Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Régiekről és maiakról - egy öregdiák szemével

Az adventi diáktüntetések idején sok minden megfordult a fejemben, de akkor, a nagy sajtóbeli hangzavarban nem láttam értelmét érdemben hozzászólni. Most, az ünnepi elcsöndesülésben, talán…


A közelmúlt eseményei mellett régi és még régebbi történetek tolulnak emlékezetem vetítővásznára. Az ember ilyenkor óhatatlanul is hasonlít, összevet, s következtetéseket próbál levonni. Mivel világéletemben gyermekekkel és ifjakkal foglalkoztam, utóbb pár évtizedet főiskolai oktatóként (alkalmanként egyetemi óraadóként), talán sikerült megmaradnom fiatalnak – ha testben nem is, reményeim szerint lélekben igen. Próbálom hát megérteni a maiakat!


Ne menjünk vissza most a rettenetes Rákosi-korszakig, hanem csak úgy 40-45 évvel, mondjuk a Kádár-rendszer konszolidációjáig! Kit vettek fel s kit nem akkor egyetemre-főiskolára? Először is a mainál összehasonlítatlanul kevesebbet, jobb esetben a frissen érettségizettek 13-15 %-át. Sűrűre szőtte merítőhálóját az a rendszer, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy már középiskolába is nehéz volt bejutni – a nagyon népszerű technikumokba pedig egyenesen főnyereménynek számított! Fizetős létszámkeret akkoriban még nem létezett, párhuzamos képzésről meg nem is hallottunk. Örült az emberfia, ha egyáltalán felvételt nyert, s a választott szak vagy szakpár követelményeinek 3-5 év alatt eleget tudott tenni - szorgalommal, kitartással így meg tudta szerezni diplomáját. Persze, volt kontraszelekció is, de még mennyire! A magas felvételi szintet „megugrók” mellett léc alatt is be lehetett jutni! Felvették a Szoc. Hazáért kitüntetettek (értsd: az ’56-os forradalmat leverők) gyermekeit meg a „mi kutyánk kölykét” (értsd: főelvtársak butuska fiacskáit, leánykáit), a jótékony rektori-főigazgatói keretek terhére.


Nem vették fel ugyanakkor bizonyos szakokra - általában bölcsészkariakra - az egyházi középiskolákban érettségizetteket, hiába vitték át azt a bizonyos magasra tett lécet. Legtöbbször „hely hiányában” utasították el őket. Hasonlóan jártak az un. osztályidegenek gyermekei, unokái is! Életrevalóságukat azért jelzi, hogy ha érettségi előtt egy-két évvel az apuka elment melósnak valamelyik gyárba, fia-lánya akkor már nagy F-esnek számított (értsd: fizikai dolgozó tehetséges gyermekének), és ily módon felvételt nyerhetett. Minden más esetben legfeljebb levelező tagozaton, azaz magánúton tanulhattak, munka mellett. Se ösztöndíjat, se kollégiumi ellátást, se egyéb, akkor a diákoknak alanyi jogon járó kedvezményt nem kaphattak, a vizsgadíjakat s minden járulékos költséget (szállás, étkezés, útiköltség) maguknak kellett megfizetni. Sok ezerre tehető azok száma, akik – e sorok írójához hasonlóan – csak így szerezhettek egyetemi-főiskolai diplomát. Ezért nem szabad hát általánosítani a maiaknak, hogy régen mindenki ingyen tanulhatott!


S „röghöz kötöttség” is volt ám, mégpedig ezreknél, tízezreknél! Annak idején ezt úgy hívták, hogy társadalmi szerződés. Egy-egy üzem, vállalat, téesz vagy állami gazdaság patronálhatta így tehetséges fiataljait egy - a cég számára elemien fontos - diploma megszerzésében (a jó tanulmányi eredmény mellett azért sokat nyomott a latba a munkás vagy paraszti származás meg az ideológiai megbízhatóság is). És bizony ugyanannyi évet - mai szóhasználattal élve: röghöz kötöttséget - kellett aláírni a patrónusnál, ahány évig kapta az ösztöndíjat az illető!
Nincs új a nap alatt! Ma a legnagyobb „cég”, az állam szeretné ugyanezt cselekedni. Nem a gazdag külföldnek, hanem a hazának taníttatná ki - ingyen, ösztöndíjjal vagy előnyös diákhitel biztosításával - a tehetséges, szorgalmas és jó előmenetelű ifjakat.


Annak idején a HÖK helyett a KISZ volt a diákok fő szószólója, érdekképviselője (már akkor is sajátos módon értelmezve e szerepkört). Képviselőjük ott ült a mindenkori felvételi bizottságokban, mindenféle tanácsban meg még az un. üzemi négyszögben is (állami, MSZMP, szakszervezet, KISZ vezetői négyese), véleményezési vagy döntési jogkörrel felruházva. Jó néhány funkcionáriusuk közben egyetemi-főiskolai karrierjét is építgette, némelyek komolyabb politikai ambíció eléréséhez használták ugródeszkának a kiszezést, mások csupán az élet császára szerepében tetszelegtek – nem csekély eredménnyel!
Nincs új a nap alatt, höközni ma ugyanolyan jó buli! Némi különbség azért csak van: az akkor mindenható egy párt helyett mostanság több párt igyekszik befolyást gyakorolni rájuk. Igen mulatságos látni, hogy a háttérből hogyan animálják ma az egykori főkiszesek, hálózatba tömörülő egyetemi-főiskolai oktatók a „pártpolitikától mentesen” tüntető diákifjúságot…


Harminc évig dolgoztam a felsőoktatásban, megértem rendszer- és fenntartóváltásokat, szét- és leválasztásokat meg összevonásokat, változó ideológiák erőszaktételeit, s az utolsó nagy mélyütést is, mely véleményem szerint padlóra küldte a teljes magyar felsőoktatást: a bolognai rendszer ránk erőltetését. Nagy várakozással figyelem hát a mostani kormány erőfeszítéseit…

(Megjelent a Polgár Portálon, 2012. december 27-én)

Megtekintések: 147

Szólj hozzá !

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.

Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz

Hozzászólt Koppányi Zsuzsanna December 30, 2012, 1:39pm

Egyetemre, főiskolára nagyon szigorú felvételi eredményeként lehetett bejutni. Idegen nyelv szakon pl. a diplomaták és a külképviseleteken dolgozók gyerekei jelentették a mércét, akikkel szinte lehetetlen volt felvenni a versenyt heti három nyelvóra után. Az én esetemben a nagy "F" sem segített.

Röghöz kötés? Most nem a társadalmi szerződésre gondolok. Ugyan hova mehettünk volna?
Az egyetemet vagy főiskolát meghatározott időn belül el kellett végezni. Nem lehetett évekig bukdácsolni vagy bolyongani a szakok között... Aki nem akarta, hogy közveszélyes munkakerülőnek nyilvánítsák, három hónapon belül köteles volt elhelyezkedni. Igaz, hogy volt is munkahely bőven, csak annak nem jutott, aki nem keresett. Ennek azonban nem a nagy jólét volt az oka (mint a nosztalgiázók gondolják) hanem az, hogy mindenkit ellenőrzés alatt akartak tartani. Ez volt a módja. Talán sokan emlékeznek még a munkahelyen belüli munkanélküliségre - vagyis, hogy sok vállalatnál a dolgozók gyakorlatilag tétlenül lézengtek, mert nem volt volt valódi tennivalójuk. És talán emlékeznek még a párttitkárok által rendszeresen írogatott munkahelyi hangulatjelentésekre is...

Ha valaki második diplomát akart szerezni, ne adj' Isten, szintén nappali tagozaton, csak miniszteri engedéllyel (nem biztos, hogy megkapta!) és sikeres felvételi birtokában tehette meg. Két ilyen esetet ismertem. Nem volt szabad átjárás a felsőoktatásban.

A munka mellett levelezőn lehetett továbbtanulni, de azt is csak akkor, ha a munkaadónak szüksége volt a kérdéses képzettségre és támogatta... Közönséges halandóknak szinte reménytelen volt a pályamódosítás.
A tanítóképzőben - negyven éve - több olyan kortársam volt, akiknek már előre készen állt a helye valamely közintézményben (pl. rádió, tévé), mindössze egy felsőfokú végzettséget tanúsító oklevélre volt szükségük - csak a rend kedvéért... milyen kutyának a kölyke?...
(Olyasmit elképzelni sem lehetett akkoriban, hogy egy tanító jogi egyetemre jár, és a vizsgaidőszakban hivatalos helyettesítést kap, mert jár neki... A '90-es években már volt ilyen kollégám... természetesen nem fejezte be a tanulmányait, csak egy múló hangulat volt az egész...)

Talán ha a fiatalok többet tanulnának a közelmúlt történelméről, eseményeiről, jobban tudnának tájékozódni a mai világban is, nem lehetne könnyedén manipulálni őket. Nem áll mindegyikük mögött olyan szemléletű család, amelyik biztos hátteret jelentene.

Hozzászólt Boros Magdolna December 29, 2012, 9:51pm

Mintha saját életem egy szakaszát olvasnám itt újra!  Ugyanezen a  tekervényes úton jutottam el én is egyházi középiskolából,  főiskolára.

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek