Mindmáig szereti a tuját atyánkfia, végig ki is tartott az egyetlen, magnak meghagyott mellett. Nagyon megörült hát a hírre, hogy ismét szaporítják, rövidesen már kettő lesz belőle, ráadásul telepítését az Unió is támogatja (nem úgy, mint a másik idejében, amikor egyre csak ritkították). Még jól emlékszik, éppen 10 éves volt mikor felújították, nyomvonalát szép kavicságyba rakva a Péterfia mindkét oldalán. A szakaszhatárnál szállt…

Ritkásan találkozunk, néha esztendőket is átugorva, de ilyenkor, pár pohár bor mellett, csendesen beszélgetve, mindig közös hullámhosszra lelünk. A kihagyott éveknek egyszerű okai vannak. Nemzedékemét, a „ratkósokét” a hatvanas évek elejének erőszakos téeszesítése kisöpörte a faluból. Szemlét tartva egykori társaim felett szomorúan állapítom meg, hogy…

Manapság, autóbuszon-villamoson utazva, atyánkfia gyakran felejti szemét hatvan körüli asszonyok arcán. Milyen ismerős némelyik! Ez a szempár egy réges-régi össztáncon mosolygott rá a Bikában, az a még mindig huncutkás meg egy előadáson felejtkezett rajta pár évtizede, amaz, a kissé már szarkalábas pedig egy ötórai teán szemezett…

Ady Endre születésének 100. évfordulóján Ceausescu Romániájában a Magyar jakobinus dalát némi átigazítás után engedték csak elszavalni, imigyen: „Hiszen magyar, román, szláv bánat / Mindigre egy bánat marad.” Hallom-olvasom, hogy újabban meg ifjú szomszédunk neheztel reánk, mert tótozzuk őket. Szegény Mikszáth, mit szólna most a szlovák atyafiak e névbeli…

Atyánkfia ifjúságának máig emlékezetes élménye a Táncdalfesztivál. Akkoriban minden, valamit magára adó falusi kultúrházban, üzemi-vállalati klubban oltárszerű posztamensen villogott esténként a Kékes, a szocialista magyar nagyipar elektronikai csúcsteljesítménye. Nézte a fesztivált a fél ország, s szorított Cininek, az Illésnek, Harangozó Terinek meg Kordának. Hasonló, vagy tán még nagyobb…