Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Szatmárban, Szilágyban (úti tűnődések)
Folyásiránnyal szemben, a Kraszna mentén kanyarog a vonat inneni Szatmárból a túloldaliba. A Mátészalka-Nagykároly vasútvonalat kölyökkorom óta ismerem. Gyermekéveim Nagyecseden teltek, a nyári szüneteket meg rendszerint a gránic másik oldalán, nagyszülőknél nyaralva, Börvelyben töltöttem. Most Zilahra megyek, a Református Kollégium meghívására, mégpedig vasúton, mint úrfikoromban. Az Interpicin kevesen vagyunk, Tiborszállást elhagyva már csak hárman zötykölődünk az egyetlen átmenő kocsiban: a vezető, a kalauz és én. Nincs forgalom, mondják, van, hogy üresen megyünk oda-vissza.
A börvelyi állomásnak már csak a falai állnak, meg némi tetőszerkezet, s a pálya is elhanyagolt. Balra, a temetőben - hol még látni ember alakú fejfákat! - nyugosznak őseim. A vashíd után Lucaceni, egy húszas években idetelepített román kolónia, majd Kálmánd, a magyarrá lett sváb falu következik, de a távolból idelátszik a kaplonyi templom is, a Károlyiak ősi temetkező helye. Gyermekkorom kedves városkája volt Nagykároly, Szatmár vármegye valamikori székhelye. Itt született Károli Gáspár, a megyeházán itt szónokolt Kölcsey, egy bálon itt szerelmesedett egymásba Júlia és Sándor, s leányka korában még láthatta itt Kaffka Margitot, a "nagyon-nagyon író-asszonyt" a kisdiák Ady Bandi is. Emlékszem a gyönyörű várkastélyra, melynek kertjében utánozhatatlan fagylaltot mértek, s hol a vesszőből font kerti székek mindig rácsos lenyomatot hagytak a lányok combján... Nem időzhetek emlékeimnél, mert egy fiatal lelkész vár, autóval megyünk tovább. Mehetnénk vonattal is, de Sarmaságon át kell szállni, a csatlakozás meg bizonytalan (a CFR menetrendje sem különb a MÁV-énál), országúton gyorsabb.
A főtéren terpeszkedő fényes, új bazilikát magunk mögött hagyva máris Tasnád felé robogunk. Kávásnál gondolatban betérünk Érmindszentre (nagyon fogy ott a népesség, ma már alig 150 fő), s tisztelettel emlegetjük Aurel Popot, kinek az Ady-emlékház létrehozásában nagy érdemei vannak. Tasnádon a túlméretezett ortodox templom láttán mindketten ugyanarra gondolunk... A táj hepehupás, az út kátyús és vigasztalanul kopár - a derékig fehérre meszelt árokparti fákat '90 után szinte mindenütt eltüntette a haszonszerző igyekezet. Közben van időnk ismerkedni egymással. A barátságos, beszédes tiszteletes Kolozsvárott végezte a teológiát. Szeret fiatalokkal foglalkozni, naponta egy kis szilágysági parókiáról jár be a Kollégiumba, s világi dolgokban is meglepően tájékozott.Ez utóbbit, no meg helyismeretét kihasználva kérem segítségét. Hiába keresem térképeimen Szilágylompértot, s bár többször jártam már errefelé, még sosem került utamba. Művészettörténeti-magyarságismereti könyveim gyakran emlegetik e falucska híres kazettás mennyezetű templomát. Mondják, néha Ady is betért oda megnyugodni (vagy perlekedni az Úrral), olykor zsoltárt énekelve, bezárkózva, egyedül (ha már bántotta "a nagy város durva zaja", s hazamenekült Érmindszentre, gyakran átszekerezett atyai nagyszüleinek falujába). Éppen a lompérti letérő következik, mondja vezetőm, már csak két kilométer ide, a lelkész jó barátom, együtt jártunk Kolozsvárra, mindjárt megkérdezem, otthon vannak-e. Elő a telefont, néhány mondat, s pár perc múlva a parókia ajtaján kopogtatunk: Áldás, békesség! Békesség Istentől - hangzik az évszázados köszöntés.
A templomról, a faluról, a lelkipásztor áldásos tevékenységéről nehéz röviden, megindultság nélkül szólni - talán más alkalommal. Búcsúzáskor megígérjük, hogy legközelebb, ha majd szükségét érezzük testi-lelki épülésnek, hosszabb vizitációra jövünk.
Zilahon egy átalakított munkásszállóban működik a Református Kollégium. Az "ősi Scholát", noha törvény van rá, még nem adták vissza az egyháznak. Csűrik-csavarják, mondván, hogy felsőoktatás is folyik az épületben (a hírhedten terebélyes Vasile Goldis Egyetem valamelyik tagozata szállásolta be magát "ideiglenesen"). Előadásomat közel kétszáz diák és felnőtt hallgatja nagy érdeklődéssel, fényesülő szemmel. Nostra res agitur (a mi ügyünkről van szó)!
Most nem látok birkanyájakat, jegyzem meg visszafelé jövet, máskor mindig legelnek itt az út mentén. Azok Szeben-környéki pásztorok, mondja derűsen vezetőm, ősszel jönnek le nyájaikkal a havasból, itt telelnek az Alföld szélén, s tavasszal mennek vissza.
Hazafelé ismét egy szál magam vagyok az Interpicin. A nyájakon tűnődöm meg a pásztorokon.
(Megjelent az Evangélikus Élet 2011. január 23-i számában)
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Bálint Mária Február 24, 2011, 11:39pm
-
:) Azt is akartam. Boros Árpád most a lelkész. Megvan neked a Szilágysági magyarok című kötet? Itt is van némi történeti rész:
http://szilagyballa.com/index.php?option=com_content&task=view&...
-
Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 24, 2011, 9:01pm
-
Nagy Magdolnának:
Mi annak a "szakavatott" jelképgyűjteménynek a címe, s főképpen: Ki a szerzője? Hol, melyik kiadó jelentette meg?
-
-
Kedves Mária, kíváncsivá tettél...
Máris megkeresem Szilágyballát a térképen. Tudod, hogy ki ott a református lelkész?
-
-
Egyébként nálunk otthon az ablakok, padok elhelyezése, a fafaragás szakasztott ilyen, a fakazetták színezése is hasolónló volt, csak a jobboldali ajtót kivették és kibővítették a templomot még néhány paddal és egy karzattal. Az orgonával szemközt van a másik kijárat a haranglábbal, fölötte egy karzat a legények részére.
-
Hozzászólt Nagy Magdolna Február 24, 2011, 7:05pm
-
A lányom nagyon értékes "szakavatott" jelképgyűjteményt kapott idén karácsonyra. Ezért bátorkodtam a megfejtések nyomozásában, persze csak a magam részére, esetleg egy vélemény erejéig. Nem érzem magam többre kompetensnek.
-
-
Tövishát igen szép terv. Sajnálom, hogy akkor Szilágyballa (szülőfalum) kimarad. Igaz, a kazettás mennyezetet gyerekkoromban még láttam (ha nem tévedek), de aztán kicsérelték bevakoltra. Néhény kazettát a karzat alá építettek be, állítólag a többi annyira lekopott, hogy nem lehetett felismerni, mi van rajta. Meg a vakolat olcsóbb volt, mint újrafestetni.
-
-
Nagy Magdolnának:
Nem kerüli el sorsát a krasznai templom sem, már évek óta készülök felkeresni. Pap Gábor művészettörténész barátom is sokat kapacitált - úgyhogy megyek!
Legalább 25 kazettás mennyezetű templomban fordultam már meg az elmúlt negyedszázadban, a "szakavatott" boszorkányokban nem bízom...
-
-
Kedves Tünde! Köszönöm megjegyzéseit. A vonattal kapcsolatban kénytelen voltam a zilahiak információira támaszkodni - egyéként jobban szeretek vonattal, mint busszal vagy autóval közlekedni - de lehet, hogy ez is csak a gyermekkort megidéző nosztalgia...
-
Hozzászólt Olah Tunde Február 24, 2011, 1:31pm
-
Nagyon tetszett es nagyon ismeros... Azert a vasuti osszekotetes nem olyan borzaszto mint ahogy kivulrol latszik...Sarmasagon nem kell atszalni csak a vonat szama valtozik meg es a mozdonyvezeto.Az utas marad a a vonaton es megyen tovabb ( mondja ez egy helybeli vasutas aki megis csak jobban tudja) Koszonom
-
-
A krasznai sem maradhat ki.:-) Kivülről siralmasan egyedül tátong, kivágták az őt körül ölelő, védelmező óriás fákat.(a képeimnél megtekinthető) Valami izléstelen szökőkutat alkottak elé, a község kellős központjába. Nekem nagyon elment a kedvem ezektől, nyári ottlétemkor. A templombelsőt nem fotóztam, mert az időm véges volt.
A kazetták jelentésének megfejtéséhez hívunk egy szakavatott boszit vagy többet:-)
- ‹ Előző
- 1
- 2
- 3
- 4
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz