Advent. Gyertyák. Koszorú.

Lelked mégis szomorú?

Csalódott vagy, tán árva?

Haragszol a világra?

Megbántottak, fájt neked?

Utálod az ünnepet?

Úgy érzed, hogy hiába

Szült anyád a világra?

Csalódott vagy, keseregsz?

Nem szeretnek, s te szeretsz?

Hidd el, nem vagy egyedül,

Ha az ének felcsendül.

Koszorú, gyertyák, advent,

Hidd el, szép az élet.

A szeretet ünnepét…

            A nyolcvanas évek közepén egy marosvásárhelyi szakközépiskola padjait koptattam. Nagyanyám mindig arról álmodozott, hogy orvos leszek, szüleim, értelmiségiek lévén határozottan kijelentették, hogy az érettségi kötelező, aztán én magam dönthetek a pályaválasztást illetően. Pedagógusok voltak, de a rendszerváltás előtt soha nem beszéltünk arról, hogy hivatásukat folytatva esetleg én is az oktató-nevelő munkát válasszam. Édesanyám néha az állatorvosi foglalkozást emlegette,…

Mottó: "Karácsonyi füge"

Bizony egyébnek örült az ötven év előtti gyermek karácsony táján. Már egyáltalán az külön várakozást keltett bennünk, hogy hoz-e az angyal karácsonyfát. Mifelénk ott Erdélyben az angyalok dolga volt ez, akik meg is tették, amit lehetett, sokat dolgoztak, mindig siettek, hogy mindenhova eljussanak, annyira, hogy néha az aranyhajuk …

Advent van, díszbe öltözött a város. Néhány üzlet már karácsonyi lázban ég, itt is, ott is felhangzik a diszkósított Csöndes éj, s van ám minden, mi szem-szájnak ingere… Piacon, bevásárlóközpontban járva – veszem észre magam – mindig kerül kosaramba egy kis csemege, legtöbbször datolya, vagy füge, s a mozdulat, mellyel értük…

Beszél a csend …

Beszél a csend,

ott bent,

ha hallgatod,

Elkísér múltbéli,

lelki utadon.

Dallamok, illatok, ízek, nevek,…

Lennék magasban ágaskodó fenyő fenn az égen,

Lennék harmatcsepp,mely megmártózik a nap fényében,

Lennék hegyorom,mely a felhők felett magasodik,

Lennék zuhatag,mely a mélybe hullva tajtékozik,

Csodás természet mily kevés vagyok én melletted,

Halandó vagyok én magas hegycsúcs nem lehetek,

Kis porszem vagyok a délceg fenyő árnyékában,

Félek elvesznék a vad zuhatag…

Vacsora után

A férfi kilépett a főváros nagynevű, patinás étterméből az utcára, szórakozottan

körülnézett, majd kissé tétovázva úgy döntött, sétál egyet a tér túlsó sarkából

nyíló sötét kis utcában meghúzódó szállodájáig. Láthatóan még a vacsora hangulata

uralkodott el rajta, mozdulatai gépiesek voltak, igazgatta magán a télikabátja

lelógó övét, egyik kezéből a másikba, majd visszavette az ajándékba…

Ismered e szerény  kis virágot?

Őszbe simult észrevétlen,

ártatlan virága, hófehérke.

Nyáron zöldelt bokorban,

ágabogas  bimbókban.

  A rózsa még aranyat hint,

       tüzes krizantém,

        cseppnyi bánat,

megfagyottan hőssé válltak.

Havaat! takarónak, párnának.

Tavasszal virultok hegykén s ledéren,

  jógondotok viselem,…

Bekódoltak, megszámláltak,

Vajon, milyennek találtak?

Tudhatod-e, a nemjóját,

Ki veti rád a hálóját?

Tizenhárom tagú szám vagy,

Ha még érzed, hogy magad vagy?!

Fel vagy szépen leltározva,

Adózóként besorozva!

Mert ezt várja a hatóság,

Ki egyébként csupa jóság!

Adataid bediktálod,

De csakhamar viszontlátod!

Jön a levéllel a postás:

Van eladó liszt és tojás!

Csíkból tüstént…

Nehéz a Nappal szemben játszani

Mezőgerebenesen történt. A Nappal szemben játszottunk, tikkasztó melegben. Szédelegve a kimerüléstől, az félidő végét jelző sípszót vártuk. A házigazdák felszabadító rúgása valahonnan a magasból ereszkedett lefelé, amikor beállósunk, Sz. A. nagy erővel akarta visszavágni a labdát a gerebenesi csapat térfelére. Az égre tekintő játékost azonban megzavarta a szemét hirtelen elvakító nap és hatalmasat…

            Az alábbi történetek nem a fantázia szüleményei, hanem a valóságban megtörtént események. Ezt bizonyíthatják azok a csapattársaim, akikkel közel két évtizedet kergettük a bőrgolyót a sáromberki Haladás színeiben, a megyei bajnokságban, és akikkel alkalomadtán, egy korsó sör mellett, felelevenítjük    pályafutásunk  mulatságos pillanatait. Ezeket szeretném megosztani az alábbiakban a tisztelt tagtársakkal.

A sofőr…

Megjöttek

A fénytelen őszi reggel fáradtan könyökölt be az ablakon. Az étkezőasztaltól a kertbe látni. Fázósan húzzák össze magukat a bokrok, a diófa ágain kis madáretetőket hintáztat a szél. Már tegnap feltöltöttük őket magvakkal, de kertünk szárnyas kis bohócai a cinkék, vörösbegyek, rozsdafarkúak és társaik még nem jelentkeztek.

 Jólesik a kávé melege, ám a reggeli közben olvasott újság hírei még keserűbbek. Nemcsak az idő szomorú odakint, hanem a gondolataink…



„Az út a jutalom…”

Gondolataim a futásról és az élet dolgairól.

…Ha a futás kerül szóba arra emlékszem, hogy a Debreceni Egyetem Klinikáján elfutottam a mandula műtétem elől. Nem lehettem túl rossz már 5 évesen sem egy kilométeren, hiszen a műtőssegéd igencsak megizzadt, hogy utolérjen – mesélte az Édesanyám. Szóval így kezdődött!

…Korai randevú volt – én mindig „bajnoknak” készültem!

Mint mások – én is belevetettem magam a „munkás évekbe” és szépen…

 Tartozom ezzel a történettel a szereplőknek – azoknak is, akiket megidézek, s azoknak is, akiket nem. Az ő életük, mondhatnám, része az enyémnek. A sors akkor sodort bennünket egymás közelébe, amikor csak emberséggel, összetartozással, egymás iránti kölcsönös tisztelettel lehetett felszínen maradni, elkerülni a bukást. Távolról sem anyagi, hanem kimondottan…

Reszket a levél az ágon,

Üvöltve tombol a szél,

Nincs már gólya a háztetőn,

Közeleg a hideg tél.

Most lesz neked nehéz sorsod,

Piciny cinege madár,

Zord időknek kezdetével

Elbújik minden bogár

De ne búsulj, segít rajtad

Sok-sok kedves jó gyerek,

Madáretetőkbe tesznek

Szalonnabőrt, s kenyeret.

Tavasszal majd ne felejtsd el

Meghálálni ezt nekik,

S pusztítsd újra…

Még füledbe cseng a tücsök cirpelése,

Mezőkön sejlik még az elmúlt  a nyár,

De kerted csendjében a gyep tetemére

Már sűrű szemfedelet hullatnak a fák.

Harmatcseppet ringat az…

   Ősz.

Dércsípte levél lehull a fáról-

Denevér szárnyon elsuhant a nyár,

Észrevétlen lesz holnap a mából,

Öreg szívem még új tavaszra vár.       

         Gabipapa

Ezt az írást két idős ember egymáshoz való viszonya ihlette, és gondoltam „megvizsgálom’’, milyen szemmel tekint ma a társadalom rájuk.

Mikor leültem, jelen írásomat „papírra vetni”, nem tudtam eldönteni, milyen címet adjak neki.

Úgy voltam vele, „életképek az öregekről” lenne a címe, mivel „fényképeket készítek” különböző helyeken az idősekről, és innen derülne ki, hogyan is viszonyulunk, ma hozzájuk. Kis vacilálás után mégis más, a fenti cím mellett…

Rozsda-avarba

bújt a múlt,

fény helyett árnyék

égbe nyúlt.

Bársony lég…