Csak ült a Duna partján. A bágyadt tavaszi nap próbálgatta erejét, néha megcsillant a lassú víztömeg millió taréján. Ő meg csak ült, révedezve nézte. Pislogni is elfelejtett. A ráncok közepén ülő szemeiben néha visszatükrözött a víz. Nézte, nézte a vizet.

Ugye, milyen csodálatos pillanat? Az ember kicsit szégyenkezik, mintha benyitott volna valakinek a hálószobájába, az intimitásába, belepillantott a lelkébe úgy, hogy engedélyt sem kapott rá. Mégis magával ragadja a csoda, a…

Van úgy, hogy az ember halad, csak halad a kis szürke útján. Minden nap, semmi nem zökkenti ki a szürkeségből. Csak halad. Fakulnak a színek, halkulnak a hangok, erősödnek az érzések, hogy valami nincs rendben. Valami hiányzik. Sok baj, megoldásra váró probléma, nehézség, ki törődik a színekkel? Ki veszi észre, hogy a benzinkút oszlopa nem sárga? Hogy eltűnt a piros csík róla, az egész valami meghatározhatatlan, észrevétlen masszává zsugorodott?

Aztán hirtelen kisüt a nap. Az…

- Manci! – harsant a hang az apró házban. Az ajtó tárva-nyitva, apró kis legyek lejtették boldog táncukat a beszűrődő napfényben. Meleg volt, pokoli meleg. A nap nem fukarkodott.

- Manci, Mancííííí – kiabált türelmetlenül az öreg, rozoga létra tetejéről.

- Jövök már, Pistám, jövök.

Apró, hajlotthátú kis öregasszony toporgott a létra alá.

- Itt vagyok – mondta nyugodtan.

- Add már ide azt a szöget, olyan nehezen mászok fel meg le – dohogott az öreg a létra…