Mai napig nem tudja mi vitte rá, hogy felemelje a telefont, és segítséget kérjen számára ismeretlen emberektől. Bizonyára Isten nyújtott ily módon megoldást feléje. Rengeteg szenvedés és kín után egy reggel arra ébredt, hogy biztos van kiút, nem szabad feladja. Már csak a gyermekei miatt sem. Egyedül volt otthon, mint minden hétköznap délelőtt, a fiúk iskolában, a férje dolgozni. Sokáig nem szólt bele a telefonba, de a lelkész nem adta fel, várt türelmesen. Néha halk hangon…

 Feküdt, üveges szemeivel a plafont bámulta. Nem tudott olvasni sem, kiürült az agya. Időnként megpróbált felkelni, de a mosdóig jutott csak, ahonnan sokszor már csak alig-alig tudott vissza vánszorogni az ágyig. Néha elgondolkozott, hogy külső szemlélőnek egész érdekes lenne a helyzete, feltéve, ha bárki is bele tudná élni magát...Vadul akarta, hogy fel tudjon kelni, hogy élni tudjon, hogy akármilyen szürke napjai is legyenek majdan, nem számít már, csak fel tudja emelni normálisan…

  Csurom vizesen riadt fel álmából, könnyű hálóinge teljesen rátapadt szánalmasan sovány testére. Érezte, hogy fel kell kelnie, meg kell mozdulnia, különben soha többé nem tudja majd megtenni ezeket az egyszerű, mégis számára oly nehéz mozdulatokat. Szakadozó lélegzettel felemelkedett. Előbb csak ülő helyzetbe tornázta magát, óvatosan, félve a jól ismert szédülés, rosszullét jelentkezésétől. Jó pár perc múlva még mindig feszülten figyelte  a testét. ...Mozdulj, ne hagyd magad...meg…

  Újra és újra el kell mondanom, kiszakad a lelkemből, ki kell kiabálnom, meg kell értetnem mindenkivel! HAZAJÖTTEM! Féltve mondta jóbarát, kárörvendve ellenség: nem lesz jó, más a város, nem az amit vársz, megbánod majd...Igazat is szóltak, de mégsem... Mert öregebb lett a város, velem együtt, változott is... Plasztikai sebészek kegyetlen kézzel próbálták fiatalítani, itt -ott felvarrtak egy egy ráncot, máshol otthagyták a májfoltot, nagyobították is kebelét, egy-egy…

 Nagymamám a kilencvennyolcadik évében jár. Szellemileg, fizikailag ép, hála Istennek. Igaz, már kevesebbet jár gyalog felfelé a Kálvárián, de lefelé azért még gyakran szalad. És mikor azt írom: szalad, egyáltalán nem túlzok. Az embernek résen kell lennie, ha azt szeretné, hogy tartsa vele a tempót. Mamának felettem van a lakása. Reggelente, jobban mondva hajnali ötkor, arra ébredek, hogy sűrűn kopognak felettem apró léptei. Kipp, kopp, kippkipp, kopp, jön-megy, ide-oda, készíti a…

  Huszonkét éve...Hihetetlen. A marosvásárhelyi Elektromaros vállalat Számológépgyárában dolgoztam akkoriban. Már napok óta feszült volt a hangulat a magyarok és románok között, de még szóba álltunk egymással. Aztán elterjedt a hír: agyonütötték Sütő Andrást. Később kiderült: "csak" a szemét verték ki...Békésen tüntettünk, mintegy kifejezve szolidaritásunkat nagy írónkkal szemben, időnként skandáltunk is, követelve az anyanyelvi oktatás megteremtését, kérve, hogy az…

  Állok és nézem a várost, amely alattam terül el. Állok és nézem, és eszembe jutnak régmúlt idők... Mennyit jártunk ezeken a köveken! Gyerekként, mikor még nem értettük, mitől is fáradnak el a felnőttek, mikor a hegynek fel megyünk. Miért állnak meg időnként, hisz gyerekjáték haladni, mi meg alig várjuk, hogy a medvénél legyünk. Akarom mondani A Medvénél. Amelyik hiába van kőből, valahogy mégis lelke van,  szeretettel fogad bennünket mikor hozzá rohanunk, hátrakiálltva a lassú…

  Sose felejtem el. Álltam a márciusi napsütésben az alföldi kis falucska főterén, amelynek immár tizennyolc  éve voltunk lakói. Láttam az újonnan felavatott emlékművet a falatnyi parkocskában, mely fából készült, de nem is ez volt a lényeg számomra benne. Hanem az, hogy kimondottan képviselve volt Erdély is a szoborcsoportban.

 Eszembe jutott a sok megaláztatás, melyben részünk volt a tizennyolc év alatt. Hogy mikor megérkeztünk, és beköltöztünk egy szobás kis…

   Rút kiskacsa... mindig ez jutott eszébe a nőről a környezetének. A haja sötétbarna volt, vékonyszálú, amikor frissen megmosta, egy-egy szál mindegyre repdesett a mozdulatai enyhe elektromosságától, halványkék szemei szelíden kémlelték az univerzumot. Arcbőre fehér, már-már áttetsző, az orra körül halvány szeplők tarkították. Vékony kis testalkata elveszett a világban, könnyed léptekkel igyekezett reggelente a munkahelye felé, fekete-szürke kockákból összevarrt hátizsákkal, szürke…

Helyszín: marosvásárhelyi sürgősségi osztály, azon belül is a SMURD részlege. Szörnyű gyomorgörcsök gyötörtek, előtte való este már itt lett volna a helyem, de "jó" szokásom szerint, csak akkor megyek orvoshoz, ha már visznek...Egy átszenvedett éjszaka után mégis itt kötöttem ki, akkor már nem is tiltakoztam, mikor a nővérem kijelentette, hogy azonnal öltözzek, jön értem és visz.

  Nem voltam ilyen helyzetben évek óta. Kiszolgáltatott, ijedt, szenvedő...Ahogy beérünk, az egyik nővér…

Virágot kellene venni, ma nőnap van, elvárható, hogy mindegyik kapjon egy szál virágot, anyám, feleségem, léányom, néném, esetleg még a szomszédasszony is, hogy is legyen, ma nagyon drága, na de nem lehetek pont ma spórolós, ma nem csak én futkosok virággal, lesütött fejjel jönnek a társak velem szembe, mindegyiknek egy -egy a kezében, nicsak, Pistaszomszéd is, pedig egész évben veri a feleségét, de Lali barátom ma nem lesz megmosolyogva, mint más napokon, merthogy ő mindig szokott vinni az…

Szeretett a Nagypapánál lenni. Pedig Tata nem főzőtt olyan jól mint az Anyu, nem is beszélt sokat. Mégis érezte azt a végtelen szeretetet ami az öregből áradt. Még akkor is, mikor megszidta. Nem szelíden szidta, mégsem volt ijesztő.

  Szerette azt a fanyar illatot is ami körüllengte. A pipa illata vegyült a szappan illatával, esténként az egész napi munka izzadságszagával.  Furcsa , nagy darab, csúnya háziszappan volt.Ő is azzal kellett mosakodjon amíg ott volt.  Mégcsak fürdőszoba…