Hétköznapi boldogság

Te csak rajzolj, kincsem!

Már amikor megvettem tudtam, nem csak miattad, egy kicsit magunkért is veszem azt a kisvödörnyi krétát. Örültél és rögtön birtokba vetted a járda felületeket. A szürke beton színes ruhát öltött kis kezeid nyomán.

Te elmész, mert haza kell menned, de az udvaron még sokáig halljuk csicsergő nevetésed, ismételjük, amiket mondtál, - nyiladozó elméd „gyöngyszemei” -, aztán hosszan bámuljuk a járdán hagyott színes rajzaidat. Lefényképezzük, sokszor újranézzük, ahogy mindent, ami rólad készül.

Milyen kevés kell a boldogsághoz!

Te még nem tudhatod, mi rejlik egy-egy ilyen rajzban, mennyi örömöt nyújt a látványa még napok múlva is. Hosszabb-rövidebb életű, de mindenképp múlandó alkotások, melyek napról napra halványulnak, hiába kerülgetjük. Ha netán esőt küldenek az égiek, színes patakocskák folydogálnak, magukkal hordva kis kezeid munkáit.

Az eső elmossa, te elfelejted, de nem örökre. Egyszer, sok-sok év múlva, ha majd Isten is úgy akarja, ahogy mondani szokták elődeink is, a Te gyereked rajzolja majd mesevilágát egy járdalapon, valahol. S Te emlékezni fogsz erre.

Talán még ránk is …

Úgy legyen!

 2014.április 10.