Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Augusztus 2011 blogbejegyzések (19)

A tuja





Mindmáig szereti a tuját atyánkfia, végig ki is tartott az egyetlen, magnak meghagyott mellett. Nagyon megörült hát a hírre, hogy ismét szaporítják, rövidesen már kettő lesz belőle, ráadásul telepítését az Unió is támogatja (nem úgy, mint a másik idejében, amikor egyre csak ritkították). Még jól emlékszik, éppen 10 éves volt mikor felújították, nyomvonalát szép kavicságyba rakva a Péterfia mindkét oldalán. A szakaszhatárnál szállt…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Augusztus 28, 2011, 8:00am — 13 megjegyzés

Berlin

2011. Augusztus 26. Berlin. Az Alexanderplatz olyan, mint több évvel ezelőtt, körülötte mindenféle árkot áskálnak, de sokkal több a szemét. A sarkon leértékelt könyveket árulnak, mint akkor, csak most drágábban. A szuvenír és bóvliárusok, ugyanúgy árulnak, de ők is drágábban. Egy kéregető nő ugyanúgy odajön hozzám gyerekkel a karján ennivalóra kéregetni, mint akkor,csak most…

Folytatás

Írta Bálint Mária Augusztus 28, 2011, 1:17am — 5 megjegyzés

Erdély

 

Erdély

Melléklet:

 



Dobrai Zoltán 2006. 03. 01.



E szó és táj, mást jelent, mint neked,

mert nekem sokkal szebb és kedvesebb,

kies vagy hideg s rideg táj neked,

nekem Szenet Otthon és Hűhaza,

oly boldog örömmel vágyom vissza!

Neked a nyár is sokkal…

Folytatás

Írta Dobrai Zoltán Augusztus 26, 2011, 8:57pm — 1 megjegyzés

Ha kérdeznél

Ha kérdeznéd

Ha kérdeznéd, elmondanám neked, mennyire meglepődtem, mikor a konyhámban elmondtad , megint gyermeket vársz. A kertben ugatott a kutya, a lányom az öccsét pesztrálta a teraszon, behallatszott, amint a kicsi döcögve nevet, a lányod meg ott szunyókált a babakocsiban a diófa alatt. Emlékszem, ribizlit passzíroztam a gyerekeknek, és mikor kimondtad, megbillent a kezem, aztán néztük, amint a ribizlik apró vércseppekként szertegurulnak. Nem néztél rám, a ruhádat igazgattad,…

Folytatás

Írta Szilágyi Perjési Katalin Augusztus 26, 2011, 8:56pm — 5 megjegyzés

Hatvan felé

Hatvan felé …



Öregszünk. Távollátó, olvasó, munka szemüveg lapul a táskában. A szemorvosi szakvéleményt már betéve tudjuk. Egyre rosszabb a látásunk, bosszankodunk, hunyorgunk, néha tényleg túl rövidnek bizonyul a karunk.

De cserében, mintegy kárpótlásul a múló élettől, kapunk egy másik fajta, egy belső látást, melynek semmi köze a dioptriákhoz.

Ez egy… Folytatás

Írta Bartha Terike(szül.Gellér Terike Augusztus 25, 2011, 3:34pm — 9 megjegyzés

Mi lesz veled, Zolika?





 

Ritkásan találkozunk, néha esztendőket is átugorva, de ilyenkor, pár pohár bor mellett, csendesen beszélgetve, mindig közös hullámhosszra lelünk. A kihagyott éveknek egyszerű okai vannak. Nemzedékemét, a „ratkósokét” a hatvanas évek elejének erőszakos téeszesítése kisöpörte a faluból. Szemlét tartva egykori társaim felett szomorúan állapítom meg, hogy…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Augusztus 21, 2011, 9:54am — 8 megjegyzés

Kaland.

 

Kedves Bátyám! Hála légyen az Istennek, fiatal suhanc koromban a motorozás vala a nagy szenvedélyem, nem pedig a korhelylevesivás az esténkénti nagy piálások után – mint megannyi t...nyos – pardon! tizenéves- , Istenes szülőktől szeretetben fogant, de Istentől az alkoholban, nőben (és egyéb földi jókban) elrugaszkodott haveré. Jómagam, mivel akkoriban még nem valék átalesve a maturándusz ceremóniáján, az igazságos…

Folytatás

Írta Palkó János Augusztus 20, 2011, 11:29am — Nincsenek hozzászólások

Nyelvi örökségünk



 

Alak, értelem…

Értéke kincs,

Üzenet a kezdettől a mának,

Örökség, mellyel kezeskedik

A jelen a holnapnak.

 

Romboló sorvasztás

Vétkek halmaza,

Máglyára…

Folytatás

Írta M.Simon Katalin Augusztus 19, 2011, 9:39am — 2 megjegyzés

Pont , vonal , forma

Képet alkot , kép-ző-műv-ész ,vagyis az allkotó , ő képet , művet , ésszel , lélekkel , szívvel hozza létre .

    Pont , vonal , forma , szín , tér ... a művész kifejező eszköze. pontok egymásutánnisága hozza létre a vonalat . a vonal nyilt vagy zárt formát hoz létre .

Írta kasza imre Augusztus 16, 2011, 9:47pm — Nincsenek hozzászólások

Pista gróf csókja

 

  

A Nagysötétág poros, kátyús útján lassan poroszkált a szürke. Enyhe volt az emelkedő a cserjésig, nem kellett nagy erőt kifejtenie. A könnyű homokfutó a gazdasszonyával együtt sem jelentet nehézséget a pompás heréltnek. A bakon egyedül ült Weisz Gizi, ő hajtotta a lovat, s csöndben hallgatta a patkók tompa dobogását, talán…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Augusztus 15, 2011, 11:57am — 23 megjegyzés

Asszonyok és lányok





 

Manapság, autóbuszon-villamoson utazva, atyánkfia gyakran felejti szemét hatvan körüli asszonyok arcán. Milyen ismerős némelyik! Ez a szempár egy réges-régi össztáncon mosolygott rá a Bikában, az a még mindig huncutkás meg egy előadáson felejtkezett rajta pár évtizede, amaz, a kissé már szarkalábas pedig egy ötórai teán szemezett…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Augusztus 15, 2011, 8:48am — 4 megjegyzés

Jelen lenni a mában

Az élet csak "kulcsátadás".

Van aki helyben éli le az életét,

van aki távol kerül szülőföldjétől,

de mégis…

Folytatás

Írta kasza imre Augusztus 11, 2011, 10:12pm — 2 megjegyzés

Vasárnapi gondolatok:Több vagyok mint "azok"!

Csodálatos élménybe volt részem, otthon jártam, keltem, mozogtam, éltem gondtalanul. Ez akkor történik, amikor haza megyek, születésem és neveltetésem városába, ahol az életgyökereim eredeznek. Még akkor is, ha a 365 napból csak egy pár napra van lehetőségem. A sors úgy hozta, hogy helyet kellett változtatni, megtettem, és teszem a dolgomat ott ahova az élet sodort már bizony tizenhét éve. Mintha csak a tegnap történt volna. Csodálatos volt az utazás, éjszaka a sötét országúton.…

Folytatás

Írta Nyilasi László Augusztus 10, 2011, 9:00pm — Nincsenek hozzászólások

Nyelvelés





 

Ady Endre születésének 100. évfordulóján Ceausescu Romániájában a Magyar jakobinus dalát némi átigazítás után engedték csak elszavalni, imigyen: „Hiszen magyar, román, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad.” Hallom-olvasom, hogy újabban meg ifjú szomszédunk neheztel reánk, mert tótozzuk őket. Szegény Mikszáth, mit szólna most a szlovák atyafiak e névbeli…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Augusztus 9, 2011, 9:30am — 24 megjegyzés

A művész kiemel

A fény rajzol.mikor kinyitom a szememet észlelem a képet.itt minden részlet egyforma jelentést hordoz.A művész kiemel , hangsúlyt ad bizonyos részeknek-alkot

Írta kasza imre Augusztus 8, 2011, 10:02pm — 1 megjegyzés

Minek

Minek is  várom még

hogy bőröd bőrömhöz ér

karodban ringat majd el

újra…
Folytatás

Írta Kósa Márta Augusztus 7, 2011, 10:43am — 2 megjegyzés

Pista gróf és Weiss Gizi

 

Az esti szalonnasütés közben adomáztunk, hogy vidámabban teljen az idő. Szóba került ez is, az is. Főleg váradi hírhedt alakok, Urszády bácsi is, aki virtuskodásból három napig ivott a kocsmában, s mégse rúgott be, sőt ő vitte haza a társait is Guszti konflis fogatával. Hű, hogy csattogott a patkója az öreg paripának a váradi macskaköveken! Rózsika néni ki is szaladt…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Augusztus 5, 2011, 3:19pm — 3 megjegyzés

Dobozlakók

Dobozlakók

Valamikor, a ködbe vesző tavaszi hónapok egyikén Cili, házunk kék szemű úrnője szerelembe esett. Romantikus éjszakákon át hallgattuk a vakmerő trubadúrok epekedéseit az ablakunk alatt, ám felelős macskatartók lévén úgy döntöttünk, ne szaporítsuk a gazdátlan cicák számát, inkább igénybe vesszük az állatorvos szolgáltatását egy injekció erejéig. Röpke félórás kergetőzés után levadásztuk a padlásról, és láss csodát, a kis szúrás után Cili egy nap alatt visszaváltozott fetrengő…

Folytatás

Írta Szilágyi Perjési Katalin Augusztus 3, 2011, 9:37pm — 3 megjegyzés

Fesztiválországban





 

Atyánkfia ifjúságának máig emlékezetes élménye a Táncdalfesztivál. Akkoriban minden, valamit magára adó falusi kultúrházban, üzemi-vállalati klubban oltárszerű posztamensen villogott esténként a Kékes, a szocialista magyar nagyipar elektronikai csúcsteljesítménye. Nézte a fesztivált a fél ország, s szorított Cininek, az Illésnek, Harangozó Terinek meg Kordának. Hasonló, vagy tán még nagyobb…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Augusztus 3, 2011, 7:01am — 20 megjegyzés

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek