Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

December 2013 blogbejegyzések (52)

LAPOK NAGYAPÁM NAPLÓJÁBÓL

Névjegy

        

Im…

Folytatás

Írta Ilyés András Zsolt December 6, 2013, 8:09pm — 2 megjegyzés

Decemberben, Karácsony előtt

   A lelkes, a diákokért tenni akaró tanárnő, Borbála az iskolaigazgató részéről csak kicsinyes gáncsoskodással találkozott. Többi kollégái értetlenül, s kissé aggodalmaskodva figyelték kettejük párbaját. Nem volt kétséges, hogy tanulói körében megnyilvánuló népszerűsége is közrejátszott az igazgató ellenséges megnyilvánulásaihoz. Nem mulasztott el egyetlen alkalmat…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba December 6, 2013, 2:35pm — 6 megjegyzés

Egy versem

Micel rég írtam ide bármit is, ezért úgy gondoltam, hadd frissítsem fel pár sorral az ittlétemet:

Késői gondolat

Magamból szőttelek nagyra, gondolat.

Sajnos késői lettél, mint a fondorlat,

Mert hiába próbáltalak valósággá tenni,

A dolgoknak néha másképpen kell lenni.



Szép lettél, mint a frissen sült kenyér,

S bár vigyort adsz cserébe a könnyeimért,

Gonosznak mégsem nevezhetlek,

Csak talán egy kicsit…

Folytatás

Írta Ördög Atilla December 6, 2013, 10:56am — Nincsenek hozzászólások

Foszladozó szerelem

Atyámfiai, mire remegő betűim eléd tárulnak, apró figyelmedért esedezve, már csak emlék lesz a Mikulás olcsó kályhafestékkel színre fújt virgácsa. Emlék lesz az emlékezés is a meglehetősen gyászosra kerekedett 2004 decemberi magyarországi népszavazásra is, amikor Petőfi híres, rabságra avagy szabadságra vonatkozó kérdését „tesó vagy nem tesó”-ra pestiesítettük és nagyjából ilyen stílusszinten válaszoltunk rá. Vagy nem válaszoltunk.

Emlék már a Nagy Menetelés, az első becsületes, telet…

Folytatás

Írta Kercsó Alpár December 6, 2013, 10:37am — 12 megjegyzés

MIKULAS

MIKULAS .Van nekem egy jo baratom .Ugy hivjak hogy Mikulas .O a legjobbik baratom .Nincs is olyan senki mas .Minden evben meglatogat .Megnezi hogy jo vagyok?.S ajandekot az szerint hoz .Szotfogado hogy vagyok .Megpucolom cipoimet .S az ajtoba kirakom .Mig kozben az erkezeset az ablakbol bamulom .Eltelik egy jo fel ora .Es az ajton kilesek .Jart-e nalam a Mikulas .S hozott-e mit kedvelek ?Ott jart nalam en ugy latom .Mert tele a ket cipo .Edeseggel es jatekkal .Megrakta azokat O. Koszonom…

Folytatás

Írta kelemen antal December 5, 2013, 7:01pm — Nincsenek hozzászólások

Hamlet monológja - Ahogyan én értelmezem-

Hamlet monológja

- Ahogyan én értelmezem-

Írta:Attila-benczi

Enni vagy nem enni: ez itt a kérdés.

Nemesnek lenni, jó. Nem korog a gyomor.

De mit tehet az,akit sújt a nyomor?

Természet-tépte rongyokba bujkálni,

szembeszállni csaholó kóbor kutyák

hadával, kik az utolsó morzsádat

szádból készek kikapni.

Fegyvert ragadni, ami egy csonka

bot mi hátadon tört ketté,

mikor penészes kenyeret

az út porából szedtél.

Elaludni lenne…

Folytatás

Írta Attila Benczi December 4, 2013, 5:42pm — Nincsenek hozzászólások

Virág Világ

     dalszöveg

 

      Nézz körül a Világban

      Csillag -szilánk világba

     …

Folytatás

Írta Pintye Tamás December 3, 2013, 11:48pm — Nincsenek hozzászólások

Cseresznyevirág

Cseresznyevirág
Írta: Attila-benczi

Cseresznyevirág mézédes
könnycseppjeiből fonok
csókolni való nyakad köré
azúr színű gyémántláncot.
Amikor a nap sugarai megtörnek
rajta,színes felhők borítsák
kerek vállad,hogy megpihenjek
rajta,mint hosszú útról hazatérő
vándor,ölelésed melegétől
fáradt lelkem megnyugvást talál.

Írta Attila Benczi December 3, 2013, 9:43pm — Nincsenek hozzászólások

NAGYTATÁM MESÉINEK TITKA: a valóságra alapozott mesék

   Kisgyerek koromban sokszor aludtam nagytatáméknál, mert szerettem, ahogy a nagyiék meséltek. Ösztönösen hajtott az érdekességek, izgalmas kalandok mesélésének meghallgatása. Sokszor hallgattam végig ugyanazon történeteket, és mindig megvolt a varázsa: örömet, egyfajta lelki erőt tápláltak belém, így képes voltam fontos továbblépésekre a mesélés útján. Például ezeket a történeteket megírtam, hogy mások is…

Folytatás

Írta Ilyés András Zsolt December 3, 2013, 6:59pm — 7 megjegyzés

Szár ó góly...

   Veteményes kertnek használták nagyapámék, csak az alja táján mindig tele volt kővel. Arra ment a római út fiam, mondta nagyapám, tudod egész régen még a római időkben is bányásztak sót, itt a mi falunkban, és azt monták a régi öregek, hogy az út itt a patak mellett haladt fel a Hegy felé. Kolozsvártól 22 km-re a „Hegy” mögött fekszik Kolozs, ma a falu sóbányája emlék, sósfürdője nagyon látogatott.

   Ebben a faluban sok a vallás, legalább hat és sok a nemzetiség, legalább három.…

Folytatás

Írta Bíró Ernö December 2, 2013, 7:31pm — 11 megjegyzés

HATHÁROM!

                                                     

                                                              HATHÁROM! 

 

                                                     A 60. évforduló tiszteletére.

                              

                                                  - Mariánum – Kolozsvár. – XV.

 

       ...Puskás lő, gól! – ordította Péterke, miután néhány csel után sikerült bevágnia a labdát mellettem a kiskapuba.…

Folytatás

Írta Barta László December 1, 2013, 7:36pm — 6 megjegyzés

Tél gyermeke

Tél gyermeke

Írta: Attila-benczi

Itt áll, mellettem szótlan

vértelen,komoran.Nem értem.

Kezemmel felé nyúlok

hangosan kacagok,

a csendet hallgatom,

semmit tapogatom.

Nem látom,csak érzem,

tekintettétöl megfagy a vérem.

Körülöttem mások is csak

érzik, ezért csalódottak.

Van itt valami,megfoghatatlan.

Nem tudom mi,alaktalan.

Ott állok a ködben,egyedül,

lassan testem kihűl.

Megértettem: Ő csalt tőrbe,

csak…

Folytatás

Írta Attila Benczi December 1, 2013, 7:04pm — Nincsenek hozzászólások

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek