Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

             Ökörfalván történt e nevezetes esemény még annakidején, amikor bimbózófélben volt a dicsőséges kollektív gazdaság. Akkor is olyan időszakot élt az ország, mint manapság, hiszen elméletileg mindenki szakembere volt az általa végzett munkának. De hogy mit mutatott a valóság, arról a tények beszélnek.

            Az ökörfalvi istállóban, mint az újonc katonák, álltak sorban a jászol mellé bekötött ünők. A gondozók beszámolója szerint mindenik szarvas jószág átesett már az ifjúság gyönyörein. Idő múltával az is kiderült, melyikre vár boldog anyaság, és melyikre újabb próbálkozás.

            Volt a gazdaságnak egy állandó alkalmazottja, aki állategészségügyi diplomával büszkélkedhetett. Emlegette is gyakran a díszes okiratot, és persze azt is, hogy micsoda fontos és nehéz feladat járul e papiroshoz. Az egyetlen bökkenő abban állt, hogy a diploma írásban nem nyilatkozott arról, hogy szabad-e koccintania a tulajdonosának. Így hát az állategészségügyi szakember társszereplőként gyakran hallotta a poharak mámoros csilingelését. És hát reá is ragadt e mámorból valamennyi – és legtöbbször nem elhanyagolható valamennyi…

            Mint a legtöbb állami gazdaságban, Ökörfalván is bekövetkezett, hogy elfelejtették följegyezni a kalendáriumba az állatok boldog pillanatainak napját. Ezért ennek hozzávetőleges meghatározása az állategészségügyi szakember feladata volt.

            Így adódott, hogy az egyik nap elkezdték az istálló egyik felében a nagy vizsgálódást. Az állategészségügyi szakember szinte vállig elmerült a marhák tanulmányozásában. Minden tehén után következett egy koccintás. Mire eljutottak az állatállomány feléig, a diplomás úriember kezdte elveszíteni az egyensúlyérzékét.

            Ekkor az egyik gondozónak mókás ötlete támadt. Ebédszünet alatt kisebb módosítást végzett az állatok sorában, vagyis a leendő marhaapukát bekötötte az ellenőrzésre váró jószágok közé. Ez a művelet kissé megváltoztatta a tehenek hangulatát, de az ebéd utáni újabb pohárcsengések már annyira eltompították az állati szakember megfigyelőképességét, hogy egyáltalán nem tűnt fel neki a marhák felfokozott viselkedése.

            Eljött a pillanat, amikor sorra került Bandi is, az állomány szarvas fejedelme. Szakemberünk nagy fohászkodással nekiment a bika hátuljának.

-          Húzzátok félre a farkát! – adta ki a szakszerű utasítást a gondozóknak.

Azoknak se kellett kétszer mondani, úgy körülvették szegény Bandit, hogy moccanni se mert. A szakképzett orvossegéd pedig elkezdte a tapogatózást. Előbb könyékig, később vállig fúrta be magát Bandi belsejébe. Hosszan elmerengett a kutatás tapasztalatain, majd meghozta a végső megállapítást:

-          Négy hónapos vemhes. Írják fel!

-          Mindenesetre jól megadta neki a módját! – jegyezte meg valamelyik józan marhapucoló.

-          Ezért kell mindig fiatal bikát tartani. – oktatta ki a parasztokat az állategészségügyi szakember, miközben fejjel nekiment egy tartógerendának.

-          És jó, hogy van képzett szakemberünk! – hangzott a hála nem kevés gúnnyal.

Attól a pillanattól aztán nem volt egy percnyi nyugta sem az okleveles állategészségügyi alkalmazottnak, mert naponta megkérdezték tőle, hogy mikor borjúzik a bika. Addig-addig emlegették neki e kínos kérdést, hogy jobbnak látta kérvényezni az áthelyezését egy távoli gazdaságba…

Megtekintések: 206

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt andrew Március 11, 2011, 11:14pm
Meg jo hogy ez a szoban forgo allatzseni "megtalalta szarva kozt a togyet" !!!!!!
Hozzászólt Tóth Attila Március 11, 2011, 5:23pm
Negyven éves mezőgazdasági ténykedésem alatt nagyon sok állatorvost és állategészségügyi tehnikust ismertem, de mindegyik magas szakmai szinten végezte a munkáját.Ilyen történeteket a falu más értelmiségeiről sokkal többet tudnék mondani, hogy ne nevezzem meg kikre gondolok.
Hozzászólt Tóth Attila Március 11, 2011, 4:43pm

   Kitaláció az egész.Akik nem jártak falun, vagy neadjisten t.sz.-ben azok elhiszik, vagy nem hiszik el, de továbbadják, mert jól lehet élcelődni a mezőgazdaságiak róvására.

   Ha valaki annyira részeg, hogy nem tudja a bikát az üszőtől megkülönböztetni, az az anus-ába sem tud benyulni.(azon keresztül állapítják meg a vemhességet)

Kikérem magamnak a mezőgazdaságban dolgozók nevében.

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna Március 11, 2011, 3:10pm
Hát, ez több mint "vicczes"! A valóság görbe tükre...
Hozzászólt Bálint Mária Március 11, 2011, 2:35pm
:)
Hozzászólt Szász Ágnes Március 11, 2011, 12:51pm
Nagyon jó!
Hozzászólt Laza Kozma Eniko Március 11, 2011, 12:33pm
Nagyszeru,szorakoztato iras.Bar olvasva a lelkemben elsuhant egy apro uromfelho.Eszembe jutottak az altalam ismert SZAKEMBEREK,nehany ma is az.Sajnos.
Hozzászólt Farkas Éva Március 11, 2011, 11:43am
hát igen, de azt hiszem ma tőbb az ilyen  szakember mint annakidején volt.Ma mindenki  "érti "  a szakmáját.
Hozzászólt Zsoldos János Március 11, 2011, 11:31am

Nagyszerű, tömör és szórakoztató. Más hasonlattal élve, az illető diplomás a szarva közt a tőgyit kereste. S meg is találta. Sajnos, az elmúlt időszak erről szólt. ENNEK A KORSZAKNAK a következménye amiben mots élünk, mert ilyen szakemberek vezették az országot, ranglétrán lefelé és felfelé is, minden fokon. Főleg a kulcsfontosságú beosztásokban.

Tetszik az írás. Üdvözlettel,

Zsoldos János BMF/Mvhely

Hozzászólt Bálint Mária Március 11, 2011, 11:30am
:) Elmondom nektek, hogy volt egy állatorvosjelölt udvarlóm. Harmadéves. Alig bírtam meggyőzni, felhozván sok egyéb példát, hogy az ökör nem úgy születik ökörnek, hanem azután teszik azzá. Megkérdeztem, miért akar állatorvos lenni? Azt válaszolta, mert szereti a kutyákat.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek