámszóltak: nem arra. Amarra! Én meg csak bóklásztam, mint a vakegér, amíg be nem mondta, hogy itt a rendező beszél, ne féljek semmit, menjek az egyetemi otthonok felé a szokott utamom, de menjek. A tér másik felén meg vigyorgott rajtam az egész stáb, hogy nem olvastam az újságban a filmforgatásról. Bevallottam, hogy sose olvasok ilyen híreket.

Képzelhetitek, hogy a föld nyílt meg alattam szégyenemben.

Hozzászólt Berekméri Edmond December 31, 2011, 8:08am: Ha nem szerepelne digitális tájékoztató és pláza a kis olvasmányban, azt gondolná az olvasó, hogy a múlt század nyolcvanas éveiben járunk, amikor néhány trolifüggő néger egyetemista és büszke orosz katonák koptatták Debrecen utcáit. De így valószínű csak egy illuminált állapotban lévő Volán alkalmazott szórakozott az utasokkal.

Ruszkik haza! A hajléktalanokat vendéglőbe kell vinni, mert a gulyásleves nem tetszik nekik!

Egy boldogabb újesztendőt mindenkinek!

Hozzászólt Bálint Mária December 30, 2011, 8:25pm: Érdekes... oroszok tévedtek el Debrecenben?

Hozzászólt Nagy Magdolna December 30, 2011, 10:16am: A vadhajtások, ahogy Ági nevezi, hihetetlen szívósak, könnyen burjánoznak...

Hozzászólt Szente Cs. Janos December 30, 2011, 10:10am: Színház, Verestemplom. Debrecen ezek szerint.Jó volt együtt utazni pár percre...az emlékek tudod.

Boldog Új Évet !

Hozzászólt Rokonál Ágnes December 29, 2011, 10:07pm: Sokat kuncogtam olvasás közben:) Én erről a huszonnyolcasról lemaradtam... milyen kár, hogy végleg a tömegközlekedés örök mezein vadóckodik tovább...

Hozzászólt Halász Gizka December 29, 2011, 6:18pm: Az úr hangja az úr hangja, mégha orosz is :)))

Hozzászólt Boros Magdolna December 29, 2011, 6:06pm: Sajnos, ma már a vidéki járművek sem irigylésre méltóak! Itt is felvágják a bőrhuzatot, letörik a letörhető alkatrészeket stb.