A kor érdeme

A kor nem érdem, csak állapot – mondogatta nagybátyám, mikor serdülő fiamat tréfásan némi irántam tanusítandó tiszteletre igyekeztem rávenni. Ha másért nem is, hát idősebb mivoltom okán…  Ilyenkor természetesen rögtön kibuggyant belőlem a már-már Oscar-díjra is méltán feljogosító tiltakozási roham, miszerint a tiszteletet ezernyi más érdemem miatt is teljes joggal követelem, nem pusztán a sokkal több pár kitaposott cipő meg a köbméterekkel több ellapátolt…

Mert a Jóska az Jóska!

Volt egyszer, hol nem volt, még a csúnya, sötét és hideg szocializmusban, a hős román hadseregben egy ezredes, akinek a neve, persze románosan kiejtve, kísértetiesen hasonlított az én családnevemhez. Miután azokban azidőkben is éltek emberek, jók, rosszak, és az őket kordában tartó rendszer is végtelennek tűnően virágzott, minden épkézlábnak nyilvánított ifjoncnak részt kellett vennie a hon megóvásában, ha netán botor és sunyi szándék…