A vasúti csomópontnak, ahol úrfikorában atyánkfia tanított, legalább száz éve a resti volt egyik legfontosabb közintézménye. Még a Monarchia idejében vívta ki magának ezt az előkelő státuszt. Mivel Pest után először itt álltak meg a gyorsvonatok szenet, fát meg vizet vételezni, az úri utazóközönség addig ráért falatozni valamit, vagy legurítani egy-két korsó sört. A csatlakozásra várók meg akár egy órácskát is eltölthettek a damasztabroszos, virágcsokros asztaloknál. A második nagy háború…

Minden évszaknak megvan a maga számomra kedves illata. Szeretem az őszi avar, a csillagfényes, fagyos téli éjszaka és az esőáztatta föld tavaszillatát. A nyárhoz két illatélményem is fűződik, mindkettő még gyermekkori, szünidei.

Hatéves koromtól érettségiig nyaranta legalább egy hónapot, olykor kettőt is a gránicon túli Szatmárban töltöttem apai-anyai nagyszülőknél vakációzva. Mivel már hétéves koromban jól tudtam olvasni, kedves estvéli elfoglaltságommá lett apai nagyszüleim…

Százötvenöt éve, augusztus 16-án született Zilahon a későbbi tudós tanár, 1897-től a híres református kollégium igazgatója, Kincs Gyula, akinek egyik legnagyobb érdeme Ady Endre felfedezése, felkarolása és mentorálása volt (ő közli majd első szárnypróbálgatásait is a Szilágy című újságban). „Te bérmáltál meg, kis vidéki lapod, / Hogy poéta lettem.” – vallja Ady a Vén diák…

Bármerre is járok a Kárpát-haza déli és keleti részein, szembeötlő a hagymakupolák szaporodása. Délvidéken még visszafogott, Kárpátalján már erőteljesebb, Erdélyben és a Partiumban meg kifejezetten agresszív ez a templomépítési igyekezet.

A Trianont követő impériumváltás vallási szempontból legnagyobb vesztesei e térségben a görögkatolikusok voltak: egyszerűen más akolba terelték őket.  Elvették majd „átkeresztelték” templomaikat - az 1948-as betiltás után Romániában…

Az alábbi írást a Magyar Hírlapban megjelent cikkemre (június 27.) reagálva, az abban foglaltakat személyes élményeivel-tapasztalataival kiegészítve adta közre - ugyancsak a Magyar Hírlapban - Szabó-Palócz Attila. A téma fontossága miatt teszem most itt közzé...

http://magyarhirlap.hu/





Szabó Palócz Attila: Magyarjárás

A nemzettudat erősítése nemes cél, nemzeti érdek

Szabó…

Évtizedek óta figyelem honfitársaink külhoni viselkedését. Az ötvenes-hatvanas évek első határátlépései után – még csak a szocialista országok némelyikébe – szolidan viselkedő turistáink kellő megilletődöttséggel bóklásztak a határon túli területeken, elsősorban a történelmi Magyarország elcsatolt részein, olykor csak suttogva mondva el gyermekeiknek kincses Kolozsvár vagy az egykori koronázó város magyar  történelmi tudnivalóit.

Később, távolabbra merészkedve, már más kultúrákba is…

A 18-19. században az a szólás terjedt teológus körökben országszerte, hogy „a szószékre a katedrán keresztül vezet az út”. Amíg nem volt hazánkban intézményesített tanítóképzés, hosszú ideig ez a módi járta, különösen a reformátusoknál, megalapozva ezzel is a minőségi elemi iskolai oktatást. A híres, nagy kollégiumoknak így aztán volt mire építeni, a partikulák legjobb tanítványaikat küldték Debrecenbe, Patakra, Pápára.  Bizony, mielőtt lelkésszé lett valaki, tanítania kellett, olykor…

Atyánkfiát, noha közel maximális pontszámot ért el felvételin, nem vették fel tanárszakra, „hely hiányában”.  Ezzel az indoklással gyakran utasítottak el egyházi iskolában érettségizetteket a hatvanas években (volt olyan túlbuzgó főiskola, ahol még a hetvenes években is!), noha megfeleltek a felvételi követelményeknek. Orvosira, agrárra, mérnökkarra vagy bárhová jelentkezhettek, ahol ideológia ok – esetünkben a klerikális neveltetés - nem számított, s be is jutottak, ha sikerrel…

Ha lehet, az idei Fölszállott a páva még formátumosabb, mint az előző volt. Már a területi válogatók idején látszott, hogy rendkívül erős lesz a mezőny.  Az egyszeri néző meg csak ámul-bámul, hogy micsoda rejtett értékeink vannak még, s ezt bizony országnak-világnak fel kell mutatni. Ha bármely más hazai tehetségkutató műsorral összemérem, vagy belenézek a nagy európai tévécsatornák vetélkedőibe, bátran állíthatom, hogy a Pávánk világszínvonalú! Ismét csak dicsérnünk kell a Duna tévé…

Boldogult úrfikorából kereken tíz esztendőt töltött atyánkfia kollégiumban meg albérletekben. Az ősi debreceni alma mater puritánsága és vasfegyelme rendre, türelemre, bajtársiasságra szoktatta. Bár akkoriban erőst rugdalóztak ellene, idő telve belátták, hogy minden az ő érdekükben történik – utóbb persze már meg is szépíti az emlékezet azokat az éveket.

Később aztán három albérletet is elkoptatott, szerencsére mindegyikben úri dolga volt. Vékony pénztárcájú lévén, fiatal agrármérnök…

„A múltat végképp eltörölni”, énekelték a béketábor internacionalistái még nem is oly rég itthon s határainkon túl, szemfényvesztésül vegyítve olykor az acélos uniszólót a szocialista hazafiság fuvolahangjával. Ma, levetve az intert, egyfajta lopakodó nacionalizmus köröz körülünk mindenütt a Kárpát-medencében, s töröl el mindent, ami a múltra, a magyar múltra emlékeztet. Szelídebb változatban a „monarchia-korabeli”, vagy „az osztrák időkből való” címkét ragasztja álságosan a magyar…

Nemcsak az ország határait rajzolták át a trianoni békediktátum kiagyalói, szinte életképtelenre csonkolva hazánkat, de odadobták a gyeplőt is az új országtulajdonosoknak. Ezen felbátorodva rögvest kifosztották az ott ragadt magyarságot, mindent elvéve tőlük, mit csak lehetett: földet, gyárat, iskolát, erdőt, bányát, házat s hazát, az ezeréveset. A sokaknak áldott, mások által meg átkozott Horthy-rendszer még tette, amit tehetett, a ’45 utáni azonban szemet hunyt minden magyarellenes…

Könnyű néktek magyarnak lenni odaát, élnétek csak itt! – mondták gyakran rokonaim úgy 30-40 évvel ezelőtt, Erdélyben. De ők még a legridegebb, legembertelenebb időkben is megtartották magyarságukat, kisebb-nagyobb közösségeikben magyarul beszéltek, unokatestvéreim népitáncra jártak meg színjátszóba, ünnepeiken magyar dalokat és nótákat énekeltek, akkor is, ha a milic ezért megbüntette őket, s gyermekeik estvéli imádságába még beleszőtték, hogy „református magyar vagyok, halálomig az…

Atyánkfia gyermekkorában nagy sportélet volt a faluban.  Persze, ezt a korabeli politika is szorgalmazta. Az MHK (Munkára, Harcra Kész) meg a falusi szpartakiádok megmozgatták a népet, s ha kellett, ha nem, mindenkinek illett valamilyen sportot űzni. Eltekintve most a férfiak körében oly népszerű „félkaros súlyemeléstől”, azért a foci vitte a prímet. A helyi aranylábú gyerekek igazai sztárok voltak, mérkőzéseiken kint volt a falu apraja-nagyja. A körorvos meg az öreg tiszteletes, akinek még…

Atyámfia nagy csodálója volt a helybéli tréfamester, Fássy uram kunsztjainak. A valahai pék, az egykori pincér és még jó pár átmeneti foglalkozás művelője hallatlan  népszerűségét csínytevéseinek köszönhette. Hivatásos színműírók sem tudnak jobb helyzet- vagy jellemkomikumot kitalálni asztalaiknál ülve, mint…

Bizonyára vannak népek, amelyek piros betűvel írják be naptárukba ezt a dátumot: augusztus 29. A szlovákoknál például ez a nap ünnep, az 1944-es nemzeti felkelés ünnepe. Amúgy semmi különös nem történt, mely megrengette volna a világot. Néhány kivégzést (például az utolsó inka uralkodóét 1533-ban) meg békekötést (1842-ben Nankingban ezzel ért véget a hírhedt ópiumháború) tart számon a história; születtek és meghaltak híres emberek, kineveztek vagy leváltottak valakit; e napon volt…

A Kálvinista Róma adott otthont július 6-10-e között a Kárpát-medencei református középiskolások ez évi találkozójának.

Már a színhely megválasztása különleges jelentőségű, mivel a Debreceni Református Kollégium idén ünnepli fennállásának 475., az 1838-ban alapított első kelet-magyarországi leányiskola, a Szabó Magda regényei révén is híressé vált…

A településnek, ahová atyánkfiát pályakezdő tanárnak rendelete a sors még a hetvenes évek legelején, igen tréfás kedvű lakói voltak - köszönhetően tán annak is, hogy jó részük a vasútnál dolgozott. A férfiak éveket töltöttek tengelyen, vagy ingáztak a lakó- és telephely között, szerte az igazgatóság területén s még távolabb is. Hozták-vitték-forgatták a mulatságosabbnál mulatságosabb történeteket, és szabadidejükben, csatlakozásra várva vagy pusztán unaloműzésből, ugratták egymást.…

Gábor bá’ igen népszerű alakja volt annak a településnek, ahol atyánkfia legényember korszakának első éveit töltötte. Mitöbb, kisebb országos népszerűségre is szert tett egy betyárokról szóló film kapcsán. Emlékezetes nyitójelenetében, rögtön a főcím alatt, Gábor bá’, mint pásztorember, frissen pottyantott hatalmas tehénlepényben melengette pucér lábait. A rossznyelvek szerint e szereplés nem esett nehezére – mondták, volt ő szarban már máskor is – pláne, hogy jól megfizettek érte.…

Maniu Gyuláról  alias  Iuliu Maniuról – egy érettségi találkozó kapcsán

Érettségi találkozók „szezonja” lévén az ember, ha már a sokadikat üli, hajlamos elmerengni régmúlt idők történésein. De e találkozók ünnepi pillanataiban nemcsak a személyesen átél élmények idéződnek fel, hanem olykor előtolulnak mások érettségi találkozóival…