Ősz van



Dobrai Zoltán 2008. 09. 10.



Már deresek a reggelek a völgyben,

És hideg köd is terjed szét napközben,

Ökörnyál cikázva fut szét a kórón,

Nap sem süt olyan nyáriasan forrón.



Néma csend uralja sárguló tájat,

És nem találni sok dalos madarat,

Elmentek messze földre, csapatokkal,

Elvitték tájunk emlékét magukkal.



A határ is eldobta zöld levelét,

Fázósan várva a tél zord hidegét,

Nincs már ember, aki örömet… Folytatás

Az én sírom.

Dobrai Zoltán 2007. 02. 17.



Dudva s csalán borítja sírom,

én azt soha, látni nem fogom,

fejfám korhadva, dőlve áll,

nekem akkor már ez sem fáj!



Nevem elmosta az enyészet,

anyakönyvemben megnézheted,

ki is voltam, miért éltem?

Akkor nem számít a lényem!



Mit hagytam hátra, útókornak?

Nincsenek kik, elszámoltatnak,

éltem, voltam és meghaltam,

de nem sajnáltam önmagam!



Itt én nyugodni nem… Folytatás

Ha álmodom



Dobrai Zoltán 2010-08-29



Ha álmodom, hegyekkel álmodom,

Kárpátok ölelnek, betakarnak,

Fölöttem őrködnek, vigyáznak,

Ők tudják, öröké haza vágyom!



Míg alszom, lelkem vihara nyugszik,

Nem bántja senki, durván nem sértik,

Haza hazámból addig sem küldik,

Sötétben magyarságom nem kétlik.



Fenyők égig érnek s engem féltnek,

Vad hidegszeleknél jobban óvnak,

Azoktól kik sunyin megaláznak,

Fajtámba… Folytatás