Szánnám én biz az ostobát,

ki nem látja menynek hatalmát,

mert aki látja a csodát,

az bírja Isten birodalmát.



A minap el, messze jártam,

hol élet kihalását láttam,

s az este varázspohara

méreggel volt teletálalva.



Sötét, s árva lett éjszaka,

benne zúgott századok zaja,

s az árva-fák alatt lassan,

feljött ámuló hold a béna.



Láttam csillogni falevélnek,

múló aranyszínű életnek

lebegését át másvilágra,

borult rá…

Motto :

„Semmit sem ér a lét, ha szembe nem néz mindazzal,

 ami szembe jön.”

Ne  bízzuk másra, amit most eldönthetünk

Ne nézzünk hátra, ha a jövőnkért küzdhetünk

Vegyük most kézbe a sorsunk-életünk

Vegyük már észre együtt mi bármit elérhetünk 

A dalszöveg rögtön a címmel indul, amit a kórus skandál: “együtt most / együtt mos”, ezzel elindítva az együvé tartozás…

Kik tőlem messze együtt ünnepeltek,

boldogan verseltek, büszkén szavaltok,

költök vagytok, s nekünk hangosan daloltok,

énekeltek, s a lelkek fénytelenek.



Gondoljatok rájuk, kik mentek messze

el tőletek, kik más hazában vagytok,

hol édes a szó: hol kakukkmadár szól,

hol Isten, s haza: magyar szóval kelnek.



Idegenben más nyelveken beszélnek,

más a csók, más az élet, mást kérnénk

szívünknek, a hazánkat szeretnénk.



Zenél halkan a…

Páll Lajos képe alá

Nehezen tudod kivonni magad a hatása alól.  Valld be: mikor azt a helyet választottad kezdő pedagógusként, elsősorban őmiatta tetted. Volt a verseiben valami nagyon vonzó, amit csak Petőfinél éreztél valaha, hogy talán te is tudnál úgy írni – csak éppen nem tudsz. Hogy voltaképpen festő, ez volna a tanult szakmája, arról kevesebbet tudtál, láttad repróit lapban, folyóiratban, de azt, hogy nem fejezhette be az akadémiát, mert elhurcolták, akkor még nem tudtad,…

Hallgat az ősz csendben, mozdulatlan,

aranykönnyei lehull az avarban,

a napsugár végsőt itt a nyárnak,

viszi melegét déli világnak.

Merre a szem ellát, bíborpalást

fátylat sző az őszi ködös párlat,

színei bomlanak gyümölcsfáknak,

természet ledér-orgiájának.

Míg a szél is kuksol halk vackában

levél sem rezzen ágak szavában,

nem süvít, nem jajgat magányában,

terpeszkedik boldogan a tájban.

Senki nem veszi kedvét a mának,

égből érkező…

Majd egy évet vártam arra a pillanatra, hogy elinduljak az „én” utamra. Szeretek utazni! Mindig van az-az érzés, ami más, mint azelőtti utazási élmény. A legelső változás, amit észleltem magamba az, hogy utazóként csak magamra vagyok ítélve, a nézésre és érzékelésekre. Senki más nem érezheti és érzékelheti azt, ami bennem zajlanak. Kiszabadultam abból a mindennapi környezeti „mókuskerékből” ami megszokott, de állandóság jó érzéseivel élem mindennapjaimat. Paradoxnak tűnik, de csodálatos az…

Kéken ragyog az ég

fényes fentebb a nap

lelkem sütkérezik

ölelő karodban.

Csodásak a felhők

egeknek házában,

ringanak az Isten

szerető ajkában.



Bölcső, s mint akarat

víg őszi alkonyat

szelőknek lágy-szárnyán

érkező pillanat.

Röpke-éltű tavasz

csal ki virágokat

s mire jő a holnap

a csókok ráfagynak.



Fehér, kék, zöld-bíbor

e késői csokor

vigad lelkem benne

tavasznak kedvese.

Barackszínű kelyhek…

Hétágra sütött a nap. Az apró udvart beragyogta, aranyba öltöztette az öreg almafát. A sovány kis tyúkok tikogva szédelegtek árnyékot keresve. A gazda az udvar közepén. Korát meghazudtolva jött-ment, hatalmas fatörzset háncsolt. A combvastagságú fa egykedvűen tűrte, hogy az öreg hosszú csíkokban fejtse le róla a kéreg-ruhát. Társa már szépen megpucolva feküdt pár méterre tőle.

Hinta lesz ebből, igazi hinta. Hát hogy fog annak örülni a kicsi Gergő! Első unoka, egyetlen,…

Csak ült az ócska kanapén. Megkopott, a szögletes virágminta kisárgult. A díszpárna hímzése is felfejtődött egy darabon.  A törtfehér kelme alatta sárgássá öregedett. Mint minden a házban.

Hátradőlt, a támla fájdalmasan nyikordult. Nézte a girbegurba falakat, a csillárt, amely elhullajtott már néhány díszbogyót. A függönyt az ablakon, a pöttyöket helyenként lyukak váltották fel, néha a mintával egyezőn, máshol bántón szimmetriamentesen. Az réz ablakkilincs sem csillog már,…

Ködöl a hegyormon a szürke homály,

pataknak nyargalását lefedi már,

sárgul, barnul az erdő és vidék,

ősz veszi birtokba a nyár ölét.



Hervadtak a rétek, kopaszodtak fák,

eljátszotta a nyár boldog mosolyát,

elmúlás belém kövült engedetlen,

s arcom tépdesi, múlik szenvedélyem.



Hittem az élet reményt hoz, szenvedélyt,

szerelmet örömöt, s megannyi reményt,

képzeletem festett bíbor képeket,

a szeretet élt benne, lelkem, s a…

Közalkalmazottként közszolgája voltam és vagyok a mai napig a hivatásom gyakorlásában. Ez a hivatás arról szól, hogy az utólag szerzett mozgásukban korlátozott fogyatékkal élő emberekkel dolgozom. Munkálkodunk együtt az érintettel azért, hogy ha már ilyen állapotba került, akkor legalább komfortosabb életvitellel élje további életét. Ennek a szakmának van egy csodálatos varázzsá, és pedig a napi emberi szenvedések sikerélményé válásának megteremtése és megélése. De mindezek mellett…

Vannak emberek, akiket megszeretsz,

s gondolataikkal beléd költöznek.

Érzed örömüket, s mint fájdalmukat,

könnyeik könnyeiddel összefolynak.



E kapcsolat megmagyarázhatatlan,

vélem egy az isteni akarattal.

Úgy jön, s tűnik semmibe, mint szivárvány,

eső, s nap-ölelő találkozásán.



Az ér, a patak a folyó, a tenger,

a cserje, a fa, s az erdő sűrűje,

a síkság, a domb, a hegynek teteje,

a születés, az élet, s annak vége.



Így…

Hortobágyon darumadarak gyűlnek,

hosszú útról megpihenni érkeznek,

s vannak párok, akik fészket keresnek,

mások fáradtságtól csak megpihennek.



A Hortobágyi láp a kedvenc helyük,

Európai gyülekező földjük,

s ha enyhe a tél úgy mind itt maradnak,

míg ha hideg, úgy délre tovább szállnak.



Októberben északon szárnyra kelnek,

s gyakran egyvégtében ide repülnek,

az égen sokaságuk ék alakban,

repülnek mind hazánkba…

                                                        Vándor voltam

                                                        Vándor voltam,

                                                        s menekültem.

                                                        Önmagamtól,

                                                        mástól

                                                       …

Sírnék, de elapadtak könnyeim,

feszülők beljebb, mint húron az íj.

Karmolom arcom, s nézem csak egyre,

hogy torzul el az élettükörbe.

Gonosz lenne ez a lélektükör?



Nem értem ti miért nem értitek?

Az igaz-szóban mit nem szerettek?

Minek kell még történni veletek

itthon, hogy végre észhez térjetek.

Ez lenne sorsa a mi népünknek?



Naponta szólnak hazug dallamok,

szégyentelenül hazudnak, nagyot.

S ti még mindig hisztek a…

Sorstalanságunk reményt vesztett útjáról

lelkifurdalásban a múltunkról írok.

A történelem viharában kallódok,

s keresem a Ti valóságos arcotok.

Havas hegycsúcsokra, ködös világokra,

forradalom fájdalmairól szónoklók,

gondolataim mint foszló koldusrongyok

betekernek, szorításuktól fuldoklok.

Vetek papírra konok ákombákomot,

s szelleme feketén ül a trónotokon,

védőangyalok zengnek széltrombitákon,

dalokat éneklek, megveszett világon,

s…

A Beszélő ecset utóirata.

Isten éltesse a 75 éves Ráduly Jánost.

Ezzel a rajzzal csatlakozom a Bölöni Domokos  Üzenet Ráduly Jánosnak, Kibédre írásához

 (Vár sétány)

A Vár sétányon hullnak a levelek:

sárgák, vörösek. Csokorba kötöm, és

a saját árnyékomba helyezem. A képzelet

hullámhosszán a lángoló szarvas méltóságával

állok a szirtre, és ürítem poharam az örök

virulásra. Reménykedem.



(árnyék és napsütés)

Árnyékban és napsütésben. A Vársétány

görbe fái alatt cinkos emlék nyomot

takar. Lidércszellők mozgatják az egymásba

kapcsolódó ágakat. A kobaltkék…