Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Sebestyén Péter blogja (210)

Bigtesó

„Nagy Testvér”

 

Próbálom kibogozni a szálakat. „Kevesebbségi” létben a nagy számok adják a hatalmat, a túlerő nyers dominanciája nagyban behatárolja a kevesebbek mozgásterét. Eleve az erősebb dönt és akarata érvényesül. Sikere kétségtelennek tűnik, hisz’ könnyen legitimizálja önmagát. A gyengébb kutyának kisebb konc jut...

Közben ott vagyunk mi, akiket a képviseleti demokrácia szabályai szerint az ún. érdekvédelmi szervezet képvisel a…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Szeptember 9, 2017, 9:23pm — 2 megjegyzés

Szent-brend

Brandek kora

avagy a szent mint márka

 

Két, nemrégen elhangzott kijelentést raknék egymás mellé, ami jól tükrözi korunk mentalitását. Távol álljon tőlem a fanyalgás, de.

Egyik kijelentés:  „Szakmában szentet márkázni nem szokás” – mondta egy kommunikációs szakember hozzátéve, hogy „egy szent már eleve brand”, – hangzott el Kolozsváron a Szent László kultuszát…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Augusztus 30, 2017, 9:58am — Nincsenek hozzászólások

Békabogyó

Azúrkék Voronyecben

 

Engedve a régóta ösztökélő külső és belső csábításnak, egy napos körutazás erejéig belekóstoltam Bukovinába. A Beszterce folyó által szabdalt hegyek és völgyek, mesés tájak, vadregényes vidékek szinte kikapcsolták a realitásérzékemet. Elbűvölt a fenyvesek végeláthatatlan koszorúja, az érintetlen erdőrengetegek látványa a magasságnak és mélységnek különös érzését kölcsönözte. A rárói magashegyi átjáró (Trans-Rarău) sziklaomladékok közt…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Augusztus 26, 2017, 3:31pm — Nincsenek hozzászólások

Szólj bele, na! - Tusványos

A beszólás joga

 

Ma már két tinédzser egy-egy okostelefonnal és egy szélessávú internethozzáféréssel meg tud szorongatni egy polgármestert. Ez a beleszólás szabadsága...

– hangoztatta fennen egy szakállas bácsi Tusványoson.

Hát igen, ez afféle olaj a tűzre. A fiatal nemzedék bátorításának álcázott összekacsintás egy korántsem tiszta és egyértelműen pozitív jelenséggel. Jóleső biztatás és hátbaveregetés: így kell ezt csinálni. Ez a jövő. Nincs mit tenni, csak így…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 23, 2017, 9:03am — 2 megjegyzés

Uborkaszezon

Édes teher

 

Kezdetnek néhány fantáziadús tanács unaloműzéshez a világhálóról:

Ha megkérdezik a játszótéren, melyik a te gyermeked, válaszold azt, hogy még nem választottam...

Menj be egy ruhabolt öltözőjébe. Néhány perc múlva kiabáld, hogy elfogyott a vécépapír...

Amikor egyedül vagy…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 8, 2017, 5:04pm — Nincsenek hozzászólások

Ahol a papok táncolnak

Paptánc

Ilyenkor, papszentelések, primíciák idején megszaporodnak a „papi lakodalmak”, mulatságok, táncra perdül a „násznép”. Vannak akik alig várják ezt az alkalmat, hogy kiengedjék a gőzt. Meg aztán lehet csodálkozni, botránkozni, könnyű pletykatéma is.

A ’89-előtti zártkörű, visszafogott elsőmisés ünneplésekhez képest a mai bulik már sokkal el- és felszabadultabbak lettek. De mindig is…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Június 29, 2017, 7:25pm — Nincsenek hozzászólások

Vadkender

Kannabisz és szex

 

Ebben az önmagából kifordult, értékeitől és elveitől meg/fel- és elszabadult világban már nem feltűnő, ha a kivétel szabállyá lesz, és mozdony nélküli szerelvényként rohan az öngyilkos lejtőn a szakadékba.

Ezt jelzi a minap felröppent sajtóhír is, mely szerint Magyarországon, ahogyan másutt is, legalizálni szeretnék a marihuánát. Jövőre Kanadában, aztán majd hozzánk is érkezik az „újdonság”. Hisz alapvetően egy gyógyszerként is…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Június 9, 2017, 12:10pm — Nincsenek hozzászólások

A Lélek ugyanaz...

Pünkösdvasárnap

 

 

   1. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni. (ApCsel 2, 1-11)

   Pünkösd ünnepének görög megnevezése (Pentekosté=50.) a zsidó húsvét utáni ötvenedik napra utal. A pünkösdi csodás események leírása valószínűleg az első nyilvános beszámoló az apostoli igehirdetésről. A szétoszló lángnyelvek, a szélzúgás, valamint, hogy az apostolok „lelkes” arám nyelvjárású beszédét az összesereglett…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Június 4, 2017, 9:54am — Nincsenek hozzászólások

Vigasztaló Lélek

Húsvét 6.Vasárnapja

 

  1. 1.    Imádkoztak értük… Rájuk tették hát kezüket, s erre megkapták a Szentlelket. (ApCsel 8, 5-8. 14-17)

   Az Apostolok Cselekedetének 8. fejezete Fülöp diakónus működését mondja el. A Saul által szervezett jeruzsálemi keresztényüldözés nyomán a szétszóródott keresztények mostantól „élesben” megtapasztalhatják a hit kockázatát, a vértanúságot, ám Szentlélek jelenlétét is. A frissen megtért szomszéd népek…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Május 21, 2017, 9:06am — Nincsenek hozzászólások

Cacziki

Szavazósdi

 

Egyik internetes hírportál eképp állítja be válaszait arra a kérdésre, mi teszi tönkre a családokat: külföldi munkavállalás, bizonytalan anyagi körülmények, időhiány, alkoholizmus, családon belüli erőszak, depresszió, melegházasság...

Ezekre lehet kattintani. Valóban, mindegyikben van valami. Amelyik szó a legtöbb pontot kapta, az vezet. Az az igazság. Mert hát a többség – legalábbis az olvasók többsége – ezt szavazta meg. Ez így…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Május 17, 2017, 9:54am — Nincsenek hozzászólások

Kapucni, csador, napszemüveg

    Mindhárom véd. Őrzi az inkognitódat. Nem látják az arcod. Nem érzékeli más, hova nézel, mire figyelsz. Jó a megtévesztésre. Álarcnak is. Attól, hogy hősködsz, attól még sunyi vagy. Takarózol a vallási kultúrákban eredetileg más funkciót betölteni hivatott viselettel. Nincs merszed nyílt sisakos támadásra. Nincs gatyád tiszta szemmel, nyílt tekintettel, felemelt fővel előállni: nézzétek, én vagyok! Tokkal, vonóval. Nem…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Május 3, 2017, 3:11am — 1 megjegyzés

Vallomás az első szerelemről

Ha csökken az első szerelem intenzitása, érdemes megállni és visszapörgetni: mi vezetett ide. Még inkább érdemes visszatérni ilyenkor az első lángoláshoz, a kezdeti lelkesedéshez. Szent Pál írja „lelki fiának”, első utódjának, Timóteusnak: éleszd fel magadban a kegyelmet, amelyet kézföltételem által kaptál. (2Tim 6) Ezt szokták tenni a házasok is, kerek évfordulók alkalmával.

     Pappá szentelésem 25. évfordulóján jómagam is erre érzek késztetést. Erre kötelez…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Április 23, 2017, 11:51pm — Nincsenek hozzászólások

Örvendezzünk!

Felébredni az álomból

       Évenként visszatérő nagyböjti zeneélményem, ha újrahallgathatom az 1970-es Tim Rice-Lloyd Webber művet, a Jézus Krisztus Szupersztárt. A zene hangulata, a melódiák, harmóniák és a profi előadók átélt hangjai szinte fordítás nélkül is jelzik a darab lüktetését, a szöveg mondanivalóját, magukkal ragadnak, mintegy beemelve Jézus szenvedéstörténetébe. A napokban (újra) megnéztem a musicalből…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Április 15, 2017, 5:01am — Nincsenek hozzászólások

Becsszó

Élt Firenzében egy ífjú, aki durvaságáról és kegyetlenségéről volt híres. Ez az ember azután Gottfried de Bouillon oldalán mint kereszteslovag indult a Szentföldre. Amikor a hadvezér után a legelső lovagként, először ért a Szent Város, Jeruzsálem várfalára, jutalmul azt kapta, hogy a szent sír lángjánál legelőbb ő gyújthatja meg gyertyáját. Ezután könnyelműen, tréfálkozás közben, társai előtt ígéretet tett, hogy ezt a lángot kioltatlanul…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Április 3, 2017, 6:51am — 2 megjegyzés

Dilemmák - Isten néma marad?

A Némaság c., az egyik jövő évi Oscar-esélyes film komoly törésvonalak mentén vezeti a nézőt. Most derült ki Scorsese miért dolgozott huszonnyolc évig rajta. Ritka érzés, hogy a mozit templomnak érezzük, de aki ebbe a három órás kalandba bemerészkedik, az nem tudja kivonni magát a film hatása alól.

Egy újságírónak azt is nyilatkozta:„Az ötletek jönnek-mennek, de ahogy öregszünk, a bennünk felmerülő kérdések még több kérdést vetnek fel. Ez az, ami igazán foglalkoztat.…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Március 25, 2017, 3:00pm — Nincsenek hozzászólások

Március 8-ról-másképp

Az rendben van, hogy március 8-án a nőket köszöntjük. Ám e nap kalendáriuma ritka különlegességekről is árulkodik. Ha visszautazunk az időben cirka ötszáz évet és spanyol felségterületre tévedünk, kiderül: ezen a napon született és rá ötvenöt évvel ugyancsak ezen a napon halt meg az újkori egyháztörténet egyik…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Március 8, 2017, 5:30am — Nincsenek hozzászólások

Kinyílt a hóvirág

 Hazafi(as)ság katolikusként...

 

Egyszerre dühít és elszomorít katolikus hetilapunk egyik vezércikkének alapgondolata. Ugyanis az ígéretes cím után a szerző nem válaszol, hanem elkeni a témát. Langymeleg következtetéssel áttolja a választ az olvasóra, miközben azt sugallja, hogy az „ellenfelek” érzékenysége, ez esetben a „közjó” mindenekfelett álló. Nem járható út ugyan a szélsőség (sem a kozmopolitizmus sem az elvakult nacionalizmus), de azért ha valaki…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Március 4, 2017, 9:08am — Nincsenek hozzászólások

Méhecske

Repülj!

 

Dr. Kőműves Zsolt kaposvári professzor egyetemi jegyzetében bukkantam egy szokatlan töténetre. Egy állatiskoláról szól, ahol négy kötelező tantárgy van: úszás, futás, ugrás, repülés. Ezt mindenkinek el kell sajátítania. A kacsa úszásban volt jó, még a tanárnál is jobb. Futásból épphogy kijött az elégséges, az ugrás egyáltalán nem ment neki. Annak érdekében, hogy több időt fordíthasson az ugrásra, elengedték neki az úszást. Hamarosan már jöttek az…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Február 20, 2017, 6:30am — Nincsenek hozzászólások

Titkok

Őrizd a titkod

 

 

Konfidenciális, inkognitó, álnév, kém, besúgás, fedett ügynök, leleplezés, diszkréció, titkosírás, magánügy, nyilvánosság, tanúvédelem, zárt rendszer, titkos beavatás, védett terület, klauzúra, üvegzseb-program, átláthatóság, kiszivárogtatás... Nincs ezekben semmi titok. Vagy mégis? Mi a közös bennük?

Egy neve elhallgatását kérő képviselő úgy nyilatkozott..., beépült a rendszerbe majd kiszivárogtatta, lásd…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Február 3, 2017, 9:50am — Nincsenek hozzászólások

Soffer úr

Navéta

 

Feszengve toporgott, nyüzsgött a busznyi nép a peronon. Egyesek lerakták táskáikat a szegőkőre, mások hátizsákjukon ülve „szivaroztak”, akadt, aki a friss, még meleg bolti házikenyeret kezdte meg, s „falatérozott”. A buszállomás lassan benépesedett. Érces tavaszi szél csapott az arcokba, érezni lehetett a Hargita fagyos, csípős hidegét. A távolból jól kirajzolódtak a hegycsúcson fehérlő hófoltok. Az biztos, messze járt még a…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Január 30, 2017, 2:53pm — Nincsenek hozzászólások

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek