Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Folyásiránnyal szemben, a Kraszna mentén kanyarog a vonat inneni Szatmárból a túloldaliba. A Mátészalka-Nagykároly vasútvonalat kölyökkorom óta ismerem. Gyermekéveim Nagyecseden teltek, a nyári szüneteket meg rendszerint a gránic másik oldalán, nagyszülőknél nyaralva, Börvelyben töltöttem. Most Zilahra megyek, a Református Kollégium meghívására, mégpedig vasúton, mint úrfikoromban. Az Interpicin kevesen vagyunk, Tiborszállást elhagyva már csak hárman zötykölődünk az egyetlen átmenő kocsiban: a vezető, a kalauz és én. Nincs forgalom, mondják, van, hogy üresen megyünk oda-vissza.

A börvelyi állomásnak már csak a falai állnak, meg némi tetőszerkezet, s a pálya is elhanyagolt. Balra, a temetőben - hol még látni ember alakú fejfákat! - nyugosznak őseim. A vashíd után Lucaceni, egy húszas években idetelepített román kolónia, majd Kálmánd, a magyarrá lett sváb falu következik, de a távolból idelátszik a kaplonyi templom is, a Károlyiak ősi temetkező helye. Gyermekkorom kedves városkája volt Nagykároly, Szatmár vármegye valamikori székhelye. Itt született Károli Gáspár, a megyeházán itt szónokolt Kölcsey, egy bálon itt szerelmesedett egymásba Júlia és Sándor, s leányka korában még láthatta itt Kaffka Margitot, a "nagyon-nagyon író-asszonyt" a kisdiák Ady Bandi is. Emlékszem a gyönyörű várkastélyra, melynek kertjében utánozhatatlan fagylaltot mértek, s hol a vesszőből font kerti székek mindig rácsos lenyomatot hagytak a lányok combján... Nem időzhetek emlékeimnél, mert egy fiatal lelkész vár, autóval megyünk tovább. Mehetnénk vonattal is, de Sarmaságon át kell szállni, a csatlakozás meg bizonytalan (a CFR menetrendje sem különb a MÁV-énál), országúton gyorsabb.

A főtéren terpeszkedő fényes, új bazilikát magunk mögött hagyva máris Tasnád felé robogunk. Kávásnál gondolatban betérünk Érmindszentre (nagyon fogy ott a népesség, ma már alig 150 fő), s tisztelettel emlegetjük Aurel Popot, kinek az Ady-emlékház létrehozásában nagy érdemei vannak. Tasnádon a túlméretezett ortodox templom láttán mindketten ugyanarra gondolunk... A táj hepehupás, az út kátyús és vigasztalanul kopár - a derékig fehérre meszelt árokparti fákat '90 után szinte mindenütt eltüntette a haszonszerző igyekezet. Közben van időnk ismerkedni egymással. A barátságos, beszédes tiszteletes Kolozsvárott végezte a teológiát. Szeret fiatalokkal foglalkozni, naponta egy kis szilágysági parókiáról jár be a Kollégiumba, s világi dolgokban is meglepően tájékozott.Ez utóbbit, no meg helyismeretét kihasználva kérem segítségét. Hiába keresem térképeimen Szilágylompértot, s bár többször jártam már errefelé, még sosem került utamba. Művészettörténeti-magyarságismereti könyveim gyakran emlegetik e falucska híres kazettás mennyezetű templomát. Mondják, néha Ady is betért oda megnyugodni (vagy perlekedni az Úrral), olykor zsoltárt énekelve, bezárkózva, egyedül (ha már bántotta "a nagy város durva zaja", s hazamenekült Érmindszentre, gyakran átszekerezett atyai nagyszüleinek falujába). Éppen a lompérti letérő következik, mondja vezetőm, már csak két kilométer ide, a lelkész jó barátom, együtt jártunk Kolozsvárra, mindjárt megkérdezem, otthon vannak-e. Elő a telefont, néhány mondat, s pár perc múlva a parókia ajtaján kopogtatunk: Áldás, békesség! Békesség Istentől - hangzik az évszázados köszöntés.

A templomról, a faluról, a lelkipásztor áldásos tevékenységéről nehéz röviden, megindultság nélkül szólni - talán más alkalommal. Búcsúzáskor megígérjük, hogy legközelebb, ha majd szükségét érezzük testi-lelki épülésnek, hosszabb vizitációra jövünk.

Zilahon egy átalakított munkásszállóban működik a Református Kollégium. Az "ősi Scholát", noha törvény van rá, még nem adták vissza az egyháznak. Csűrik-csavarják, mondván, hogy felsőoktatás is folyik az épületben (a hírhedten terebélyes Vasile Goldis Egyetem valamelyik tagozata szállásolta be magát "ideiglenesen"). Előadásomat közel kétszáz diák és felnőtt hallgatja nagy érdeklődéssel, fényesülő szemmel. Nostra res agitur (a mi ügyünkről van szó)!

Most nem látok birkanyájakat, jegyzem meg visszafelé jövet, máskor mindig legelnek itt az út mentén. Azok Szeben-környéki pásztorok, mondja derűsen vezetőm, ősszel jönnek le nyájaikkal a havasból, itt telelnek az Alföld szélén, s tavasszal mennek vissza.

Hazafelé ismét egy szál magam vagyok az Interpicin. A nyájakon tűnődöm meg a pásztorokon.

(Megjelent az Evangélikus Élet 2011. január 23-i számában)

Megtekintések: 121

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 23, 2011, 10:07pm

Hátha még látná az eredetit, kedves Gizka! Tavasszal, de legkésőbb kora nyáron pár napra odatelepszem, s négyzetméterről-négyzetméterre végigfotózom az egészet. Majd' minden kazetta asztrálmítoszi jeleket tartalmaz -  ezek felfejtése lesz majd az igazi nagy kihívás!

Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 23, 2011, 8:51pm

Hogy mik vannak! Az öreg rókák nagyon kifinomult szimattal rendelkeznek...

Szerettem azt a múltkori közönséget - és a témát is, természetesen.

Először a '60-as évek közepén jártam Zilahon. Talán emlékszel rá, a Wesselényi-emlékmű akkoriban be volt deszkázva, így nem tudtam megtekinteni. A mostani Zilah meg már annyira túlnőtte magát, hogy semmi köze nincs a "szelíd pincekatlan"-hoz. Alig tudtam megkeresni legutóbb az Ady-korabeli "zárványokat"...

 

Hozzászólt Huszár Lajos Február 23, 2011, 8:41pm
2010. május ... Zilah, ÁRKÁD hetilap.....:'' Magyarnak lenni méltóság''... címen... '' szemet és szívet nyitogató előadást hallhattunk az elmúlt héten Ozsváth Sándor debreceni tanártól.'' /egy másik'' öreg róka '' a netten., ez a jelző tetszett Zoltán barátunktól.!/
Én is remélem, hogy találkozunk majd Zilahon a köv. előadásodon! Várom az értesítést!
Üdvözlettel, Lajos.
Hozzászólt Boros Magdolna Február 23, 2011, 7:01pm

 

Mennyi érték, mennyi információ egy pici útvonalon: a határtól Zilahig. Károli Gáspár, Petőfi, Kölcsey, Ady, Kaffka Margit.......Csak legyen aki felhívja rájuk a figyelmünket!

Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 23, 2011, 6:45pm
Magdolnák! Anyám nevét viselitek, már csak ezért a különleges, személyes szálért is fontos nekem, hogy mit mondtok-írtok...
Hozzászólt Nagy Magdolna Február 23, 2011, 6:24pm
Csak a Funtineli boszorkány tud mindent.. Aki keres talál, én is gratulálok ehhez!
Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 23, 2011, 5:55pm

Kedves Zoltán!

Igen nagyon meglepődtem az utóbbi bejegyzésen... Ezt meg honnan tudod? (Még 2006-ban kaptam ezt a rendívül megtisztelő címet a Székelyudvarhelyért Alapítványtól!)

Hozzászólt Ozsváth Sándor Február 23, 2011, 2:47pm

Tervezem, hogy tavasszal pár napra átmegyek Szilágylompértra - élve Nagytiszteletű úr meghívásával.

Kitűnő emberek s magyarok az ottani fiatal papok. Nagy-nagy küldetéstudattal dolgoznak. Lompértnak pl. még ezer lakosa sincs, talán nyolcszáz, de olyan pezsgő élet van abban a kis faluban, hogy csoda. S ami a legfontosabb: Különösen a gyermekek  s az ifjak nevelésére fordítanak nagy figyelmet (van pl. egy 16 (!) párból álló népitánc-együttesük), s még a szomszéd falvak "szórvány" magyar gyermekeit is egybegyűjtik...

Azóta tán már esperessé is választották az ottani lelkészt - legalábbis ezt csicseregték a verebek!

Hozzászólt Boros Magdolna Február 23, 2011, 2:26pm

Gyönyörű a szilágylompérti templom, a maga szerénységével, meghittségével. Jó lenne a kazettás mennyezetet részleteiben is megismerni! 

Látszik, hogy ebben a templomban még ma is áldásos hitélet folyik.Bizony nagy  szerpe van a pásztornak a nyáj védésében, összetartásában!

Hozzászólt Nagy Magdolna Február 23, 2011, 2:25pm
Igen, gondolom a szándék nem csak az úti élmények leírása, annál többről van szó, amiért külön köszönet jár.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek