Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Atyánkfia székelyföldi, pár éve "nyugalmazott néptanító". Kiterjedt rokonsága révén otthon van Csíkban, Gyegyóban, s utóbb, megözvegyülvén, kedves időtöltése lett a rokonlátogatás. Esküvő, keresztelő nincs nélküle, hívják unokák, jó barátok mindenfelé. Atyánkfia szeret - s tud is - mulatni, amúgy magyar módra, cigányzenével.

Most Debrecenben van. Bő húsz éve nem járt errefelé. Addig évente kereste fel kedves városát, még diákkorában szerette meg Móriczon keresztül, meg aztán mint műkedvelő, annak idején eljátszotta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül főszerepét. Barátjától sűrűn kapott meghívó levelet, egy ideig csak így jöhetett, s itt is szerét ejtette mindig egy kis mulatozásnak, eleinte a Hungáriában, majd a Bikában később a Gambrinusz közben. Szerette Jeremiásékat, Benczi Gyula bácsi meg már kedvenceit is ismerte.

A nótázásra nagyapja kapatta rá, vasárnapi szokása volt az öregnek a kocsmázás, "biztosítéknak" vette maga mellé kicsi unokáját. Ott sündörgött a fiú akkor is, mikor megbüntette a helybéli milic az irredenta dalokért. A nyíregyházi kaszárnyáért leszurkolta az öreg a 25 leit, majd még egy kucsmást (a huszonötösön lévő román népvezér miatt nevezték így e pénzt) simított a közeg markába: "Ezt meg előre domnu, a következőért!", s már rendelte is: "Ha kimegyek a doberdói harctérre..."

'87-ben nagyon megalázták, vérig sértették atyánkfiát a granicserek. Odaát bozgorozták, itt meg lerománozták, s akkor fogadta meg, hogy legközelebb csak akkor jön, ha nem kell hozzá útlevél. Igaz, ezt eredetileg másképp gondolta, de most, hogy ők is uniós állampolgárok lettek, ismét jöhet, immár útlevél nélkül.

Barátjával, itteni házigazdájával érkezése örömére rögtön egy kis nótázással egybekötött vendéglői kiruccanást terveznek. Körtelefon a kínálat felmérésére, sorba veszik egykori törzshelyeiket, némelyik már a telefonkönyvben sem található, majd néhány ismeretlen nevű étteremmel, szállodával kísérleteznek - cigányzene sehol. Újabb baráti javaslat, utolsó szalmaszálként, talán a nagyerdei sportszállóban, ott mintha... de mégsem. Így vesznek hát pár üveg bikavért, s a társasházi lakás kicsiny konyhájában múlatják kettesben az időt, szolidan énekelgetve. Hajnaltájban, több tucatnyi nóta után pihennek meg, újabb pillanatnyilag nem jut eszükbe, meg aztán a bor is már csak ujjnyi.

"Menjünk ki este a Hortobágyra - javasolja atyánkfia -, valamelyik csárdában bizonyára mulathatunk egy igazit!"  Bizonyára...

Megtekintések: 147

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Ozsváth Sándor Május 3, 2011, 7:25am
Örömmel jelentem, hogy ismét lehet Debrecenben is élvezni a magyar nótát! Igaz, nem "klasszikus helyeken", hanem az új egyetemi campuson, a Lovardában, hol időnként remek esteket rendeznek - az érdeklődő népes publikum örömére. Csak az a gond - Berekméri barátunk szavaiból idézve -, hogy az igazi nótázáshoz bor is kellene, meg összeszokott társaság, egyébként bármilyen kiváló egy-egy ilyen est, produkció marad az egész...
Hozzászólt Halász Sylvia Április 30, 2011, 1:20am
Tetszett!  Kedves elbeszélés.
Hozzászólt Ozsváth Sándor Április 29, 2011, 7:17am
Ha arra járok, el nem kerülöm a Laci Csárdát!
Csak nincs valami személyes köze is nevezett vendéglátó helyhez? A neve alapján gondolom: Veres Csaba LACI...
Hozzászólt Veress Csaba Laszlo Április 27, 2011, 8:12pm
Ozsvath ur, a Laci Csarda a Malom utcaban van, konzervatoriumot vegzett ciganyok huzzak a magyar notat.Kar kihagyni...
Hozzászólt Cseh Tamás Április 27, 2011, 1:58pm
Kedves Berekméri Edmund ! Én ezt úgy ismertem,hogy : "ki a bort szereti,rossz ember nem lehet."
Hozzászólt Cseh Tamás Április 27, 2011, 1:57pm
Kedves Finta János! Ma úgy is nagy divat(meg kényszerüség is) a spórlás,a vicchez mondanám,hogy
                    elég,ha átjön a székely Magyarországra és már román lesz belőle (kb. 200km-re való
                    benzint spórolhat).
Hozzászólt Cseh Tamás Április 27, 2011, 1:57pm
Kedves Sándor! Gratulálok ehez az írásához is.Nagyon tetszett.
Hozzászólt Ozsváth Sándor Április 27, 2011, 7:37am

Kedves Edmond! Húsvétkor sok szépet s jót hallottam Marossárpatakról a rádióban (Kossuth). Muzsikáról, szokásoktól  meg falucsúfolókról volt szó benne... Mivel a közeli Gernyeszegen régebben már jártam (végigfotóztam a Teleki-kastélyt), ismerősnek tűnt a táj, még hallás után is - ezért figyeltem fel rá...

Hol található az a híres Laci csárda Vásárhelyen? El nem kerülöm, ha legközelebb arra járok!

Hozzászólt Berekméri Edmond Április 26, 2011, 8:05am

Tetszett a bejegyzés, köszönjük. Nekem is ötletet adott, hogy a közös nótázásokról írjak...

"Mert ki a bort szereti, meg a nótát kedveli, babáját is szívesebben öleli"!

Mulassunk gyakran, jókedvvel, felszabadultan! De ne Kacor Ferikével, Bunyós Pityukával!

Aki Marosvásárhelyen jár és mulatni szeretne, annak a Laci csárdát ajánlom, ahol kiváló zenészek szórakoztatják a vendéget. 

Hozzászólt Ozsváth Sándor Április 26, 2011, 7:47am

Kedves Ilona! Köszönöm a küldeményt - Tamás Gábor nekem is nagy kedvencem. A fotókat vajon ki készítette?

Nagyon találóak, kifejezőek, szépek, s igen jól illenek a dalhoz...

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek