Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Kiemelt írások (384)

Sikeresen hazatértek az Angyalok a Mezőségről

Büszke boldogsággal jelentjük, hogy az idei Angyalok a Mezőségen csapata ismét eddigi legsikeresebb útját teljesítette. A sok értékes adományt összesen 13 autó és 27 önkéntes szállította. A pár nap alatt több mint 50 településre és 11 gyerekotthonba jutottunk el, sokszáz gyerekhez és idős, magányos, rászoruló emberhez. Idén nemcsak a Mezőséget, hanem a Nyárádmente…

Folytatás

Írta erdelyimagyarok.com December 21, 2017, 4:30pm — 2 megjegyzés

A hegedű (nosztalgia, adventkor)

Atyánkfia éppen kilencszer költözött már életében, s minden hurcolkodás kényszerű seregszemlét is jelentett számára. Mit vigyen magával, mit hagyjon, ajándékozzon el, vagy dobjon ki? Kedves könyvei mellett két tárgy ragaszkodott hozzá mindvégig: legelső fényképezőgépe (Pajtás márkájú) és egy háromnegyedes hegedű. A fotózás fél évszázados szenvedélye, de komolyan vagy negyven éve hegedült utoljára. Nemrég, mikor egy átrendezés közben ismét kézbe vette az öreg instrumentumot, meglepő…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor December 18, 2017, 10:08am — Nincsenek hozzászólások

Christmas business

Karácsonyt hitelbe

Gazdaságkor helyi médiája büszkén közli a legújabb „lesújtó” statisztikát, amely szerint világszinten is pénzügyi analfabéták vagyunk. Csak a bangladesiek, az afgánok meg az albánok sereghajtók mögöttünk. Lásd a legújabb felmérést, amelynek alapján mi nem értünk a pénzhez, nem tudunk vele gazdálkodni, minimális ismereteink sincsenek róla…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter December 13, 2017, 2:54pm — Nincsenek hozzászólások

Ady Kincsei

 

Ady Endre születésének 140. évfordulóján - rendhagyó módon - nem a költőt vagy az újságírót kívánom méltatni, verseit elemezni, szerelmei után szimatolni, netán kisebb-nagyobb botlásain…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor December 1, 2017, 8:09am — Nincsenek hozzászólások

Paralel

Párhuzamos ál(la)mok?

A kormányfő nem érti, a szövetségi elnök igenis érti, az államelnök meg rossz viccnek tartja, amit a szocialista pártelnök, Dragnea nagyon is komolyan emleget mostanában. Tudni illik, a hatalmi kiegyensúlyozatlanság miatt az ügyészség holmi párhuzamos államként tünteti fel magát az országban... És ez törvénytelen. Alkotmányossági szempontból őrültség. S mégis...

De görgessük…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter November 29, 2017, 1:49pm — 2 megjegyzés

Az utolsó beszéd



Egy kis falusi templomban harminc éve szolgált Lukács atya. A környéken híres volt csodálatos szentbeszédeiről. Éppen aranymiséjére készült, amikor beteg lett és ágynak esett. Barátai, hívei remélték, hogy még egyszer utoljára prédikálni fog. Ezért nekiálltak buzgón imádkozni. Az atya megígérte nekük beszéd nélkül nem fog meghalni. Szombaton noha látták hogy rosszul van, engedelmeskedtek neki amikor mindenkit hazaküldött. Vasárnap reggel halva találták. Nem hittek a szemüknek. Elment…

Folytatás

Írta Ruszka Zsolt November 29, 2017, 6:12pm — 1 megjegyzés

Ady első párizsi útjáról

Az idei „nagy évfordulósok”, a 200 éve születettek után (Arany János, Laborfalvi Róza, Tompa Mihály) most egy ifjabb nagyságra emlékezünk, Ady Endrére, ki 140 éve, november 22-én látta meg a napvilágot, az akkor alig félezer lelket számláló kis szatmári faluban, Érmindszenten.…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor November 23, 2017, 4:34pm — 1 megjegyzés

Várakozás

Adventi várakozás-lista

Várom, hogy szétmenjen a függöny és kezdődjön az előadás.

Várom, hogy lehulljon a lepel.

Várom a hajnalt.



Várom, hogy kiderüljön az igazság.



Várom, hogy befusson a következő szállítmány.…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter November 20, 2017, 3:01pm — Nincsenek hozzászólások

Üzen a múlt

Az évszámok néha úgy köszönnek rád, mint évtizedek óta zárt rejtekhelyek kulcsainak zörgése.

Szoboravatás kisfalumban, Küküllődombón.

Megfigyeltem, ha otthoni képeket nézegetek az interneten, önkéntelenül és indokolatlanul közelebb hajolok a képernyőhöz.

Mert látni akarom minden részletét.

A falu meghatározó személyiségének, Ütő Lajos, egykori lelkész mellszobrának avatásáról szóló újságcikkekből így köszöntött rám az 1893-as év. Az unitárius templom és a paplak után…

Folytatás

Írta Bartha Terike(szül.Gellér Terike November 14, 2017, 4:05pm — 1 megjegyzés

A győztes

A fanyalgók, a szabadkőművesek, az ellenérdekeltek is megmozgattak minden követ, jobban mondva fészbukos lehetőséget, de ez az internetes játék (Transindex: box populi) „csakazértis” kitapintotta az erdélyi magyarok lelkiállapotának pulzusát. A vége felé a meseszeretők is felébredtek, már-már úgy tűnt, megszorongatják a nagy püspököt, de az utolsó pillanatig nem lehetett kétség, ki viszi el a…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Október 31, 2017, 4:39pm — 3 megjegyzés

Ünnepeljünk, de mit?

   Olvasom a román kulturális miniszter nyilatkozatát, hogy hát milyen jó lenne, ha a magyarok is együtt ünnepelnének a románokkal jövőre, hiszen Románia betartotta az 1918-as ígéreteket... Egy kicsit „dezsávű”- érzésem támadt, akárcsak az 500+ ünneplés kapcsán. Hiszen, azt sem ildomos ünnepelni a katolikusoknak, legföljebb emlékezni rá, ahogyan Fabinyi Tamás evangélikus püspök nagyon találóan megfogalmazta nemrég. Olyan ez, mintha…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Október 26, 2017, 4:05pm — Nincsenek hozzászólások

Segítsünk újjáépíteni egy csángó magyar tanárnő leégett házát!

Néhány napja Bákó megyében, Külsőrekecsinben leégett Szarka Felícia csángó magyar tanárnő és családjának háza. A meleg családi fészket huszonöt évig építgették, ebben a házban kezdtek el a csángó gyerekek magyarul számolni, írni, olvasni és énekelni. A tragikus napon ez a ház lett a tűz martaléka, csak elszenesedett szarufák, kormos falak és a kiégett…

Folytatás

Írta erdelyimagyarok.com Október 19, 2017, 10:00pm — Nincsenek hozzászólások

The cathedral

   Tizennyolc naposra tervezték az utat, csakhogy ebbe három vasárnap is beleesett. Ahogy megérkeztek a vándor elkezdett dolgozni. Földrajzi expedíció volt, nem kirándulás. Bármerre néztek, a látvány lenyűgözte őket. Kép kép hátán tolakodott be a lencse végén. Szokatlan volt számára, hogy szelektálni kellett. Annyi volt a kínálkozó fotóalkalom, hogy félő volt, a nyolc gigás…

Folytatás

Írta Bíró Ernö Október 10, 2017, 12:30am — Nincsenek hozzászólások

Hegyimama

Nem fog rajta az idő. Szíjas tagjai nyolcvanhat éve viszik, szüntelenül. Ha nem tudna menni, már rég eltemették volna. Egyedül intézi a házi teendőket, saját kezüleg teremti elő mindennapit. Fogai évek óta a csiporban hevernek, a kredenc tetején. Már vizet se tölt rájuk, minek.  Jobban csúszik az étel fog nélkül. Kicsit meglobbantja, s nem kell akkor rágni a húst sem, zöldséget sem. Korát meghazudtoló frissességgel bírja a terheket, cipeli a keresztjét, akár a rőzsét, s csak úgy…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Október 4, 2017, 10:59am — Nincsenek hozzászólások

Sikeresen hazatértünk az "Iskolatáska Erdélybe" akcióból

Újabb sikeres „Iskolatáska Erdélybe” akciót teljesítettünk 2017 szeptemberében. 160 erdélyi magyar kisdiák iskolakezdéséhez tudtunk új tanszerekkel hozzájárulni. 

Az idei akció Svájcban kezdődött, hiszen barátaink és társszervezetünk, a Svájci Magyarház Alapítvány meghívására részt vehettünk a zürichi Magyarház Napon, ahol néhány lelkes…

Folytatás

Írta erdelyimagyarok.com Október 2, 2017, 9:00pm — 1 megjegyzés

Láncszem

Régvolt őszi esték hangulata kísért ennyi évtized távlatából is.

Korai sötétedés, hűvös, nyirkos köd, a gyéren kivilágított, sáros utcák felett terjengő, jellegzetes szagok, illatok, hangok, zajok. A frissen felfőtt tej, a készülő puliszka, a mosléknak leforrázott korpa, a pincékben erjedő must fanyar illata, a szénás…

Folytatás

Írta Bartha Terike(szül.Gellér Terike Szeptember 28, 2017, 4:00pm — 2 megjegyzés

Keresztmalac

Köpecziné magára kapta a pongyolát, és a kapuhoz sietett. Álmos szemei nagyon hunyorítottak, nehezére esett felébredni. Kelletlenül indult ki a házból, a kapucsengő korán riasztotta. Hűvös reggel volt. Hétágra sütött a nap, de a csípős hajnali szellő jelezte a korai őszt.

– Jó reggelt, Irénke! – dörmögte egy hang.

– Isten hozott sógor! Hát te hogy kerülsz ide? Lőrinc volt, férje testvére.

– Gondoltam átlépek, hogy…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Szeptember 18, 2017, 11:39am — Nincsenek hozzászólások

A megszokás izgalma

„Pedig én még iskolába se jártam, amikor Borinak már mondták, hogy vigyázzon, mert most dől el a jövője, és

én úgy sajnáltam szegényt, mert tudtam, milyen rossz az, ha valami eldől.ˮ (Janikovszky Éva)

 

 

          …Pedig azt mondták, idővel belejövök: hogy a gyomorideg és a könnybe lábadt…

Folytatás

Írta Berekméri Dalma Szeptember 17, 2017, 9:56am — 2 megjegyzés

Bigtesó

„Nagy Testvér”

 

Próbálom kibogozni a szálakat. „Kevesebbségi” létben a nagy számok adják a hatalmat, a túlerő nyers dominanciája nagyban behatárolja a kevesebbek mozgásterét. Eleve az erősebb dönt és akarata érvényesül. Sikere kétségtelennek tűnik, hisz’ könnyen legitimizálja önmagát. A gyengébb kutyának kisebb konc jut...

Közben ott vagyunk mi, akiket a képviseleti demokrácia szabályai szerint az ún. érdekvédelmi szervezet képvisel a…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Szeptember 9, 2017, 9:23pm — 2 megjegyzés

Hazafelé

 

   Már az utazás kezdete szokatlan volt.

Nem vagyok túlzottan igényes, amikor haza indulok. Megszoktam, hogy a Corona nevű nemzetközi vonat csak nevében fenséges. Jobban állna neki a Balkán city név, és nem is csalódtam, mert amikor felszálltam, a helyemen már ült egy hölgy.

   Budapesten vagyunk, ezért magyarul magyarázni kezdem neki, hogy az az én helyem, mire ő angolul mondja a magáét. Nem értünk szót.

Egy kedves idős hölgy velünk…

Folytatás

Írta Kondra Katalin Szeptember 5, 2017, 12:22pm — Nincsenek hozzászólások

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek