Elorozzák létünk elemeit,

s a hitemet.

Nincs benne szó, csak haldokoló ősz,

s vak sápadtság.

Fák lehullt levele lett ágyasa,

s avar alom,

lábam sem járja hamvadás útját,

s halkul zajom.

A gólya sem kerepel a póznán,

már messze jár.

Terjeszkedik el halálos csendben,

mi rendeltet.

Fáradt a táj, hullajtja könnyeit

megy pihenni.

Riadt emberszemekben félelem,

kő réveteg,

szövi fájdalmát a múló nyárnak,

ökörnyállal.

Búcsúzik…

Őrizném a fészket sasként a hegyekben,

lennék pásztora éjnek, fent, fellegekben

napnak árnyéka is lennék, szeretetben.



Keresem létemben születésem titkát,

múló életemnek zegzugos fájdalmát,

keresem a választ, az igazak szavát.



Varázsigéket mormolok magányomban,

kékre festem az eget rút napjainkban,

tüzeket gyújtok rabságunk poklaiban.



Szembenézek az álmatag alkonyattal,

a hazug arcú vágyódó csillagokkal,

a rossz-arcú kínnal,…

Az emberek ártatlan arccal hazudnak,

s visznek az erdőbe bele.

Csodaszámban találmányokat gyártanak,

s a szép természet pusztul el kezeik alatt.

Kinevetnek, és kigúnyolnak,

minket, földünket, s kik embereket védik.

Falakat emelnek, nagy vermeket ásnak,

s csak lassan minket mind beletaszigálnak.

Városok nőnek, terek, hidak, és utcák,

erdők tűnnek el, okultan, de kiirtják,

vizek múlnak, emberszennyel elpusztulnak,

s rám, kinek ez fáj, most megvetőn…

Ma reggel a városban akadt dolgom. Amikor kiléptem a kapun, hirtelen nem tudtam, miért van ilyen nyüzsgés... Beletelt pár percbe, mire rájöttem: ma elkezdődött az iskola, özönlik a sok nebuló. A Fenyő utcán leérve a Bolyain még nagyobb volt a tömeg. A kicsiket a szülők kísérték, általában az anyukák, de akadt egy-két nyakkendős apuka is. Előttem egy türelmetlen anyuka haladt, rakoncátlan fiával. A kisfiú nem bírt magával, sehogy sem akart szépen, illedelmesen lépegetni. Egyszer csak az…

                                                    Szieszta

                                                                         A.nak

                                     Agysejtjeimen átsétált a reggel

                                     sietve,némán lépkedett tovább,

                                     s a balatoni kertek harmat-árnyán

                                     fapadra ült,várni a…

Szempilládon könnycsepp,

ragyogva én vagyok.

Csillagfénnyel benne,

örömmel ragyogok.

Rád vigyázok éjben,

fénylő napsütésben.

A csók is én vagyok,

soha el nem múlok.

Álmodban én vagyok,

az őrző angyalod.

Ölelni is vagyok,

szívedben dobbanok.

Az életed vagyok,

bírom minden titkod.

Tolvajkulcs is vagyok,

benned mindent nyitok.

Pacsirta is vagyok,

csak Neked dalolok.

A nap is én vagyok,

melengetni tudok.

Kertben…

Tompuló fénnyel, gyengülve szalad,

felhők sem takarják, de hűl a lelke,

levelek rezdültek, s a fák fáznak.



Támadt szél fentről, a hegyek felől,

ágak hajlanak,  törnek, reccsennek,

virágok múlnak, sírnak temetők.



A madarak csendben elnémulnak,

zenéjük egyre távolabb, halkabb,

gyászolni készül a szelíd , s a vad.



A nyár, sóhajt a cinege madár,

megsemmisülni készül a csendben,

madárkórus, tücsökzene nyomán.



A nap fent az…

Sommás hommázs

                          Egy Karinthy-vers apropójára

Elvtárs, úgy fest, felül maradtál

a Tétel és Törvény szerint –

dögödre hiába is szaglász

hiéna: uralkodsz megint.

Mégis a falkád volt erősebb.

Apró hadak csángáltak el –

s hogy a koncon ki osztozik most,

tégedet csak az érdekel.

Öklöd, mikor lecsapni kellett,

sosem állt meg a félúton,

erő és…

                              A  sors  iskolája

                                     Az  éj  csendjébe  belehasít

                                     Egy  mentõautó  szirénája,

                 …

Árok szélén ...

írta:Attila-benczi

Árok szélén, pompázó virágok közt

ül egy törékeny nő.

Szigorúak a nemes vonásai ...

diókat bontogat.

Egy vándor megy arra

s kérdi őt.

-Mért ülsz itt egymagad?

A nő rápillant:

-Nem ismer senki

mert a nevem - IGAZSÁG!

A vándor mellé ül,

-Hadd bontsam én is a diókat.

-Ezek nem diók ... Gondolatok!

Keresem bennük önmagam,

de üresek a diók,hazug gondolatok.

A vándor…

Jegenyefa hányszor kértelek szépen,

hogy ne törj oly kevélyen fel az égre,

mert te is csak egy fa vagy, szál, s törékeny

s jő a szél neked is hajlonganod kell.

Büszke derekad bírja majd a nyomást?

Vagy úgy roppansz el, mint az égő parázs,

s mi szép volt a magasban, alázuhan,

s kik lent voltak, mondják imádságukat.

15.09 2012

Nyurga alakja ismert volt az egész városban. Legtöbbször az állomás környékén tűnt fel. Ritkás, szalmasárga haja a koponyájára tapadt, orra karvaly csőrére emlékeztetett, fura ellentétben állt ívelt, már-már nőies szájával, gödröcskés állával. Mindig frissen borotvált volt, kivéve mikor a szekuritáté falai közt töltötte az éjszakát. Elég sűrűn vendége volt a Rigó utcai épületnek, nem tudott, de nem is akart lakatot tenni a szájára. Egyenes tartású ember volt, a gerince nem görbült meg,…

Egyszer csak lehull majd minden levél,

mely hordta a nyár szerelmes képét,

s mi állunk tétlen, sápadt réveteg.



Majd a hegyet hólepel takarja,

elmúlásé lesz a fák szép avarja,

csak a pataknak dübörög hangja.



Tél fagyosan lopja majd időnket,

álmaink, szerelmünk benne veszhet,

enyhülést a fagy, nekünk nem enged.



Vesznek sorjában szép reményeink,

a nyár, s benne építő hiteink ,

s boldogságunkat  madarak viszik.



Enyhülést a…

Álmában is hallotta a dudát. Akkor is érzékelte: hat óra. A hét órás dudálásnál már ébren volt, a kávéját szürcsölte. Hozzátartozott a reggeli szertartáshoz a mély, az egész városon átívelő hang, legalább annyira mint a tej a kávéhoz, a rádió gombjának lenyomása, a tükörkép megvizsgálása, a viseletes pongyola még viseletesebb övének a megkötése... Hideg időben tisztábban hallatszott, melegben kissé fojtottan. "Na, fúj a gyár". Ezt a mondatot minden reggel kimondta. Félhangosan. Ez az a…

fészkelődő hidegek intenek
lila didergésben
megálljt, s a hallgatózó
csendben puhán roppan
a nyár dereka,

haja engedelmes aranyát
szelíden füstszagú
szelek markába ereszti,
míg ezüstbe fordul
rőt bokor ágain
a fény,

borúnak csiklandós
cseppje hull,
oly bágyadt a nap,
rozsda vált aranyba, amint
bőkezűen szórja
az irigy szélbe kincsét
a tegnapi ragyogás.

Felvonulás augusztus 23-án

(Egy Kálnoky-vers mintájára)

Egy minden hájjal megkent forradalmár egy született adócsalóval

Egy pártsemleges szenátor egy orrfacsaró honleánnyal

Egy frusztrált alkotmánybíró egy szentéletű kékharisnyával

Egy nemzetközileg körözött sikkasztó egy babérkoszorús alkotmányjogásszal

Egy szakállas szexbomba egy hattyúnyakú világmegváltóval

Egy frissen karambolozott államtitkár egy jól karban tartott házisárkánnyal

Egy…

Ha elfárad lábam, s kérni fogok tőletek,

ha összetörve, megalázva visszatérek,

Ti ott messze fent a hegyekben, megismertek?



Ha lázadozásaim kudarcba fulladnak,

ha méltatlanul a semmibe vesznek szavak,

lesz még ott, ki nekem igazán barát marad?



Ha lelkem vérzik, benne gyűlt sebek duzzadnak,

ha hitem-vesztem, s benne bűnöm lesz hatalmas,

Vajon templomaink otthon még befogadnak?



Ha véres küzdelmekben én vesztesként végzek,

ha mi volt szép…

Mind elmentek a madarak, a gólyák,

a fecskék, a varjak, s az ősz mi maradt.

Álmaink repülnek el, messze tovább,

magányos lelkünk kiált, s múlnak szavak.

Csapongó vágyaink mind szélnek mentek,

s ment vele a nyár, szerelem, s a virág.

Elmentél te is, ki éltél lelkemben,

hagytál itt lombhullást, fájó bénulást.

Szél járja a völgyet, sírnak a hegyek,

csak a halál, mi jár most köztetek.

E gyászban félve, s megrendülve állok,

szívem úgy gyötör, s…

Mikor a sárgulás homálya

elhatalmasodik bokron, fán

hívlak kedves  az elmúlásba

napos ősznek suta alkonyán.



Van hol sírnak fák múlt avarján

s a szél kavar, sikít, nevet

virágok meggyötört mosollyal

könnye vesztve búcsút intenek.



A nyári képek elmosódnak

harmatot szárítja fel a nap

emlékeink görcsbe tobzódnak

vérrel vesztik el álmainkat.



Hol van délibáb, vagy kék égbolt

szerelmek, vágyak, mi úgy izzott

higgyük…

Szellő szárnyán suhan a fény,

szerelmes hosszú őszt ígér.

Olyan az égen ma a nap,

mit csak indiánszív akart.

Tompul éltető melege,

lélek melegszik még vele.

Boldogsággal szívem tele,

későnyárral szeretkezve.



Rezdületlen erdő lombja,

égnek könnyét mind felszívja.

S míg a madarak hallgatnak,

fészkek kölyköktől hangosak.

Csoda ez most itt a tájon,

hol nem rég a halál táncolt.

Minden békés, vágyakozó,

angyallelkével…