Völgyi Mária és Barabás Gergely. Így hívták a dédnagyszüleimet.

Le kell írnom, mert ez a bolond, rohanó világ hatalmas ellensége annak, amit úgy hívunk: család, felmenők, gyökerek. Egyre inkább úgy tűnik, gyökértelen gazokat akarnak nevelni generációkon át azért, hogy az első kósza szellő felkaphassa és tovalibbenthesse őket.

Ám sokan közülünk erős, szívós gyökerekkel rendelkeznek. Mi ismerjük és tudjuk az anyaföldet, ha kell, ezer gyökérrel szívjuk magunkba…

Csodálatos világot élünk. Finom kis sztárocskák igen szerény mentális képességekkel megáldva, a diplomások vagy születetten értelmesebbek közül is csak a meghökkentő dolgokat művelők kerülhetnek előtérbe.

Ékes példája ennek a szomorú tény, hogy kiskamasz gyerekek sztárpszichiáter előadását kellett meghallgassák. Iskolai program, kötelező megjelenés. A meglepetés természetesen nem marad el.

A sztár úr kilép a színpadra és kiszúrja a "renitenseket". Persze nem…

Rájuk emlékezünk. Akik elmentek. Szépen, csendben. Ki egyedül, ki kezet markolva, de elmentek.

Egész évben velünk vannak. Eljönnek hozzánk, ahányszor csak eszünkbe jutnak. Minden kósza gondolat a rohanásban egy találkozó. Minden jajszóba sűrűsödő kínban ott van a találkozás. Csak szólunk és jönnek. Aztán egy évben egyszer visszaadjuk a látogatást. Mi megyünk Hozzájuk. És abba az egy napba, annak is pár órájába próbáljuk belesűríteni az egész éves hálát,…