Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!

Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.

Július 2015 blogbejegyzések (20)

Húsz év után

Az iskola hátsó udvarán voltam.

Egy kopott padon üldögélve

az elmúlt húsz évre gondoltam,

magamban mélyen elmerülve.

 

Köröttem csend. Az öreg falak,

ablakok néznek rám hidegen.

Hallgatózom, sehol egy hang,

csak szél kopog egy bádoglemezen.

 …

Folytatás

Írta Kondra Katalin Július 30, 2015, 10:21am — 1 megjegyzés

Velős párbeszéd

     Nemrég kint jártam pecázni az egyik barátommal, s mivel nem igazán haraptak a halak, beszédbe elegyedtünk a mellettünk horgászókkal. Mint általában, a társalgás során ezúttal is érintettük a politikát.    

Csevegőpartnerem egy idős bácsi volt, aki anyai ágról zsidó, apai ágról viszont…

Folytatás

Írta Fórizs Zoltán Július 29, 2015, 8:00pm — 3 megjegyzés

Átok nélkül

Az átok ereje

 

Történelmi emlékezetünkben keserűen csengenek az átkok. Lett légyen az a nemzetünket beárnyékoló turáni átok, az átkos kommunizmus, a népdalainkban fellelhető és tele torokkal énekelt szerelmi átkok, vagy akár a személyes és családi életünkhöz kapcsolódó rossz kívánságok. Különben én nem hiszek bennük. Nem azért, mert akkor nem fognak meg, hanem mert egyszerűen megalapozatlanok. Félreértések, téves értelmezések szüleményei. Inkább örököltük…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 28, 2015, 10:54pm — Nincsenek hozzászólások

EGÉSZSÉGEDÉRT,VITAMINOK:

"EGÉSZSÉGED ÉRDEKÉBEN"

A FÜGE!

A füge a mediterrán éghajlatú területekről származik, de már az ókorban is termesztették a szubtrópusi, trópusi éghajlatú vidékeken is. Délnyugat–Ázsiában őshonos, de Brazíliában, Portugáliában, Olaszországban és Törökországban is terem A legnagyobb fügeültetvények Madeirán, valamint Faial és São Roque do Faial környékén vannak.

A kereskedelemben általában brazil fügét vásárolhatunk, a nyári hónapokban az európai füge is megjelenik a…

Folytatás

Írta Jenei Jánosné Július 28, 2015, 6:00pm — Nincsenek hozzászólások

Vers rólam.. Aranyosi Ervin verse.

Egy kicsit én vagyok ebbe a versbe, Ez érint meg ilyen társadalmi munkát végzek, másokért...

ARANYOSI ERVIN VERSE

Aranyosi Ervin: A boldogulás titkai

Engedd, hogy a hála szívedbe költözzön,

a remény vizével virágot öntözzön.

Ha kinyílt szívedben a remény virága,

rád talál az öröm ezerszirmú ága.

Köszönd meg Uradnak, hogy…

Folytatás

Írta Jenei Jánosné Július 27, 2015, 6:45pm — Nincsenek hozzászólások

Zizegnek a tücskök

Zizegnek a tücskök
Írta:Attila-benczi (Dawn Bat)

én téged én téged ...
Mi lesz,ha elérlek?
Virágtalan világ,
eltört faág.

Mit vársz a csillagbetűs
megkopott élettől?
Zizegnek a tücskök
a mélyből,ködös sötétből
kilép egy árnyék.
-------------
én téged én téged ...
hisz téged ismerlek,
Te vagy az énem!

Írta Attila Benczi Július 23, 2015, 5:19pm — 1 megjegyzés

Cél vagy eszköz vagyok

Cél vagy eszköz vagyok
Írta:Attila-benczi (Dawn Bat)

Ujjaim között színes hamuszemcsék,
égetik bőröm felszínét,sírhatnék,
de nem teszem,inkább hagyom,
hogy a hideg idő fuvallata elsodorja.

Takard be szemed,érezd a szellő simogatását
s próbáld megérteni a virtuális világűrbe
elszálló szavaim ... ülj le mellém.
-----------------
Cél vagy eszköz vagyok ... letéptem angyalszárnyaim.

Írta Attila Benczi Július 23, 2015, 5:17pm — Nincsenek hozzászólások

A csend könnyei

A csend könnyei
Írta:Attila-benczi (Dawn Bat)

Álmaidban gyöngyökké válnak könnyeid,
s a pillanat szédült táncot jár,
de csitt.közeleg az élet csendje
s felfűzi a földre hullt gyöngyöket.

Odakint sikolt a hajnal,lágyan
belém mar a semmi,kint nincs senki.
Vállamon vigyorog a csönd,
elgurultak álmaim gyöngyei.

Írta Attila Benczi Július 19, 2015, 5:46pm — 2 megjegyzés

Július 25. Jakab napja





Jakab nap veszedelmes: "nagy viharokat hoz, dút, borít, sok kárt

csinál. "…

Folytatás

Írta Tánczos Erzsébet Július 19, 2015, 11:53am — Nincsenek hozzászólások

Gyere haza, vándor!

Vándor, gyere haza!

    

      Első hallásra Demjén Rózsi dala juthat eszünkbe, aki enyhe melankóliával veszi tudomásul, hogy elment a vándor, elvitte zsákjában a nyár minden ízét, erdők lombját s a rét tarka színét. Aztán a refrénben azt énekli: Jöjj vissza vándor, hozd vissza szívünkbe a nyár édes ízét, s akkor a szívünkben újra égnek a rég elfelejtett emlékek lángjai...

          A vándorlás mindig hozzátartozott a kalandvágyó ember életéhez.…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 18, 2015, 7:05am — 12 megjegyzés

Szénaillat

William Blake: Hallottam

 

Hallottam hajnal óta,

Egy Angyal ezt dalolta:

„Irgalom, Jóság, Béke

A világ menedéke.”

Szava a most kaszált

Széna közt zengve szállt.

Míg a boglyákra mély

Árnyat nem szórt az éj.

S egy Ördög köpködött

Rekettye s lonc között:

„Irgalom nincs, csak ahol

Szegény van és nyomor;

S Jóság se kéne, ha mint

Mi, boldog a föld fia…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 17, 2015, 6:46am — Nincsenek hozzászólások

A leányvásárról

A karádi faluvégen,

Sej, haj, lululululárom,

Leányvásár lesz a héten,

Sej, haj, lululululárom....

 

Mind ismerjük a dalt, de az már elég hihetetlenül hangzik, hogy régen valóban voltak leányvásárok!…

Folytatás

Írta Tánczos Erzsébet Július 16, 2015, 9:30pm — Nincsenek hozzászólások

Kármel

Skapuláré Királynéja

Kármelhegyi Boldogasszony Ünnepére, marosszentgyörgyi Kármeliták,

2015, júl. 16.

 

 

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Az olvasmányban a Királyok első könyvéből felolvasott bibliai igében a Kármel hegyén remetéskedő Illés prófétáról hallottunk, aki megvédte az ősi hitet, és esőt imádkozott ki népének. A gyönyörű hegyben, az annak tövében fakadó forrásban és a prófétai…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 16, 2015, 5:01pm — Nincsenek hozzászólások

A Völgy túlélői

A Völgy túlélői

Írta:Attila-benczi (Dawn Bat)

Közeleg az éj...

reng a temetőtalaj.

Démonok,kik vala emberek

most sikoltó sziklákként

az élők lelkébe betörnek.

---"""---

- Oh,Istenem elkéstem!-sírástól fulladozva térdre rogyott Vineglow,a Völgyben élők papnője.

-Anyám! -kiált Chanter,egy hatéves kislány,aki a papnő…

Folytatás

Írta Attila Benczi Július 12, 2015, 8:18pm — Nincsenek hozzászólások

Birodalmam

Birodalmam

Írta:Attila-benczi (Dawn Bat)

Aranyló homok szemcsék alatt

nyirkos fekete föld között,

meglapulva,elfeledve,letűnt

korok megkövesedett nyomai.

Jöjj hát,bárki is vagy érezd

birodalmam hideg csöndjét.

Elfeledtek mint napsugárlényt

senkinek nem kellettem.

Mentem,irgalmat nem reméltem

zárt ajtók mögött félelmet éreztem.

Vérző arcomról sós könnycseppek,

földre hullva,megnyílt birodalmam

kapuja,már nem vágyom a…

Folytatás

Írta Attila Benczi Július 12, 2015, 8:04pm — Nincsenek hozzászólások

Hattyúfehér

Hattyúfehér
Írta:Attila-benczi (Dawn Bat)

Vérpiros ajkadon szerelmes csókom csattan,
vénülőtestemből,ifjú szívem neked adtam.
Mágikus fények,ugye mily csodás...szeretlek
nappal s éjjel,fűben a holdfényben...álomképek.
------------------
Robbanás. Testűnk-lelkünk összeér,
én a Hold s te a Nap,szerelmünk hattyúfehér...

Írta Attila Benczi Július 11, 2015, 8:21pm — Nincsenek hozzászólások

Maroktelefon és bankkártya nélkül...

Évközi 15. vasárnapra

A Szent Jakab útját kétszer is megjárt barátom mindössze hét és fél kilós hátizsákján kívül egy botot, némi pénzt és egy könyvecskét vitt magával, lelki segélynek. Minden fölösleges kacat mellékessé vált. Mint mondja, a legfontosabb tárgyi kellék, maga a bakancs. Balás Béla, (alias Beton) kaposvári püspök visszaemlékezésében leírja, hogy annak idején, káplánkorában, püspökei felső nyomásra olyan gyakran helyezgették, hogy zsolozsmáján és fogkeféjén kívül…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 10, 2015, 7:09pm — Nincsenek hozzászólások

A próféta becsülete saját hazájában

Nem az ács ez?... (Mk 6, 1-6)

-évközi 14. vasárnapra-





Márk evangélista arról tudósít, hogy Jézus hazamegy Názáretbe. A Tibériástól mintegy 30 km-re, nyugatra fekvő, 350-400 m tengerszint felett elhelyezkedő település, akkoriban inkább egy jelentéktelen falucska volt. Helytörténészek szerint Kr. u. 67-ben a rómaiak, Jaffával együtt lerombolták, s csak később épült újjá. Ezért is nem említi az Ószövetség.



Jézus szülőhazájában…

Folytatás

Írta Sebestyén Péter Július 4, 2015, 9:25am — Nincsenek hozzászólások

Július másodika Sarlós Boldogasszony ünnepe



 

 Sarlós Boldogasszony ünnepe  Mária látogatását eleveníti fel a várandós Erzsébetnél, Keresztelő Szent János anyjánál.…



Folytatás

Írta Tánczos Erzsébet Július 2, 2015, 4:30pm — Nincsenek hozzászólások

Ökumenizmus - a mélyben

Évtizedekig szorongva figyeltem, hogy határainkon túl rekedt nemzettársaink milyen keserves küzdelmet folytatnak megmaradásukért, magyarságukért. A mindenkori regnáló hatalom „húzd meg – ereszd meg!” politikája egyre rafináltabban működött, melynek következtében majd’ minden területen folyamatosan hátrányt szenvedtek magyarjaink. S ki gondolta volna, e fene nagy uniós demokráciába ájulva, hogy tovább súlyosbodik a helyzet! A diktatúrákkal, parancsuralmi rendszerekkel szemben még meglehetős…

Folytatás

Írta Ozsváth Sándor Július 2, 2015, 11:30am — 1 megjegyzés

Havi archívumok

2024

2023

2022

2021

2020

2019

2018

2017

2016

2015

2014

2013

2012

2011

2010

2009

1999

Hogyan segíthetsz?

PayPal segítségével

adományozok itt

átutalással

Számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005
(CIB Bank Zrt.)

nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB

Az adományozás adómentes.


Önkéntes munkával

Jelentkezz és írj az alapitvany@erdelyimagyarok.com email címre!

© 2024   Created by erdelyimagyarok.com.   Működteti:

Bannerek  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek