Ködös este, szürke hétköznap. Munkának vége, irány az otthon. Az édes otthon. A villamoson a nap végéhez méltó hangulat: álmos emberek, ködös pillantások. Már majdnem belesüppedtem a puha, szürke légkörbe, amikor éles hang ébreszt a valóságra:

- Julikám, üljünk le, ott van egy kettes szék.

Hátrapillantok. Idős hölgy, vidám kis zöld kabátban. Szatyrát lóbálva teper át a villamos végéből az elejére. Közeledik, izgatottan csettint, majd lecsap a zsákmányra: beáll…

Megdöbbentő hírt olvastam: egy áruházban több nyugdíjas is kutyakonzervet vásárolt magának. Értsd: saját fogyasztásra. Kutyájuk ugyanis nincs.

Bevallom, elsőre majdnem elsírtam magam. De hirtelen elindult a tarkómból az a kis zsibbadás, melyet talán még székely dédapámtól kaptam titkos örökségül a génjeimen át, s amely mindig megelőzi a „bicska kinyílását”. Rájöttem, nem sírni kell, hanem törni-zúzni, ököllel asztalokat ütni, hogy meghasadjanak s a lábukon többé meg ne…

Élünk, szaladunk, rohanunk. Néha nem is törődünk egymással, csak megyünk, hajtjuk, terelgetjük erőltetett menetben a hétköznapokat. Aztán van az évben néhány alkalom, amikor a szürke hétköznapokon rés nyílik, megtelik fénnyel, szeretettel. Ünnep. Karácsony. Ilyenkor mindenki fokozottan figyel a családjára, igyekszik meleg hangulatot teremteni a dobozban, melyet otthonnak hívunk.

Vannak esetek, amikor az ember észreveszi, nem tudja nem észrevenni, hogy az ünnep mindenkinek…