Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Január 2014 blogbejegyzések (45)

Az idomár

Születnek szépek, hogy csak nézzed, nézzed, nézzed

szikrázó szemét, magas homlokát,

amint átmegy az utcán odaát,

homlokáról libbentve szöszhaját,

s tudod, hogy ő a tegnap esti idomár.

 

Oroszlánokat terelt körbe-körbe,

tüzes karikán át, és hintára ülve,

kis vezérlőpálcával integetve,

ostort sosem vett kézbe.

 

1971, Temesvár

Írta Bálint Mária Január 31, 2014, 12:30am — Nincsenek hozzászólások

OZSVÁT PÁL (1929-2013) * Megemlékezés és egy 2000-ben készült interjú - Deák-Sárosi László

ELMENT EGY VASSZÉKELY: Ozsvát Pál (1929-2013)

Már egy hónapja, hogy hírt kaptam – akkor is utólag –, Ozsvát Pál temetéséről, de még nem tudtam igazán feldolgozni. A fotóművész, amatőr- és dokumentumfilmes, aki nekünk, villanyszerelést tanuló diákjainak „csak” Pali bácsi volt,  olyan kitartó erőt sugárzott, mint aki mindig itt marad velünk. Alapos szakmai tudása, széleskörű általános műveltsége nagyfokú alázattal társult. Mindenekelőtt tanítványai, illetve székely-magyar népe,…

Folytatás

Írta Deák-Sárosi László Január 29, 2014, 2:30pm — 8 megjegyzés

Egy régi ember új évei

  (Emlékezés egy generációnyi jóságra)

  Kálmán nehéz két hónapig bírta felesége nélkül.  Még csak 79 éves volt. Mégis akkora akaraterő, cselekvésvágy lakozott benne, hogy sok fiatalt…

Folytatás

Írta Ilyés András Zsolt Január 29, 2014, 9:29am — 13 megjegyzés

Hóhányók

A tél nem a csillogó arcát mutatta. Vad volt és harapós. Konok és alattomos felhők jöttek, aztán fehérbe fullasztották a világot. Az ég piszkos szürkéje egybefakult a háztetők ívével. Összefolyt ég és föld, s a hidegben keményen pendültek a hangok. A kert bokrai szelíd, fehér hullámsírba buktak, a madáretetőn csáléra csapott hó kucsma díszlett és a macskák farka cifra kérdőjelként kandikált ki a hóból.

-Lapátra fel- így a ház ura és pár perc múlva csinos ösvény kanyargott a kapuig. Az…

Folytatás

Írta Szilágyi Perjési Katalin Január 28, 2014, 8:00pm — 14 megjegyzés

Találkozásom Vencellel

 

 Vencellel igazából Nagylaknál ismerkedtem meg, a határállomáson. Hosszú kocsisor állott a határ mindkét oldalán. Előttünk több száz kocsi várakozott. Nem volt ez abban az időben ritka eset. Előfordult, hogy 24 órát kellett várakoznunk mire átmehettünk a másik oldalra. Mi éppen a magyar oldalon álltunk, s unalmunkban kiültünk az út menti árok martjára…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 28, 2014, 2:13pm — 22 megjegyzés

Kincs ásás a kert végében



            Az édesanyám esti mese világába éltem, és a gazdag gyermeki fantáziám mindég magával ragadott már a mesék kezdetén. Jó anyám nagyon sok mesét tudott, és szépen, kiszínezve, megfelelő hangnembe mondta el, sokszor se, vége se hossza, az elkezdett mesének. A hideget, meleget is úgy el tudta…

Folytatás

Írta Beke Ernő Január 28, 2014, 3:30am — 21 megjegyzés

Vasárnapi gondolatok:VIZSLA TEKINTET!

Borongós rossz és kellemetlen idő miatt a személyes társasági találkozók megsokasodnak, étel és ital hangulata jó körítés a társasági összejövetelekre. A minap egy erdélyi –amúgy kellemes- társaságba a tereferélés közbe felvetődött a kitelepedés bonyodalmas és beilleszkedés személyes történetei is. Én, vizsla tekintettel hallgattam a történeteket, a mesélők pedig ravasz és hatásokat figyelő tekintetéből arra következtettem, hogy vannak bizonyos, majdnem tudat alatti szocializált kelet…

Folytatás

Írta Nyilasi László Január 27, 2014, 1:00pm — Nincsenek hozzászólások

Tavaszi nagytakarítás és annak hozadéka.

              Egy kora tavaszi péntek esti vacsorázás közbe, szüleim a hétvégi nagy tavaszi takarítási feladatokat beszélték meg. Tehették kényelmesen, hisz amíg a sült pityóka hámozódott, és vártuk, hogy egy kissé meghűljön, a szánk az be nem ált, mert mindenkinek volt ötlete, mivel kezdjük, mit majd hova rakjunk, ki…

Folytatás

Írta Beke Ernő Január 25, 2014, 10:41pm — 19 megjegyzés

Bandikó, a pünkösdi szimuláns

A szomorú dolgok rendszerint vidáman kezdődnek. Azon a derűs tavaszi délelőttön virágos kedvvel hagyta el az egyik Poklos-parti börgecsárdát, és a másik bögrecsárda irányába bandukolt Bandikó. Piros pünkösd volt, és ő éppen akkoriban töltötte harmincadik évét, ezért kissé légpárnásan eregélt, fütyörészve, hiszen maradt még két fröccsre való pénze –, amikor az újságárus bódéja mögül hirtelen előugrott egy civilruhás ember. Keményen karon fogta. A betörési osztályról…

Folytatás

Írta Bölöni Domokos Január 24, 2014, 4:37pm — 13 megjegyzés

A Küküllő-part népzeneművésze: Bárdosi Ildikó

Írásom Bárdosi Ildikó népdalénekes eddigi négy lemezéről a PARLANDO című zenepedagógiai folyóirat 2014/1-es számában jelent meg.

A Küküllő-part népzeneművésze: Bárdosi Ildikó

 

A Sóvidék szűkebb-tágabb vonzáskörzetében nem kevés művelője van az irodalomnak, különösen a költészetnek; de ugyanúgy tevékenykednek festők, szobrászok, helytörténészek, tudósok, akik innen indultak, vagy itt is fejtik ki alkotói tevékenységüket. Most…

Folytatás

Írta Deák-Sárosi László Január 23, 2014, 11:30am — 6 megjegyzés

Fűzfa poéta koromba’...

A költő vaskos paksamétát halászott elő a szekrény aljából. Versek, próbálkozások, ezt írta csaknem két évtizede a borítékra.

A friss újság mellé tette, s egyenként forgatta az irodalmi hetilap  Levélváltás rovatának kivágásait.

 

                                                 *…

Folytatás

Írta Bölöni Domokos Január 22, 2014, 8:36am — 3 megjegyzés

Puszi úr színre lép...



Kedves Olvasóim!



Hamarosan megjelenik harmadik novelláskötetem, A hógolyóárus címmel.

A kötet kiadásához szponzorokat keresek, mind cégek, mind magánszemélyek jelentkezését várom a szipeka65@gmail.com email címen. A támogatás összege az adóból leírható!

A kötet megjelenését anyagilag támogatók neve megjelenik a könyv belső oldalán, névre szóló, dedikált példányban részesülnek.…



Folytatás

Írta Szilágyi Perjési Katalin Január 22, 2014, 8:00am — Nincsenek hozzászólások

Ábris Zsiga

 

Öreganyám mesélte részletenként Ábris Zsiga történetét. Téli estéken a rokka kerekét serényen forgatva, vagy az osztováta előtt ülve beszélt mindenféléről, de előbb-utóbb rátért Zsiga történetére. Erősen a szívéhez nőtt ez valamiért – én azt gondoltam, persze csak magamban, lehet,…

Folytatás

Írta Dr. Bige Szabolcs Csaba Január 21, 2014, 9:19pm — 14 megjegyzés

Vasárnapi gondolatok:MÉLY VÍZ ,KETTŐ !

Esti indulás előtt keresem a buszmegálló helyét, a központi autóbusz pályaudvar információs irodájában, érdeklődöm. Unalmasnak tűnő fiatalember nem is hallott a járatról, aztán kérdezetlenül meg említi, hogy bizony az a járat egy nagyon rossz hírű, lehet, hogy nem is indul, vagy ott hagy út közbe, stb. Értetlenül és tájékozatlanul állok előtte. Aztán kapcsolok, egy rosszindulatúan kishitű gonosz emberkével állok szembe, akitől egy információt kértem, és kapok egy teljesen mást. Hát igen, még…

Folytatás

Írta Nyilasi László Január 21, 2014, 3:30pm — Nincsenek hozzászólások

Vasárnapi gondolatok:MÉLY VÍZ,EGY!

Izgulva várom a „haza” indulás és érkezés élményét! Minden utazás „haza”, tervekkel és talányos élményekkel kezdődik. Igen, vannak tervek, de úgy mond elvárásaim! A tervek száraz egyszerű program tervezettel kezdődik! A programokat a belső aktív lelki élményekkel egészül ki. Olyan emberekkel nem szeretnék találkozni, akik az egyéni pénz és hatalom sikerélményeinek száraz világáról szól, hiszen nem csak unalmas, hanem „naivnak” tűnő siker élmény, mert van az a találó közmondás, hogy a pénz…

Folytatás

Írta Nyilasi László Január 21, 2014, 3:30pm — 2 megjegyzés

M.Simon Katalin: Sinha, a hős kisoroszlán

 

            Shirwane, a szőke nőstény oroszlán, érezte, hogy azon a hideg februári napon világra hozza ott a budapesti állatkertben, a számára kijelölt szálláshelyen, élete első királyi sarjait.  Basil, a dús sörényű apa, türelmetlenül járt fel és alá a kifutóban addig a pillanatig, amikor jelt kapott, hogy megnézheti nemes ivadékait, de csak tisztes távolságról, mert az újszülötteknek és anyjuknak pihenniük kell a fárasztó vajúdás után. Négy gyönyörű csöppséget látott…

Folytatás

Írta M.Simon Katalin Január 21, 2014, 2:21pm — Nincsenek hozzászólások

Lekvár-napok

Amint közeledett a befőzés ideje, úgy váltak egyre nyugtalanabbá Vecsernyés Szerafina éjszakái. Az Aranysárkánytól nem messze, a kis Hársfa köz negyedik házában élt, gangos polgárházát többen megirigyelték magas pozícióban lévő elvtársak, ám ők nem tudhatták, micsoda befolyásos szerető látogatja esténként a lekvárjairól messze földön elhíresült szépasszonyt.

Az…

Folytatás

Írta Szilágyi Perjési Katalin Január 21, 2014, 8:00am — 15 megjegyzés

Aszongyahogy’, vájerlessz. Avagy kellett nekünk város.

          Bizony, napjainkban az elektronikus készülékek átvették az uralmat a konyhában. Talán leghíresebb konyhai eszközünk jelenleg, a mobiltelefon. Egy gombnyomás, és máris hozzák a friss, ropogós pizzát. Azonkívül pedig, szinte nincsen annyi dugasz a falban, amennyi kábeles készülékünk összesen. Sem a konyhában, sem a szobákban.

Ott hever a kínai botmixer s mellette még hétféle keverőeszköz, kábeles. Újabban már kezd ismert lenni, az…

Folytatás

Írta Szente Cs. Janos Január 20, 2014, 3:14pm — 51 megjegyzés

1.

1.

Írta: Attila-benczi

Talán utoljára,egymás szemébe néztek

Tudták,ők már mindörökre egyek.

A távolból még egyszer visszanézett

Lelkében, szívébe őrizte titkát.

Talán soha nem látja a Hegyek lányát.

Összehúzott vállakkal megfordult

Tarkóján érezte tüzes tekintetét

Bátorságot,kitartást sugárzott.

Nem látta a Napot a hegygerinc mögül

A Völgybe vezető út ki volt világítva

Ezernyi szentjánosbogár jelölte.

Nem vágyott vissza a…

Folytatás

Írta Attila Benczi Január 19, 2014, 7:21pm — Nincsenek hozzászólások

Hazatérés

Hazatérés
Írta: Attila-benczi

A Hold megvilágította a kaput
Végre,megérkezett,hazajutott.
Remeg,szíve majd kiugrik.
Félt,vajon megismerik.

A holdfény pajkosan cikázott
Az alacsony házak tetején.
Bátorságot vett,a kapu kinyílt
Nem látott mást,csak vadnövényt.

Írta Attila Benczi Január 19, 2014, 7:15pm — Nincsenek hozzászólások

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek