Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Július 2016 blogbejegyzések (17)

Kortárstalálkozó Sáromberkén

Július 24.-én a 65 és 7O évesek kortárs találkozójára került sor Sáromberkén, mely a Teleki kastély-i iskolában, a Ref. templomban és a felújított Művelődési Otthonban zajlott.Meghívónk "szavára" a két korosztályból 36 személy válaszolt, de volt, aki párjával jött, így összesen 56 személy töltött egy kellemes napot szülőfalujában. A lélekre…

Folytatás

Írta Berekméri D. István Július 30, 2016, 10:31am — Nincsenek hozzászólások

Újjászületés

Zs. Emerenciának nem ez volt az első szívgörcse. Korábban már ötször újraélesztették az orvosok. De nem tudott nyugodni. Sokat vállalt, a gyermekeiért élt-halt, mit sem törődve szíve állapotával.

          Most sem akart meghalni, csak elfogta egy fojtó rosszullét. Mintha présbe szorították volna mellkasát. Aztán elájult. A kórházban órákon át küzdöttek az életéért.

           Három hete fekszik a nagyvárosi klinika intenzív osztályán. Mióta kihozták a műtőből, állandó…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 30, 2016, 9:24am — Nincsenek hozzászólások

Elek is tapsolt 2

 

   Csöndes esküvő volt a Rozál és Tibor esküvője. Csak a családtagok, szűken harmincan ültek be az anyakönyvi esemény után a Fényes külön termébe. Ötfogásos ebédet rendelt a meghívottak részére a családfő – Rozál édesapja, Nagytelekdi Tamás. Előétel, húsleves – a hagyományos -, sültek, vargabéles és asztalbontás előtt fagylalt, vagy puding-kehely.…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Július 27, 2016, 3:37pm — 2 megjegyzés

A hold sarlója

A hold sarlója

Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)

Mögöttem a lenyugvó hold,

sápadt fátyla ezüstszínbe

borítja be a hajnali harmat,

vízcseppjeitől áztatott járdát.

E titokzatos fénytől, másképpen

látom magam körül a tárgyakat

s mellettem elhaladó, fénytelen

tekintettel, rám meredő embereket.

Hogy mit látok s mit érzek-

Nehéz lenne megmondanom.

Csak rám tört egy furcsa érzés,

valami van, amit még nem értek.

A hold sarlója…

Folytatás

Írta Attila Benczi Július 24, 2016, 2:53am — 1 megjegyzés

Rámenős lobbi

 

Jézus hullámhosszán

Évközi 17. vasárnap

 

 

  1. 1.     Ábrahám közbenjárása (Ter 18, 20-32)

Ma nem divat kollektív felelősségről, vagy bűnösségről beszélni, de Ábrahám idejében még így vallották az emberek: egy mindenkiért, s mindenki egyért. Igaz itt a szentírót nem az egyén sorsa érdekli, hanem, hogy az mennyire hat ki a közösség életére. Ezért Ábrahám „lobbizása”, közbenjárása, az ószövetség Istennek…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 23, 2016, 9:21pm — Nincsenek hozzászólások

Testi-lelki

Az irgalmasság cselekedetei

 Támpontok egy lelkigyakorlathoz

 

 Az irgalmasságról

          Az irgalmasság nem mozgalom: inkább cselekvés és befogadás. Irgalommal fordulok mások felé, s magamat képessé teszem, hogy Isten irgalmát befogadjam. Ma nem divatos irgalmasnak lenni: könyörtelenül szókimondónak, korrektnek, igazságosnak annál inkább. Zéró tolerancia azzal szemben, aki…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 18, 2016, 9:00am — Nincsenek hozzászólások

A szerelmem

A szerelmem
Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)

Verítékben fürdik,
teliholdas éjszakán...
Legyőzött engem,
nyakamba lehel,
meg is érdemeltem...
--------------------------
Fejem, simogató karjában,
megpihen...

Írta Attila Benczi Július 17, 2016, 8:30pm — Nincsenek hozzászólások

Elek is tapsolt 1

  

Azon a gyűlésen kezdődött minden, bár nehéz azt eldönteni, hogy valami mikor kezdődik, és mikor végződik. Hiába írunk le egy időpontot, mert előtte is történtek jelentős események, utána is.

   Minden esetre a Művelődési Palota nagyterme teljesen megtelt. A tanári kar a földszinten foglalt helyet, az első sorokban a professzorok,…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Július 14, 2016, 6:30pm — 5 megjegyzés

Amíg ön alszik...

   Nagy gyár volt az, területe több száz hektár, mert ugye nálunk abban az időben minden nagy volt, mint ahogy a cipészlegényből lett főtitkárunk is folyton nagy akart lenni. Hát így nagy gyárakat építtetett, s hogy abban az időben exportra dolgoztunk, az csak nyilvánvaló volt. A fél Európa tőlünk vette a Piramidont meg a Faringoseptet! 

   Abban az időben egy…

Folytatás

Írta Bíró Ernö Július 12, 2016, 10:06pm — 2 megjegyzés

Mosolyogj!

Egy perc humor – uborkaszezonban

 

Gyereklicit

– Az én édesanyám szebb, mint  Angelina Jolie.

– Az én édesapám erősebb, mint Van Damme.

– Az apukám már tízszer nyert lottó ötöst!

– De az én apukámnak már három felesége is volt. S egyikük sem édesanyám.

 

Önérzet

Szörnyülködve hallja a rabbi, hogy egy fiatal zsidó éhen halt.

– Egy zsidó nem halhat éhen! – kiáltotta felindultan.

– Miért nem jött el…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 12, 2016, 9:36pm — Nincsenek hozzászólások

Irgalom a hétköznapokban

  Ki az én felebarátom?

Évközi 15. vasárnap

 

 

  1. 1.     Hallgass az Úr szavára (Mtörv 30, 10-14)

Mózes utolsó beszédében arra buzdít, hogy a lelkünkbe írt isteni törvényt tartsuk meg. Az ún. vallástalan ember is érzi és felismeri a lelkiismeret sürgetését. Lelkünk nyugalma, boldogságunk is azon áll: megtartjuk, vagy elutasítjuk.

 

  1. 2.     Benne teremtett mindent a mennyben és…
Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 10, 2016, 10:07am — Nincsenek hozzászólások

Most, ujjaim között, egerek ugatják a holdat

Most, ujjaim között, egerek ugatják a holdat

Írta: Attila-benczi (Dawn Bat)

Előttem térkép, olyan, mint egy szánalmas vérkép,

fehér és vörös vérsejtek cikáznak ide-oda,

néha a vörösek "v" alakzatot öltve, mint a légió,

lándzsahegyként szelik ketté a fehéreket...

Az örök harc, még itt is egy oly világban,

amiről szinte semmit nem tudunk, de általa

élünk, lélegzünk, s néha megjelenik arcunkon

egy mosoly, amit oly hamar felvált szemünkből…

Folytatás

Írta Attila Benczi Július 9, 2016, 5:12pm — Nincsenek hozzászólások

Pásztorok nyelvén

   Elmúlt a szombat délután, estébe hajlott az idő. Gondterhelt volt a tiszteletes homloka, nagyon gondterhelt. Már két hónapja megkezdték a felkészítőt a konfirmálásra. 

   A buzgóbb hívek gyermekei bizakodással jöttek, sőt, itt voltak elejétől fogva. Egy kis buzdításra a többi gyerek is begyült, de hogy a lelkén ne száradjon, azért elővette a baptistoriumot is,…

Folytatás

Írta Bíró Ernö Július 6, 2016, 10:32pm — 2 megjegyzés

Bocskorpénz

Tóni

Foszlott kabátujjából kilógott a keze. Hanyagul lóbálta előre-hátra, s tramplisan lépkedett a kocsma felé. A toronyóra mánusa mindjárt delet mutatott. Torka majd kiszikkadt a hőségtől. Erőst szerette a konyakot. Azt az egyfélét, amit a sarki lebújban árultak. Aztán mégiscsak rum lett belőle. Jó volt meghúzódni a kocsma hüvösében. A pincér „nagyasszony" gyerekkora óta ismerte Tónit, így azon sem lepődött meg, amikor nagy izgalmában…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 6, 2016, 5:24am — Nincsenek hozzászólások

Ha én nem volnék - Tamás Tomi és a márványtömb -

"Ha én nem volnék, a világ megváltozna? Szavaimmal erőseb lenne a hit, ami még megmaradt?

---""---

Régen szerette a Karácsonyt, este kiürülnek az utcák, majd mindenki családi környezetben ünnepel. Igen, valamikor ilyenek voltak azok az esték... Állítólag olyankor kevesebb volt a rossz szó, a rossz gondolat.

Nagyon régen volt, amikor együtt volt a család, s ott voltak a barátok, még ha nem is imádkoztak, egyszerűen, boldogok voltak s ez által mindenki kiegyensúlyozottabb,…

Folytatás

Írta Attila Benczi Július 3, 2016, 8:00pm — Nincsenek hozzászólások

Esni fog

Esni fog
árnyékba boruló pillanatok
folyónk

partot tépve árad…
Folytatás

Írta Kósa Márta Július 2, 2016, 7:45am — Nincsenek hozzászólások

Brexit

Esély a szabadságra

 

 

          A britek kiszavazták magukat az unióból. Szabadulni akartak a többszörösen nyolckarú polip fojtogató fogságából, mert még van bennük egy kis életösztön. A jobbik részt választották – fogalmazhatnánk biblikusan. Elegük lett a mindent megengedésből, a migráns-ügyben látott tehetetlenségből, s behúzták a vészféket. Egyelőre még az sem zavarja őket, ha a kereszténység ellenes brüsszeli dominancia az angol nyelvet is…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 1, 2016, 1:25am — 1 megjegyzés

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek